Érdekes kategória
34
éve
73
éve
151
éve
1875 – Megszületett Jeanne Louise Calment, aki több mint 122 évet élt.
Ő a történelem bizonyítottan legtovább élt embere, aki 122 évet és 164 napot élt. “Calment nyugodt életet élt: apja gazdag hajógyáros volt, míg férje sikeres üzletember. Sohasem kellett munkát vállalnia. Egész életét a franciaországi Arles városában töltötte, és túlélte a saját lányát és unokáját is. 113 éves korától vált híressé, amikor újságírók keresték fel Vincent van Gogh halálának századik évfordulója alkalmából, ugyanis fiatalkorában személyesen találkozott a festőművésszel.Calment élete során Guinness-rekordokat döntött meg: 1988-ban került be először a világrekordok könyvébe, majd 1995-ben ő lett minden idők legidősebb dokumentált embere. Különleges szokásai között említhető, hogy 117 éves koráig napi két cigarettát szívott, és minden héten egy kiló csokoládét evett. Egészségi állapota kiváló volt, és élete végéig aktív maradt.Egy híres anekdota szerint Calment részese volt egy rendkívül szerencsés üzleti megállapodásnak. 1965-ben, 90 éves korában anyagi gondjai miatt egy helyi ügyvédnek, André-François Raffraynak átengedte a lakását, cserébe azért, hogy az ügyvéd élete végéig havi 2500 frankot fizet neki. Calment akkor 90 éves volt, azonban az ügyvéd soha nem költözött be a lakásba, ugyanis 30 évvel később, még Calment halála előtt elhunyt. Több mutatása
119
éve
1907 – Először használták a taxiórát.
Az első taxiórával a Renault cég gépkocsija gördült végig London utcáin.
108
éve
1918 – Megszületett minden idők legmagasabb embere, Robert Pershing Wadlow.
1918. február 22. - 1940. július 15.Magasságát utoljára 1940. június 27-én mérték, ekkor 2,74 méter magas volt, tömegét 199 kilogrammnak mérték. Növekedését - mely egészen élete végéig tartott -, az agyalapi mirigyében található tumor okozta. Több mutatása
159
éve
1867 – George Mortimer Pullman, a vasúti hálókocsi feltalálója megalapította a Pullman-céget.
Hiába volt praktikus George M. Pullman hálókocsi-ötlete, sokat kellett küzdenie elfogadtatásáért. Először 1858-ban a chicagoi vasút vagonjaiba készített lehajtható felső ágyakat. Az utasok szerették az újfajta komfortot, ám a vasúttársaságok nem vállalták be a többletköltségeket. De Pullman nem adta fel, és 4 év múlva elkészült a Pioneer. Ez még kényelmesebb volt mint elődje, azonban magassága és szélessége nem passzolt a meglévő peronokhoz és hidakhoz. Az utasok nyomására végül a szükséges változtatások után Amerika minden vasútvonalán járt hálókocsi. Cége később kifejlesztette még az összevont háló-étkezőkocsikat, a külön étkezőkocsikat, és a vagonok közti átjárást biztosító kocsikat. Pullman hozta létre az első, saját templommal, iskolával, kórházzal is rendelkező iparvárost munkásai számára, mégis itt törtek ki a legvadabb sztrájkok a gazdasági válság idején. A harcok az egykor dúsgazdag gyáros vagyonát és életkedvét is leapasztották, 66 éves korában boldogtalan emberként halt meg. Több mutatása
29
éve
26
éve
2000 – Carlos Santana amerikai rockgitáros, zeneszerző, énekes nyolc Grammy-díjat nyert.
