Ma Mária névnapja van

Alkotás kategória

147 éve

1879 – Thomas Edison megépítette első áramfejlesztőjét.

Thomas Alva Edison (1847. február 11. – 1931. október 18.) amerikai elektrotechnikus, feltaláló és üzletember. A legszorgalmasabb feltalálónak tartják, mivel 1093 szabadalom kapcsolódik a nevéhez. Nem mindegyik találmánya teljesen új, néhányat munkatársai ötleteiből fejlesztett tovább. Volt olyan négyéves időszaka, amikor 300 találmányt jelentett be, vagyis ötnaponta egyet. Több mutatása

Teljes esemény 0

1879. 01. 02. Érdekes Alkotás Technika

114 éve

1912 – Megszületett Berczeller Rezső Rudolf szobrászművész, akinek lebegő szobrai a Nemzeti Galéria kupolatermében láthatók.

Jellegzetes témái az ember és embertömegek (felvonulók, harcolók, táncolók stb.) mint gépek vagy szörnyetegek megjelenítése, valamint foglalkoztatta a testi szenvedés (akasztottak, kivégzettek, szülő nők, testi fogyatékosok) és a kataklizmák, katasztrófák, az Apokalipszis víziója. Nagyméretű alkotásait előbb fából készítette, majd többféle anyaggal kísérletezett, fémekkel és horganyzott hálóval dolgozott. Apokalipszis című munkája a Magyar Nemzeti Galéria kupolatermében felfüggesztve látható. Több mutatása

Teljes esemény 0

1912. 01. 02. Született Alkotás Magyar

91 éve

1935 – Megszületett Baska József festő- és szobrászművész, érdemes művész.

Kezdeti realisztikus megnyilvánulások után érdeklődése a geometrikus absztrakció felé fordult; előbb a figurativitás megőrzésével geometrikusan stilizált, majd egyre elvontabbá vált. Épületdíszítéssel is foglalkozott, továbbá mozaikokat is készített. Felesége Rényi Katalin grafikusművész, festőművész. A Magyar Iparművészeti Főiskola alakrajz tanára, majd 1981-től a Grafikai Tanszék docense volt, a rendszerváltás után magániskolát alapított. Több mutatása

Teljes esemény 0

1935. 01. 02. Született Alkotás Magyar