Ma Mária névnapja van

Alkotás kategória

156 éve

1870 – Megszületett Hültl Dezső építész, műegyetemi tanár.

Teljes nevén: Hültl Dezső József Fidél. Hültl Hümér sebészprofesszor öccse. "Közel három évtizeden át hirdette meggyőződéstől átfűtött, fascinálóan színes előadásokkal az architektúra örök igazságait, és előadásai mindig igaz élményt jelentettek hallgatói számára." 1917–1919 között Hültl Dezső a Mérnöki és Építészi Osztály dékánja, 1930–1932 között pedig az egyetem rektora is volt. A Műegyetem képviselőjeként 1931 és 1939 között tagja volt az országgyűlés felsőházának. Több mutatása

Teljes esemény 0

1870. 04. 06. Született Tudomány Alkotás Magyar

79 éve

1947 – Meghalt Henry Ford, a Ford autógyár alapítója.

Henry Ford, aki a köznapi élet részévé tette az autót, 39 éves koráig kizárólag sikertelen üzleti vállalkozásokat könyvelhetett el. Pedig tehetséges szerelő és órajavító volt, ráadásul már 16 éves korában kidolgozta a sorozatgyártás tervét, de abban az időben még nem volt szükség tömegtermelésre. Első két autóépítő vállalkozása tönkrement, de nem adta fel, 1903-ban megalapította a Ford Motor Company-t. Tehetsége és gyakorlata volt, de pénze nem sok, ám a kedvezőtlen előjelek ellenére nemsokára egyre több befektetőt talált. Autóit először főleg külsős cégekkel gyártatta, eleinte a későbbi rivális Dodge-fivérek is neki dolgoztak. Az első Ford T-modell 1908-ban jelent meg a piacon, nyolc évvel később pedig a többi kocsi átlag 1000 dolláros árával szemben a Fordhoz már 345 dollárért hozzá lehetett jutni. Hogy minél olcsóbb legyen a gyártás, Ford rengeteg hasznos ötlettel rukkolt elő. Elkészítette korának leghatékonyabb gyártósorát, szabványosította és cserélhetővé tette az alkatrészeket, alkalmazottait pedig jól megfizette munkájukért. 1920-ban fiával együtt már 1,2 milliárd dollár volt a vagyona, de őt nem a pénz, csak a munka érdekelte. Magánemberként Ford gyakran adott hangott antiszemita nézeteinek, mégis rendkívül pacifista beállítottságú volt. Az I. világháború kitörésekor például óceánjárót bérelt, hogy Európában személyes közbenjárásával békítse ki a harcoló feleket. Miután ez nem sikerült, gyárát a háború idejére teljesen a hadiipar szolgálatába állította. Sokan felrótták neki, hogy főleg idősebb korára nagyon mereven ragaszkodott a megszokott dolgokhoz, ez pedig hátráltatta a dinamikus fejlődést. A kezdődő hanyatlásnak unokája, ifjabb Henry vetett gátat, aki nagy harcok árán átvette a cég vezetését, miután nagyapja nyolcvan éves korában visszavonult. Négy év elteltével a cég újra virágzott, többek közt néhány tehetséges, fiatal menedzsernek köszönhetően. A cégalapító Henry Ford 85 éves korában halt meg, vagyona nagy része a Ford Alapítvány tulajdonába került. Több mutatása

Teljes esemény 0

1947. 04. 07. Meghalt Tudomány Alkotás Technika

412 éve

1614 – Meghalt El Greco ("a Görög") görög származású spanyol festőművész, a manierizmus mestere.

Toledóban 73 éves korában halt meg. Eredeti nevén: Δομήνικος Θεοτοκόπουλος, Domenikosz Theotokopulosz, latinos írásmóddal Domenico Theotocopuli. Művein egyesítette a bizánci, velencei és spanyol hatást. El Greco először ikonfestészettel foglalkozott, majd Velencében Tintoretto mellett folytatta tanulmányait, a manierista festők munkáinak megismerésével stílusa elegáns lett, kecses, mesterkélt és magasztos. 1577-től Toledóban élt, ahol sok kritika érte művészetét az élénk színek és a bibliai jelenetek szabad értelmezése miatt. Spanyolországban alakult ki végleges stílusa, amelyben idealizálta, megnyújtotta az alakokat. Keskeny arcokat, finoman tagolt kezeket ábrázolt, a kifejezőerő fokozásának rendelte alá a természetes arányokat. Feltételezés szerint ezeket a képeket a néző szeméhez képest magasan helyezték el, így lentről nézve a helyes arányokat látták. Több mutatása

Teljes esemény 0

1614. 04. 07. Meghalt Alkotás