Henrik névnapja

Július 15.

420 éve

1606 – Megszületett Rembrandt holland festő és rajzművész (Éjjeli őrjárat).

Teljes nevén: Rembrandt Harmensz van Rijn, Liedenben született. A németalföldi barokk híres festője 1631-ben költözött Amszterdamba, ahol a legkeresettebb csoportkép- és portréfestő lett. Az 1642-ben készített "Éjjeli őrjárat" című festményével érte el hírneve tetőfokát. Festményei mellett készített rézkarcokat, tollrajzokat, grafikai művei végigkísérik egész munkásságát. A németalföldi barokk festmények megbízói nem az egyház, a királyok és a főnemesség voltak, hanem a polgárság és a céhek, így a képeken előtérbe került a polgári élet ábrázolása. Pazarló életet élt, a megbízások csökkenésével pénze hamar elfogyott, így 1656-ban vagyonát el kellett árvereznie. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Történelem Alkotás

227 éve

1799 – Megtalálták a Rosette-i követ, aminek a segítségével fejtették meg az egyiptomi hieroglifákat.

Néhol rosettai kő néven is említik. Sötét színű gránit tömb, melyre ugyanannak a szövegnek három fordítását vésték: egyiptomi démotikus írással, görög nyelven és egyiptomi hieroglifákkal. A három nyelvű szöveg segítségül szolgált 1822-ben Jean-François Champollion és 1823-ban Thomas Young számára a hieroglifák megfejtéséhez. A követ 1802 óta a londoni British Museum őrzi. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem Tudomány

95 éve

1931 – Justice For Hungary feliratú repülőgépükkel Endresz György és Magyar Sándor átrepülték az Atlanti-óceánt.

Endresz György pilóta és Magyar Sándor navigátor, Justice For Hungary (Igazságot Magyarországnak) feliratú repülőgépükkel első magyarként (a világon tizenötödikként) átrepülték az Atlanti-óceánt. 13 óra 50 perc alatt, átlagosan 250 kilométer/órás átlagsebességgel ők jutottak el leggyorsabban Amerikából Európába, és ők repültek legtovább kontinens fölött. 1930 elején Lord Rothermere angol sajtómágnás 10 ezer dollárt ajánlott fel annak a magyar pilótának, aki elsőként repül Amerikából Európába. Egy Lockheed-Sirius repülőgépet vettek: ez a Lindbergh kérésére tervezett kétüléses, egyfedelű alsószárnyas típus 460 lóerős motorjával korának egyik legsikeresebb, hosszú távú repülésre is alkalmas gépe volt. A Justice For Hungary nevet Rothermere javasolta. Az első világháborús pilótamúlttal rendelkező Endresz György és navigátora, az első magyar légipostajáratot vezető Magyar Sándor 1931. július 15-én délután 5 óra 20 perckor szállt fel az Európához legközelebb eső amerikai repülőtérről, az új-fundlandi Harbour Grace-ből. Eleinte felhőben, később sötétben repültek, iránytűvel tájékozódva, rádiókapcsolatot csak nyolc óra múlva tudtak teremteni egy norvég gőzössel. Ezután rendszeresen érkeztek a hírek Budapestre, és másnap tódult a közönség a Mátyásföldre tervezett ünnepélyes fogadásra. A pilóták hajnalban érték el az európai partokat. Az addig kifogástalanul működő gép motorja Győrnél kezdett akadozni, újabb 70 kilométer után leállt az üzemanyag-ellátás. (Később kiderült, hogy a tartályokban még volt 100 liter gazolin, amely kitartott volna Mátyásföldig, de feltehetően korán kapcsoltak át egy másik üzemanyagtartályra.) A gép siklórepülésben landolt egy kukoricásban, a göröngyös talajon megbillent, előrebukott, majd balra dőlt, a bal szárny megsérült, a légcsavar elgörbült. Magyar Sándor a kényszerleszállást az alcsúti jegyzői hivatalból jelentette, ezután a MALÉRT gépe indult értük. A rekordereket, akik 26 óra 20 perc alatt 5770 kilométert tettek meg, július 20-án tízezrek ünnepelték a Hősök terén. Horthy Miklós kormányzó mindkettejüket kitüntette és előléptette. A pompás fogadtatásba azonban felhangok vegyültek, a hatalmas nemzetközi visszhangot keltő eseményt a magyar vezetés igyekezett politikai célokra is felhasználni. Endresz egy évvel később, 1932. május 21-én Rómában légi baleset áldozata lett, Magyar Sándor a második világháború után Amerikába ment, és ott élt 1981-ben bekövetkezett haláláig. A Déli Pályaudvar előtti teret Endreszről nevezték el, ezt 1945 után "irredenta áthallások" miatt átkeresztelték. A pilóták bravúros teljesítményéről ezután nem sok szó esett, csak 1991-ben emlékezhettek meg újra róla. 2006-ban az óceánrepülés 75. évfordulóján emlékművet avattak Felcsút és Csákvár között azon a mezőn, ahol annak idején a kényszerleszállást végrehajtották. http://repulnijo.hu/2011/07/14/80-eve-tortent-az-elso-magyar-oceanatrepules/ Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem Érdekes Magyar

80 éve

1946 – Megszületett Linda Ronstadt amerikai folk-, country-, pop- és rockénekesnő, zeneszerző, gitáros.