A 8 díjjal elérte Michael Jackson 1983-as rekordját. Pályafutását 1962-ben kezdte Tirjuanában mariachi zenekarok tagjaként. 1965-ben San Franciscóban élt egy hippiközösségben, 1966-ban megalapította a Santana Bluesbandet, 1967-től Santana néven latin zenét játszanak. 1969-ben felléptek a Woodstocki Fesztiválon, majd a Columbia Kiadóhoz szerződtek. 1971 és 1975 között John McLaughlinnal és Alice Coltrane-nel, 1980-ban Herbie Hancockkal és Wayne Shorterrel készített dzsessz- és dzsesszrock-lemezeket. 1985-ben Pat Methenyvel lépett fel a Live Aid koncerten, 1989-ben John Lee Hookerrel készített lemezt ("The Healer"). Turnézik Amerikában és Európában. Nagylemezeiből: "Caravanserai" (Stanley Clarke-kal és Lenny White-tal), "Welcome", "Borboletta" (Airto Moreirával és Flora Purimmal), "Lotus", "Festival", "Zebop!", "Beyond Appearances", "Viva Santana", "Supernatural", "Shaman", szólóban: "Carlos Santana & Buddy Miles! Live!", "Love, Devotion, Surrender" (John McLaughlinnal, Jan Hammerrel és Billy Cobhammel), "Illuminations" (Alice Coltrane-nel és Dave Hollanddel), "The Swing of Delight" (Herbie Hancockkal, Ron Carterrel, Tony Williamsszel és Wayne Shorterrel), "Havanna Moon" (Willie Nelsonnal, Booker T. Jonesszal és a The Fabulous Thunderbirdsszel). Több mutatása
Szökőnap 4 évente, minden olyan évben, amelynek az utolsó két számjegye 4-el osztható.
Rómában i.e. 46-ban Gaius Iulius Caesar megreformálta a római naptárt, és helyette bevezette a róla elnevezett - részben még a XX. században is érvényes - időszámítást. 1582.02.24-én XIII Gergely pápa bevezette a róla elnevezett Gergely-naptárat, amely október 4-én átlépett 10 napot. Az idő múlásának kiszámítására különböző módszereket dolgoztak ki. Néhány nép a világ teremtésétől számította történelmét: a zsidók i.e. 3761-re, a bizánciak i.e. 5509. szeptember 1-jére, az alexandriai időszámítás megalkotói pedig 5492. május 25-re tették ezt az időpontot. A rómaiak i.e. 753-mal, városuk megalapításának évével kezdték időszámításukat. Az egyiptomiak új időszámításba kezdtek minden dinasztiaváltással, a párthusok, bithüniaiak és a szeleukidák első uralkodójuk trónra lépésének évétől kezdve számoltak. Az egyes időszámítások viszonyítását bonyolulttá tette az évek eltérő hosszúsága. Egy holdév 354, egy napév kb. 365 napból áll, ezért iktatott be néhány naptár szökőnapot. 1582. október 4-én a legtöbb katolikus országban életbe lépett a XIII. Gergely pápa által elrendelt és róla elnevezett gregoriánus naptárreform (Gergely-naptár), amely szerint 1582. október 4-ét közvetlenül 1582. október 15-e követte. A naptárreform a juliánus naptár bevezetése óta a napév és a naptári év eltolódásából adódó tíz napos időeltolódást szüntette meg. Megtartották azt a szabály, hogy minden olyan év, amelynek utolsó két számjegye néggyel osztható, szökőév legyen. Ha minden 400 évben három szökőévet kihagynak, akkor a naptár még jobban hozzáigazodik a napévhez, így az eltérés csak 3333 évenként egy nap lesz. A Gergely-naptárt 1585-ben a legtöbb katolikus ország átvette. Oroszországban 1700. január 1-jén I. (Nagy) Péter cár, hogy Európához felzárkóztassa országát, a napév szerinti időszámításon alapuló Julián-naptárat vezette be, amely a bizánci időszámítást váltotta fel. Kelet-Európa és a Balkán-félsziget ortodox vallású országaiban is a régi Julián-naptárat használták: Oroszországban 1918-ig, Görögországban 1923-ig, Romániában 1924-ig. Több mutatása
88
éve