Valter névnapja

Július 16.

684 éve

1342 – Meghalt I. Károly (Károly Róbert) magyar király, az Anjou-ház magyar ágának megalapítója, akit háromszor koronáztak meg.

Visegrádon 54 éves korában halt meg. 1288-ban született Nápolyban Martell Károly nápolyi trónörökös, magyar trónkövetelő és Habsburg Klemencia hercegnő egyetlen fiaként. Magyarország iránti érdeklődését nagyanyja, Mária királyné, V. István magyar király leánya keltette fel benne. Már 1300-ban ellenkirályként léptették fel III. Andrással szemben. A III. András halálától 1310. nyaráig eltelt tíz év alatt három királya volt Magyarországnak, még több kiskirály osztozott területén. A három közül végül is az Anjou-házból való I. Károly maradt a győztes, akinek győzelme érdekében háromszor kellett megkoronáztatnia magát. A rendkívüli körülmények, a legsúlyosabb egyházi nyomás és Károly tényleges politikai sikerei sem tudták az országot eltéríteni attól a hittől, hogy Magyarország királya csak az lehet, aki Szent István koronáját hordja, s attól, hogy csak az az érvényes királyavatás, ha ezt a koronát teszik a leendő uralkodó fejére. 1301. tavaszán egy alkalmi koronával koronázták meg, de az ország jelentékeny része vele szemben először a cseh Vencelt (1301-1305), majd a bajor Ottót (1305-1307) ismete el királynak. 1307. októberében a rákosi országgyűlésen, majd 1308. őszén a pesti országgyűlésen I. Károlyt Magyarország királyának választották. 1309. június 16-án Budán, a Boldogasszony (mai Mátyás-) templomban egy újonnan készített koronával másodszor is királlyá avatták. Egyszerre három ősi, biztosan százéves (három-négy nemzedékre tehető) szabályt sértettek meg. A legkisebb volt közülük, hogy a pápai követ végezte a szertartást, hiszen magát a római pápát képviselte, így nehezen lehetett az ő működésével szemben a nála alacsonyabb rangú és a pápától függő esztergomi érsek koronázási jogára hivatkozni. A színhely már nagyobb hiba volt, mert már megint nem Fehérvárott, hanem egy plébániatemplomban avattak királyt, s hiába lett éppen ebben az időben Buda a "királyság feje" és az ország legfontosabb városa, hiába volt a templom nagyobb és fényesebb, mint a többi, mégiscsak egyszerű plébániatemplom volt. A legnagyobb hiba pedig most is a Szent Korona mellőzése volt. Teljesen lehetetlen gondolat volt, hogy a Szent Koronát megfosszák szentségétől, Magyarországon egyszerűen nem érvényesülhetett ez a jogi fordulat, senki nem adott neki hitelt. A korona nem veszett el, csak idegen kézben volt, így a megoldást nem új korona készítése jelentette, hanem a régi visszaszerzése. Nem is akadt más megoldás, mint megvárták, amíg László erdélyi vajda visszaküldte a koronát, és I. Károlyt harmadszor is megkoronázták, de most már a hagyománynak megfelelő szabályok szerint: Fehérvárott, az esztergomi érsekkel és a Szent Koronával, 1310. augusztus 20-án, Szent István napján, "ünnepelve és örvendezve", ahogy a Képes Krónikában írták. 1311. és 1323. között felszámolta a tartományurak hatalmát, és ellenőrzése alá vonta az egész ország területét. 1312-ben, a rozgonyi csatában aratta első nagy győzelmét a Csák Máté által támogatott Aba Amadé tartományúr fiai felett. 1316-ban a Kőszegiek várait foglalta el, 1317-ben az újra lázadó Amadék, a Borsa nemzetség és Petenye fia Péter uralmát számolta fel végleg. Csák Mátétól elfoglalta Visegrádot és Komáromot. 1318-21-ben Erdélyt, 1319-20-ban Csák Máté tartományának keleti részet foglalta el. 1322-ben megszilárdította hatalmát a Délvidéken, Szlavóniában, de Dalmáciát és Horvátországot tartósan nem sikerült meghódítania. 1323-ban Temesvárról áthelyezte székhelyét Visegrádra, és hozzálátott az ország politikai-gazdasági rendjének helyreállításához. Saját hívei között szétosztotta a tartományuraktól elvett birtokok nagy részét. Ezek a birtokosok az új, akkor felemelkedett családokból kikerült bárók voltak, akik I. Károly uralmának szilárd politikai és katonai támaszát és a lovagi kultúra hordozóit jelentették. A királyság pénzügyeit teljesen új alapokra helyezte: a nemesérckivitelt megtiltotta, a királyi pénzverés monopóliuma mellett pénzreformot hajtott végre. 1325-től firenzei mintára aranyforintot veretett. A városok éves adót fizettek a kincstárnak, megszerezte a pápai tized harmincadát is, sőt megadóztatta az egyházat is, ami a papság heves tiltakozását váltotta ki. 1320. után nem hívta össze az országgyűlést. Külpolitikáját inkább a diplomáciai, mint a katonai sikerek jellemezték. 1335-ben a visegrádi királytalálkozón létrehozta Lengyelországgal és Csehországgal a 3 ország szövetségét, amely főként a Habsburgok ellen irányult, emellet az árumegállító joggal rendelkező Bécs megkerülésével új kereskedelmi útvonalakat alakítottak ki. 1339-ben sógora, a gyermektelen III. Kázmér lengyel király örökösödési szerződést kötött vele, amelynek alapján 1370-ben létrejött a magyar-lengyel perszonálunió. Uralkodását különös esemény zavarta meg, amikor 1330-ban Zah (Zách) Felicián sikertelen merényletet követett el ellene és családja ellen, amit kegyetlenül megtorolt. I. Károlyt Székesfehérváron temették el a Budán tartott pompás gyászszertartás után. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Történelem Magyar

