Film/Média kategória
40
éve
3
éve
2023 – Meghalt Tina Turner, tizenkétszeres Grammy-díjas és többszörös Golden Globe-díjas énekesnő.
Eredeti nevén: Anna Mae Bullock. Beválasztották a rock and roll halhatatlanjai közé. Az énekesnő férje, Ike Turner oldalán kezdte meg zenei pályafutását az Ike & Tina Turner Revü tagjaként a hetvenes években. Legnagyobb sikereik a River Deep, Mountain High vagy az 1971-es Proud Mary voltak. A házasságukon belüli sorozatos erőszak miatt végül 1978-ban elváltak, Tina szólókarrierbe kezdett 1983-as Let's Stay Together című dallal, amelyet 1984-ben a Private Dancer című albuma követett. Filmezéssel is foglalkozott, az 1975-ös Tommy című filmben, később Mel Gibson partnereként volt látható a Mad Max 3. – Az igazság csarnokán innen és túl című filmben, amelynek betétdala, a We Don't Need Another Hero azonnal slágerré vált. 1993-ban Tina feltűnt Az utolsó akcióhősben is. A világ egyik legnépszerűbb és legsikeresebb rockénekesnőjének számít, a Rolling Stone magazin beválogatta minden idők 100 legnagyobb énekese közé. Albumai világszerte mintegy 200 millió példányban keltek el, és egyedülálló módon több koncertjegyet adott el, mint bármely más önálló előadó a történelemben. Tina közismert energikus színpadi előadásmódjáról, erőteljes hangjáról, hosszan tartó pályafutásáról és sokoldalúságáról. 2005-ben George W. Bush Kennedy-díjjal tüntette ki a Fehér Házban. Nyolc évnyi pihenés után Turner 2008-ban visszatért a színpadra, hogy megünnepelje pályafutásának ötvenedik évfordulóját. Több mutatása
101
éve
1925 – Megszületett Claude Pinoteau francia filmrendező, aki a Sophie Marceau főszereplésével 1980-ban forgatott Házibuli rendezője.
Apja gyártásvezető, bátyja rendező volt. Karrierjét kellékesként és gyártásvezetőként kezdte, majd a korszak legjelentősebb filmrendezői (Jean Cocteau, Max Ophüls, Henri Verneuil, Claude Lelouch) mellett dolgozott asszisztensként. A bűnügyi történetek rajongójaként első saját filmjét Pinoteau Le Silencieux címmel 1972-ben forgatta Lino Venturával a főszerepben, majd 1974-ben a krimi-komédia La Gifle-nek is Ventura játszotta a főszerepét Annie Girardot és az akkor alig húsz éves Isabelle Adjani oldalán. A kamaszok problémái érdekelték az 1980-ban forgatott Házibuli, majd a két évvel később készült A házibuli folytatódik című filmekben is. Mindkét rész hatalmas kasszasiker volt, s a 14 évesen felfedezett Sophie Marceau-ból világsztár lett. Ő játszotta az 1987-es A párizsi diáklány címszerepét is. 2005-ben megjelent önéletrajzában hosszan írt ötvenéves töretlen pályafutása anekdotikus emlékeiről. "Csak szenvedéllyel lehet ezt a mesterséget űzni. A rendezők történetmesélők". Több mutatása
99
éve
95
éve
1931 – Megszületett Irwin Winkler amerikai rendező, producer, író (A lovakat lelövik, ugye?).
New Yorkban született. Most már elég!; Az élet háza; A hálózat csapdájában; Feketelistán; Nickelodeon; Rocky; Double Trouble
87
éve
1939 – Megszületett Ian McKellen angol színész (A Gyűrűk Ura trilógia).
Golden Globe díjas. A Gyűrűk Ura trilógia - Gandalf; III. Richard - forgatókönyvíró, executive producer, Golden Globe díj (1996) - Legjobb színész - drámai kategória; X-Men 1-2.; Gods and Monsters; Stephen King: Az eminens; És a zenekar tovább játszik...; Az utolsó akcióhős Több mutatása
87
éve
1939 – Megszületett Kigyós Sándor Balázs Béla-díjas filmrendező, aki a Kék fény és a Hét című TV műsorokat rendezte.
1963-tól dolgozott a Magyar Rádióban és Televízióban. A hetvenes évek elején került az Aktuális Főszerkesztőségre, A Hét, a Kék fény, a Kulturális körkép, a Falujáró kamera című sorozatokhoz. 1975–1985 között, Radványi Dezső szerkesztővel, Butskó György operatőrrel és Srankó Géza gyártásvezetővel 26 filmet forgattak a világban élő magyarokról. 1981-1991 főszerkesztő-helyettes, 1991-től vezető rendező, 1995-től főrendező volt. 1997-től 1999-ig, nyugdíjba vonulásáig a Sajtó- és Kommunikációs Főosztály vezetőjeként dolgozott. Több mutatása
77
éve
1949 – Megszületett Nagy Gábor magyar színész (Fekete város; Bob herceg).
Budapesten született. Hoppá; Jókai Mór: A lőcsei fehér asszony; Történetek a szívről
75
éve
1951 – Megszületett Bob Gale amerikai forgatókönyvíró, producer, rendező (Vissza a jövőbe trilógia).
Mesék a kriptából: Vérbordély; Tragacsparádé; Trespass; Úttalan út
63
éve