Alkotás kategória
91
éve
53
éve
1973 – Nagycenken felavatták a Széchenyi István-emlékmúzeumot.
Széchényi Ferenc Somogy vármegye főispánja, királyi főkamarásmester, aranygyapjas lovag, királyi küldött és biztos tette a birtokot a család állandó lakhelyévé. Fia, Széchenyi István politikus, író, polihisztor, közgazdász, a Batthyány-kormány közlekedési minisztere, „a legnagyobb magyar”, Bécsben született, gyermekkorát azonban részben Nagycenken töltötte. Az eredetileg barokk stílusban megépült kastély többszöri átépítés után, Széchenyi István gróf idején nyerte el ma is látható, az 1980-as években restaurált külső arculatát. Több mutatása
135
éve
1891 – Megszületett Alma Thomas afroamerikai festőnő, aki nyugdíjbavonulása után kezdett festeni. 20. század egyik legjelentősebb amerikai festőjeként tartják számon.
Teljes nevén: Alma Woodsey Thomas. 35 éven keresztül volt tanárnő Washington D.C.-ben. Leginkább színpompás absztrakt képeiről ismert.
174
éve
1852 – Meghalt William Tierney Clark angol mérnök, a budapesti Lánchíd tervezője.
Elsősorban hidak tervezésével és építésével foglalkozott, az elsők között tervezett függőhidakat. Széchenyi István és Andrássy György 1838-ban Londonban bízta meg a pest-budai Lánchíd tervezésével, melynek építésekor több alkalommal is járt Pesten. A Lánchíd építési munkáit irányító Clark Ádámnak csak névrokona. Több mutatása
1
éve
2025 – 95 éves korában meghalt Sajdik Ferenc, Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas grafikus, karikaturista, a Nemzet Művésze. (Pom-Pom, A nagy ho-ho-horgász).
Neuenhagenben született. Édesanyja balerina volt, édesapja - Sajdik Sándor, nevét Dunakeszin utca viseli - korának legsikeresebb zsokéja. Gyermekkorát különböző országokban töltötte, többek között Németországban, Görögországban. Nyomdásznak készült. A nyomdában mint litográfus (ma már ez a szakma nemigen létezik, a magasnyomó kliséket készítették a litográfusok) itt találkozott a karikatúrákkal. 1955-ben a Rádió- és Televízió Újság tördelője és rajzolója lett, és hamar közölni kezdte karikatúráit a Ludas Matyi. Harminc évig hétről-hétre ontotta a szellemes rajzokat. 1990 után a rajzfilm került munkásságának homlokterébe. Híres és máig igen népszerű rajzfilmsorozatai: A nagy ho- ho- horgász és a Pom-Pom kalandjai. Táblaképeket is festett, kis méretű, írókat, költőket, művészeket ábrázoló, applikációkkal kombinált portrékat. Vácott több mint száz táblaképéből állandó kiállítás is látható. Filmjei: La Fontaine sorozat Pom-Pom meséi A nagy ho-ho horgász sorozat Bontott csirke, reklámfilm sorozat Motto perpetuo (Vajda Béla rendelte) Figura Ternei Több mutatása
161
éve
156
éve
155
éve
1871 – Megszületett Frantisek Kupka cseh festő, grafikus, aki kubista és absztrakt képeket festett.
Eredeti írásmóddal: František Kupka
127
éve
1899 – Megszületett Louise Nevelson amerikai szobrász és festőművésznő, aki leginkább fából készült monokróm faliszobrairól és nagyméretű kültéri szobrairól ismert.
Fontos szerepe volt a fából készült szobrok népszerűsítésében. Eredeti nevén: Leah Berliawsky. Az Orosz Birodalomban született a mai Ukrajna területén Kijev közelében. Otthonában a jiddis nyelvet beszélték, iskolában tanult angolul. Több mutatása
1
éve