684 éve

1342 – Trónra lépett I. (Nagy) Lajos magyar király, egyidejűleg Lengyelország királya.

Ő volt az első európai uralkodó, akinek serege nagy győzelmet aratott a törökök felett. I. Károly (Róbert) és Erzsébet lengyel hercegnő gyermekeként két bátyja korai halála után, 3 éves korában trónörökös lett. A nyilvánosság előtt 1335-ben, a visegrádi kongresszuson szerepelt először, majd megkapta az "Erdély hercege" címet. Apja halála után lépett trónra, és 1342. július 21-én koronázták királlyá Székesfehérvárott. Jelentős befolyást gyakorolt a kormányzására erős akaratú anyja. 1345-ben meghódolásra kényszerítette Horvátországot, 1346-ban a Velencei Köztársaság ellen indított - majdnem haláláig tartó - háborút, amelyben időnként alulmaradt. 1358-ban megkapta egész Dalmáciát, a szigetekkel együtt. Érvényesíteni akarta a magyar Anjouk itáliai trónigényét, valamint megbosszulni öccse, András herceg meggyilkolását, így 1347-48-ban és 1350-ben is személyesen vezetett hadjáratot Nápolyba Johanna királynő ellen. Végül 1352-ben véglegesen feladta itáliai terveit. Több hódító hadjáratot vezetett a Balkán félszigetre, végül sikerült Szerbiát a vazallusává tennie. A Keleti-Kárpátokon túl is viselt hadat. Nagybátyjával, III. Kázmér lengyel királlyal többször részt vett a litvánok és a tatárok elleni hadjáratokban. 1370-ben, Kázmér halála után megörökölte a lengyel trónt, ahol először anyja, majd Oppelni László herceg kormányzott. 1372-ben oroszországi vajdaság néven birodalmához csatolta Halicsot is. 1377-ben, az európai uralkodók közül elsőként délre küldött serege nagy győzelmet aratott I. Murád szultán serege fölött, és egy évtizedre megállította a törököket. 1378-ban Mariazellben templomot építtetett a győzelem emlékére, valamint a magyar zarándokok által rendszeresen felkeresett aacheni kápolnát is gazdagon megajándékozta. A magyar királyok között leginkább ő képviselte a lovagi eszméket, uralkodása idején nagyobb mértékben terjedtek el a lovagi szokások, a Szent László- és a Nagy Sándor-kultusz. 1367-ben megalapította a pécsi egyetemet. Élete utolsó éveiben a leprához hasonló betegségben szenvedett, amelyet türelemmel és keresztényi alázattal viselt. Az általa építtetett Katalin-kápolnában temették el Székesfehérvárott 1382-ben. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem Magyar

115 éve

1911 – Megszületett Ginger Rogers amerikai színésznő, táncosnő, Fred Astaire legendás táncpartnere.

Eredeti neve: Virginia Katherine McMath. Tizenöt évesen charleston-versenyt nyert, Broadwayre eljutva a mellékszereplők közül fölkapaszkodott a színlap élére. Nem volt mindig könnyű és erkölcsös az út, egy kollégája szerint Ginger csak akkor mondott nemet, ha nem értette a kérdést. Ártatlan kék szemét és szőkeségét hamarosan felfedezte Hollywood is, a kisebb szerepek után főszerep, majd a megfelelő partner megtalálása után legendává válás következett Fred Astaire oldalán. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média Zene

91 éve

1935 – Oklahoma Cityben felállították a világ első parkolóóráját.