Az arizonai Tucsonban született. Hat platinalemez birtokosa. Pályafutását a Los Angeles-i "Stone Poneys" tagjaként kezdte. 1966-ban a Capitol kiadóhoz szerződtek. 1969. óta szólista, 1974-től Peter Asher producerrel dolgozik. 1976-ban Európában turnézott. 1977-78-ban "The Trio" néven Emmylou Harisszel és Dolly Partonnal készített felvételeket. 1979-ben újhullámos lemeze készült a Los Angeles-i "Cretones" együttessel, 1984-ben dzsessz-örökzöldeket játszott Nelson Riddle zenekarával. 1991-ben Aaron Neville nagylemezét hangszerelte és háttérénekese volt. 1975-ben megkapta a "Legjobb Countryénekesnő"-nek járó Grammy-díjat az "I Can't Help It If I'm Still in Love with You"-ért. 1976-ban a "Hasten Down the Wind", 1990-ben "Don't Know Much" (Aaron Neville-lel) című lemezéért kapott Grammy-díjat a "Legjobb Popalbum"-ért. Nagylemezeiből: "Silk Pursue", "Heart Like a Wheel", "A Retrospective", "For Sentimental Reasons". 1981-ben a "Pirates of Penzance" főszerepét játszotta a Brodwayn és filmen is. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene

73 éve

1953 – Budapesten megszületett Bódy Magdi énekesnő.

Vukán György tanítványaként 1972-től a Generál együttesben énekelt, majd szabadúszóként lépett fel 1975-től. 1981. óta Kanadában és az Egyesült Államokban dzsesszénekes, rádióban, tv-ben és klubokban énekel. Több kis- és nagylemezt készített, legutóbbi lemezének (I Love New York) dalai kint születtek New Yorkban amerikai zenészek közreműködésével. 1975-ben elnyerte az Intertalent Fesztivál nagydíját és közönségdíját, majd a pozsonyi Lyra fesztivál közönségdíjasa lett. Megkapta a "Tessék választani" első díját, majd 1979-ben a finnországi fesztivál fődíját. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene Magyar

53 éve

1973 – Megszületett Liptai Klaudia színésznő, műsorvezető.

Eredeti nevén: Lipták Klaudia. 1988-ban rossz magaviselete és számos igazolatlan órája miatt kicsapták a Kaffka Margit Gimnázium képzőművészeti szakáról. 1989-1993 között többek között számítógépes tenyérjóslásból élt. Közben egy esti gimnáziumban 2 év alatt leérettségizett. Érettségi után elvégezte a Goór Nagy Mária Színitanodát; majd a Színművészeti Főiskolát (1993-1997). Még főiskolai évei alatt lett a Vígszínház tagja. 1993-től kezdett a tévében is szerepelni (Szomszédok, MTV, 1999-ig, 34 epizód). 2001-től több TV műsor vezetője volt. Brenda Strong magyar hangja a Született feleségekben. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Magyar

51 éve

1975 – Útjára indult a Szojuz-19 és az Apolló űrrakéta, hogy összekapcsolódva létrehozzák az első nemzetközi űrállomást.

A Szovjetunióban Föld körüli pályára állították a Szojuz-19 űrhajót, Alekszej Leonovval és Valerij Kubászovval a fedélzeten. Hét óra múlva az Egyesült Államok fellőtte az Apolló űrrakétát, melyen Thomas Stafford, Vance Brand és Donald Slayton indult az űrbe. A két űrhajót július 17-én kapcsolták össze, ezzel létrejött az első nemzetközi űrállomás. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem Érdekes Tudomány Technika

18 éve

2008 – 36 éves korában meghalt Kolonics György kétszeres olimpiai és tizenötszörös világbajnok kenus.

Beceneve: Koló. Kétszeres olimpiai bajnok (1996 Atlanta és 2000 Sydney), kétszeres olimpiai bronzérmes, tizenötszörös világbajnok. Horváth Csabával és Kozmann Györggyel is nagyon sikeres párost alkotott, egyéniben is nyert olimpiai aranyat. 2008-ban, 36 évesen, edzés közben érte a halál, amikor az ötödik olimpiájára készült. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Sport Magyar

864 éve

1162 – Mikó kalocsai érsek királlyá koronázta II. Lászlót, aki bátyja, II. Géza halála után lépett a trónra.

