Ma Ede névnapja van

Érdekes kategória

196 éve

1830 – Megszületett Étienne-Jules Marey francia tudós, aki tudományos céllal mozgásban lévő embereket és állatokat fotózott.

Munkája jelentős szerepet játszott a kardiológia, az orvostudomány, az orvosi műszerek, a repülés, a filmművészet és a laboratóriumi fotózás fejlődésében. A fotográfia úttörője, jelentősen befolyásolta a mozi fejlődését is. Meghatározó szerepe volt különböző grafikai technikák kidolgozásában, melyekkel az emberi test vizsgálatainak eredményeit lehetett megjeleníteni és értelmezni. "Fotópuskájában" az objektív mögött dobtár alakú szerkezet volt, amelyben óramű mozgatott fémkorongot. 1882-ben másodpercenként 12 felvételt készített, az 1888-tól alkalmazott tekercsfilm és a filmet továbbító mechanizmus kifejlesztésével sikerült neki már 1/720-ad másodperceket exponálnia, amivel már gyors mozgásokat, például madarak röptét is tanulmányozni lehetett egymást követő állóképeken. Valódi mozgóképet 1890-ben tudott rögzíteni és visszajátszani, kronofotográfiának (időfényképezésnek) nevezte módszerét. Marey asszisztense a magyar származású Georges Demeny volt, ő látható az egyik legelső, és máig fennmaradt mozgófilmen, amint kimondja a „Je vous aime” és a „Vive la France” mondatokat 1892-ben. Marey többek között zuhanó macskát, repülő madarakat, távolugró és futó embereket fotózott (illletve filmezett) majd elemezve a felvételeket sok újat állapított meg a mozgásról. Több mutatása

Teljes esemény 0

1830. 03. 05. Született Érdekes Film/Média Tudomány Technika

155 éve

1871 – Braziliában megszületett Maria do Carmo Geronimo aki 129 évet élt.

Baptista egyházi iratok szerint 1871 március 5-én született Carmo de Minas-ban, Brazília délkeleti részén és 2000 június 14-én halt meg. A rekordot nem hitelesítették a Guinness Rekordok könyvében, mivel az iratok pontosságát nem lehetett igazolni. A hölgy rabszolgaként született, akiknél az anyakönyvezést nem vették szigorúan. Felszabadulása után 60 éven keresztül dolgozott egyetlen család szolgálatában dadaként. Soha nem ment férjhez. 120 éves kora előtt egyetlen egyszer sem ment orvoshoz. Több mutatása

Teljes esemény 0

1871. 03. 05. Született Érdekes Nő

62 éve

1964 – Dallasban halálra ítélték Leon Jack Ruby amerikai bártulajdonost, aki megölte a Kennedy-gyilkosság gyanúsítottját.

Születési nevén Jacob Leon Rubenstein (Chicago, 1911. április 25. – Dallas, 1967. január 3.). Ruby valószínüleg sokat tudott a Kennedy-gyilkosságról, ahol az is felmerült, hogy a gyilkosságot politikai vezetők rendzeték meg. Ruby a Warren-bizottságnak is könyörgött, hogy vigyék el Dallasból, mert életveszélyben érezte magát. Rubyt 1964. március 5-én halálra ítélték, ám 1966. október 5-én megsemmisítették az ítéletet. A tárgyalást 1967 februárjára tűzték ki. Két évet töltött a börtönben, és bár 1964-ben még makacsul hallgatott, bízva pártfogói közbenjárásában, ekkorra már nem számíthatott segítségre. A dallasi börtön különleges, ablak nélküli, speciálisan őrzött 6 M cellájában 1966. december 9-én Ruby váratlanul rosszul lett, a Parkland kórházba szállították, ahol állítólag Kennedy és Oswald is meghalt korábban. Az orvosok rákot diagnosztizáltak nála, és megműtötték. Kevesebb mint egy hónap múlva, 1967. január 3-án Ruby meghalt, a kórbonctani vizsgálat után megállapították, hogy nem a rák, hanem a műtét következtében kialakult tüdőembólia okozta halálát. Több mutatása

Teljes esemény 0

1964. 03. 05. Történelem Érdekes