A parkolóóra meghatározott összeg bedobása után parkolójegyet ad ki, amely meghatározott idejű parkolása jogosítja fel az autóst. A találmány Carlton Cole Magee nevéhez fűződik, aki a belvárosi parkolási gondokat oldotta meg ezzel; problémát jelentett ugyanis, hogy a belvárosban dolgozók össze-vissza parkoltak, és nem hagytak helyet a vásárlóknak és látogatóknak. Az első parkolóórát Oklahoma Cityben üzleti negyedében állították fel 1935. július 16-án, más források szerint 19-én. Több mutatása

Teljes esemény 0

Érdekes Technika

85 éve

1941 – Megszületett Mészöly Kálmán labdarúgó, edző, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

1959-ben igazolt a Vasashoz, és 1972-ig, visszavonulásáig ott játszott. 1961-ben lett először a válogatott csapat tagja. Munkáját edzőként folytatta itthon és külföldön egyaránt. Az egyetlen magyar, aki játékosként és szövetségi kapitányként is részt vett világbajnokságon. Az egyetlen apa, aki kijuttata a magyar csapatot világbajnokságra (felnőtt-vb, 1982), akinek fia, Géza szintén világbajnokságra vitte csapatát (U20-as vb, 2015). Érdekesség, hogy 61-szer volt válogatott, és szintén 61 alkalommal ült a kispadon szövetségi kapitányként. 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Sport Magyar

68 éve

1958 – Megszületett Michael Flatley ír származású amerikai táncos, koreográfus.

Chicago-ban született. Szülei Írországból származnak. Az édesapja kívánságára fuvolázni tanult, elnyerte az "Írország fuvola bajnoka"címet is. Négy évesen kezdett el táncolni, a szüleitől és nagymamájától Hannah Ryan-től tanult, aki elsimert ír táncos volt. 11 évesen nem vették fel a "Dennehy School of Irish Dance" csapatába, mert már túl idős volt. Intenzíven kezdett edzeni és megnyerte az összes USA-ban indított versenyt. 17 évesen megnyerte az ír táncok világbajnokságát az "All-World Irish Dance Championship"-et. Ismertté a 1983-as turnéval vált, amikor híres és sikeres ír együttessel a "Chieftains"-el (Törzsfőnök) lépett fel. Az 1993-as, Dublin-ban megrendezett "Spirit of Mayo" fesztivál után a show producerei megbízták őt az 1994-es Eurovíziós Dalfesztivál átvezető előadásainak megszervezésével, ez lett a világhíressé vált ötperces színpadi show, a Riverdance, amit további előadások követtek. Táncosként, rendezőként, producerként és koreográfusként dolgozott. A saját show-it mindig Ronan Hardimannal állította össze. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene

108 éve

1918 – Kivégezték II. Miklóst, az utolsó orosz cárt, valamint feleségét és öt gyereküket.

A halál időpontja tisztázatlan, július 16 vagy 17. 1918. július 16-án éjjel Jakov Mihajlovics Jurovszkij, a foglyokat őrző osztag parancsnoka leparancsolta a családot a pincébe azzal az ürüggyel, hogy fényképet készítenek róluk. Itt lőtték le a családot, orvosukat és 3 hűséges cselédüket. A holttesteket lepedőbe csavarva a közeli erdőbe vitték, ahol leöntötték őket savval, majd kettőt elégettek, majd minden maradványt elásták a földbe július 17-ére virradóra.1981-ben a külföldi orosz ortodox egyházak szent mártírokká nyilvánították II. Miklóst és Alekszandrát, gyermekeikkel együtt. 1998. július 17-én, nyolcvan évvel a cári család lemészárlása után a nekik tulajdonított csontokat újratemették a szentpétervári Szent Péter és Pál-székesegyházban. 2000-ben pedig az Orosz ortodox egyház szentté avatta az utolsó cári családot. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Történelem

15 éve

2011 – Meghalt Bicskei Bertalan labdarúgó, edző.

A Testnevelési Főiskolán végzett szakedzőként. 1959-től az FTC, a MOM, a Veszprém, a Budapesti Honvéd, majd az MTK kapusa volt, egyszeres válogatott. 1976-tól az MTK ifjúsági edzője, Mezey György mellett pályaedző, 1982-től ifjúsági szövetségi kapitány és az utánpótlás válogatott edzője is volt, majd a Budapesti Honvédnél dolgozott edzőként. 1989-ben szövetségi kapitány és a Magyar Labdarúgóedzők Testületének elnöke volt, 1990-től a dél-koreai Daewoo Royals edzője volt, a magyar labdarúgóválogatott szövetségi kapitánya. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Sport Magyar

3 éve

2023 – Meghalt Jane Birkin brit-francia színésznő, énekesnő, aki a sokáig betiltott Je t'aime... című számot énekelte, és szerepelt a Nagyítás című filmben.

Teljes nevén: Jane Mallory Birkin. Serge Gainsbourg zeneszerzővel eredetileg Brigitte Bardonak szánta Je t'aime... moi non plus című dalát, ami hatalmas botrányt keltett, nyíltan szexuális szövege miatt a világ több rádióállomása is betiltotta, vagy csak csonkolva játszotta le, a Vatikán pedig elítélte. Filmjeiben elsősorban komikus szerepeket játszott, majd a A tékozló lány forgatását követően a művészfilmek felé fordult. A divatvilágban egy táska miatt ismerik a nevét. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média Zene