Film/Média kategória
71
éve
32
éve
20
éve
2006 – Meghalt Jospeh Barbera amerikai rajzfilmkészítő (Frédi és Béni, Tom és Jerry).
Los Angelesben halt meg. New York-ban született 1911. március 24-én. Társával, a szintén világhíres William Hannával 1957-ben alapították meg közös stúdiójukat, a Hanna-Barberát, melynek számos rajzfilm-klasszikust köszönhet a világ. A két zseniális rajzfilmes stúdiói Hollywood legismertebb animációs vállalataivá nőtték ki magukat, munkáik százai a popkultúra szerves részeivé váltak. Első híres rajzfilmjük a Tom és Jerry volt, amely még filmvásznon aratott hatalmas sikert. A "két kőkorszaki szaki", Frédi és Béni történetének ötlete 1960-ban fogant meg, és a róluk szóló történet volt az első tévés rajzfilm-sorozat az USA-ban, amelyet főműsoridőben sugároztak. Abban is első, hogy emberi alakok szerepeltek benne, és egy-egy epizódja hosszabb volt, mint az akkor szokásos 6-7 perc. A sorozatot ma is a világ 80 országában sugározzák a tévécsatornák. Azután következett a Jetson család, majd Scooby-Doo, a kutya, aki először a hetvenes években örvendeztette meg a kicsiket és a nagyokat a tévéképernyőn, majd nagy sikerű film is készült a játékos eb kalandjaiból. A nyolcvanas években a "szmörfök" (The Smurfs), vagyis a Hupikék törpikék, e pici kék, emberszerű lények lettek a szerzőpáros legkedveltebb figurái, s az ő történeteikből készült tévéshow mintegy harminc országban látható. Az évek során Hanna és Barbera számos Emmy-díjban, tévés kitüntetésben részesült. 1994-ben az amerikai tévés hírességek csarnokában is örökös tagságot kaptak. Barbera 1994-ben írta meg önéletrajzát Életem a rajzfilmben (My Life in Toons) címmel. Legismertebb, leghíresebb alkotásaik * Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki * Tom és Jerry * Foxi Maxi * Maci Laci * Jetson család * Scooby-Doo * Hupikék törpikék * Flúgos futam Több mutatása
61
éve
48
éve
37
éve
29
éve
1997 – Meghalt Chris (Crosby) Farley amerikai színész (Csúcsfejek, Tommy Boy, Beverly Hills-i nindzsa).
Kábítószer túladagolásban halt meg Chicago-ban.
12
éve
126
éve
1900 – Megszületett Cziffra Géza író, költő, filmrendező.
Névváltozat: Géza von Cziffra
76
éve