1131-ben született II. (Vak) Béla magyar király és Ilona szerb hercegnő gyermekeként. 1137-ben apjától a "Bosznia hercege" címet kapta. Egy káplán és egy magister irányította a nevelését az udvarban. 1152. körül bátyjától, II. Gézától önálló hercegi állást kapott, amellyel nem elégedett meg. 1159-ben sikertelen összeesküvést szőtt bátyja ellen, majd a Bizánci Birodalomba menekült. II. Géza halála után, 1162. júniusában került trónra Manuél bizánci császár támogatásával. Uralma rövid életűnek bizonyult, 1163. januárjában halt meg, valószínűleg mérgezés következtében. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem Magyar

107 éve

1919 – Dublinban megszületett Iris Dame Murdoch ír szerző, filozófus, aki 26 elgondolkodtató regényt írt.

Tanulmányait Londonban a Froebel Oktatási Intézetben, a bristoli Badminton Schoolban, a Sommerville Főiskolán Oxfordban és a Newnham College-ban Cambridge-ben végezte. 1942-től a Pénzügyminisztérium, 1944-től 1946-ig az UNRRA, 1948-tól az oxfordi St. Anne's College munkatársaként dolgozott. 1982-ben az Edinburgh-i Egyetem Gifford előadója, 1986-tól a cambridge-i Newnham Főiskola tiszteletbeli tanára volt. 1975-től a Nemzeti Művészeti és Tudományos Intézet, 1981-től az Ír Bölcsészettudományi Akadémia és az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tagja volt. 1974-ben James Tait Black- és Whitebread Irodalmi Díjat, 1978-ban Booker-díjat kapott. Műveiből: "Black Prince" (1973), "The Good Appretince" (1985), "Jackson's Dilemma" (1995), "Under the Net" (magyarul "A háló alatt" címmel jelent meg), "An Accidental Man", "The Fire and the Sun", "The Philosopher's Pupil", "Acastos" (platóni párbeszédek), "The Message to the Planet". Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Irodalom

70 éve

1956 – Megszületett Joseph „Satch” Satriani gitáros és gitároktató.

Joe Satriani 14 éves korában határozta el, hogy gitározni fog, amikor meghallotta, hogy Jimi Hendrix meghalt. Satriani éppen futballedzésen volt, amikor meghallotta Hendrix halálhírét. Összeveszett az edzőjével, mert kijelentette, hogy gitározni fog, és azonnal otthagyta az edzést. Védjegye a meleg, bluesos hangzás, finom frazeológia és zeneiség, némi jól alkalmazott tempózással. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene

41 éve

1985 – Először landolt Ferihegyen Jumbo Jet, vagyis Boeing 747-es óriásgép.

Lufthansa légitársaság Boeing 747-230B típusú Lufthansa D-ABYP lajstromjelű gépe volt az első óriásgép, amely polgári repülés során Magyarországra érkezett. A budapesti légikikötő méreteinél fogva még az ennél nagyobb teherszállító gépek fogadására is alkalmas, hiszen a 3707 méter hosszú 2-es futópálya a világ legnagyobb tehergépeit is biztonsággal tudja fogadni. Több mutatása

Teljes esemény 0

Érdekes Technika

21 éve

2005 – Meghalt Kállay Ilona, kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő (Egy csók és más semmi, Szerelem első vérig).

Eredeti nevén: Munk Ilona, névváltozat: Kállai. Érdemes művész. Pályafutását 1949-ben a Bábszövetség, majd a Háztartási Bolt és Illatszerbolt kirakatrendezőjeként kezdte, volt segédgrafikus és a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének amatőr színjátszója. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után, 1955-től a József Attila Színháznál játszott. 1982-től a Vidám Színpad tagja. Szerepeiből: Tolsztoj grófnő (Száraz: Megoldás), Tatjana (Gorkij: Kispolgárok), Anya (Bereményi: Halmi), Varróné Széphalmy Lilla (Fekete: A Lilla-villa titka), filmjeiből: A császár parancsára, Jövedelmező állás, Lányarcok tükörben, Egy csók és más semmi, Mire megvénülünk I-VI., Szerelem első vérig, Szerelem második vérig, Kártyaaffér hölgykörökben. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média Magyar Színház

9 éve

2017 – Meghalt Martin Landau, Oscar-díjas és többszörös Golden Globe-díjas amerikai színész (Az Álmosvölgy legendája; Pinocchio; X-akták: A film).

Brooklyn-ban született. Oscar-díjas. Ed Wood - Oscar-díj (1995) - Legjobb férfi mellékszereplő; Az Álmosvölgy legendája; Pinocchio; X-akták: A film; Minden gyanú felett; Vágyak vonzásában; Bűnök és vétkek; Tucker, az autóbolond; Mission: Impossible (1966); A világ legszebb története - A Biblia; Kleopátra Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Film/Média Színház