Ma Marcell névnapja van

Alkotás kategória

119 éve

1907 – Megszületett Ámos Imre festőművész.

1931-től kezdve szerepelt kiállításokon, gyakran feleségével, Anna Margittal együtt. Kezdetben a posztimpresszionizmus volt jellemző művészetére, majd 1937-től - amikor Párizsban járt és megismerkedett Marc Chagall-lal -, művészetére az álomszerű ábrázolás, a második világháború alatt pedig a rettegés, a félelem megjelenítése vált jellemzővé. 1940-től haláláig – kisebb megszakításokkal – munkaszolgálatos volt. 1944 nyarán Németországban, feltehetően egy szászországi táborban halt meg, halálának pontos időpontja nem ismert. Több mutatása

Teljes esemény 0

1907. 12. 07. Született Alkotás Magyar

3 éve

2023 – Meghalt Molnár Vera magyar-francia festő, grafikus, aki már a '60-as években számítógépes grafikákat készített.

Neve más írásmóddal: Vera Molnar. Művészettörténetet és esztétikát tanult a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. 1947-ben ösztöndíjjal Rómába ment, majd Franciaországban telepedett le. Első nonfiguratív, absztrakt műveit 1946-ban hozta létre. 1959-től kombinatorikus alapon generált képeket. 1968-ban számítógéppel kezdett dolgozni, egyszerű geometriai alakzatokon és geometrikus témákon alapuló algoritmikus festményeket kezdett el készíteni. Megtanulta a Fortran és a BASIC programozási nyelvet, és egy párizsi kutatólaboratóriumban számítógépes grafikát készített plotteren. A geomatrikus absztrakt művészet terén sokakat inspirált műveivel. Azt tanította, hogy a szabályos alkotásban kell lennie 1% szabálytalanságnak. Furcsa módon ezt életkorában is felfedezhetjük, 1 hónappal a 100. születésnapja előtt halt meg, 2023-ban. Több mutatása

Teljes esemény 0

2023. 12. 07. Meghalt Alkotás Magyar

104 éve

1922 – Megszületett Lucian Freud britt festőművész, akit a 20. század legjobb angol portréfestőjének tartanak.

Teljes nevén: Lucian Michael Freud OM CH. Sigmund Freud unokája. A Lucian nevet édesanyjától kapta, Lucian of Samosata ókori íróra emlékezve. Berlinben született, 10 éves volt, mikor a család a náci hatalom terjedése miatt Angliába költözött, 1939-ben kapott britt állampolgárságot.60 éves karrierje során elsősorban családját és barátait festette. Élő modellről dolgozott, hosszú és kellemetlen munkára kérve őket. Több mutatása

Teljes esemény 0

1922. 12. 08. Született Alkotás

162 éve

1864 – Megszületett Camille Claudel francia szobrásznő, Auguste Rodin szeretője.

Paul Claudel drámaíró nővére.Akkoriban lányok még kevésbé tanulhattak szobrászatot, nem minden iskola fogadott nőket. Munkáit látva egyik tanára ezt mondta neki: "látom, Rodinnál tanult, van tehetsége, legyen kitartó". Camille akkor még nem ismerte Rodint, 1883-ban találkoztak először. Rodin több mint húsz évvel volt idősebb a lánynál, Camille megtalálta mesterét és szerelmét. Camille több Rodin mű modellje volt, sőt gyakran előfordult, hogy Camille fejezte be Rodin szobrait, kompozíciók mellékalakjait formálta. Rodin házasságot ígért, de nem vette feleségül, és mint kiderült több modelljével is viszonyt folytatott. Camille belebetegedett a csalódásba. Sikertelenségéért és tönkrement életéért Rodint okolta, azzal vádolta, hogy ellopta ötleteit és az életére tört. Rodinról így írt: "Bár embernek hazug és hitvány volt, művésznek hatalmas. Bánom már, hogy élete része voltam, de még mindig büszke vagyok arra, hogy a művészete része lehettem." Családja szégyellte őt pályaválasztása és szerelmi élete miatt, meggyengült egészsége kapcsán intézetbe záratták, ahol 30 évig élt. Egyedül író öccse leveleit olvashatta, az intézetet nem hagyhatta el. Bár sok művét elpusztította, 90 szobra és rajza maradt fenn, melyeket Rodin műveivel közösen, és önállóan is kiállították. Tragikus életéről zenemű, balett, film és könyvek sora készült, önálló múzeuma Nogent-sur-Seine-ben található. Több mutatása

Teljes esemény 0

1864. 12. 08. Született Alkotás