Alkotás kategória
32
éve
154
éve
1872 – Meghalt Morse amerikai festő és feltaláló, az elektromágneses távíró megalkotója.
80 éves korában halt meg. Teljes nevén: Samuel Finley Breese Morse Morse amerikai feltaláló 1832-ben álmodta meg a távíró elvét. Ezután következett a megvalósítás hosszú időszaka. Az első nyilvános sikert végül az 1837. szeptember 4-én a New York-i egyetemen tartott bemutató hozta meg. Morse akkor fél kilométerrel távolabb levő munkatársa adni kezdte a jeleket, majd az előadóteremben álló készülék ingája tüskéket rajzolt a papírszalagra. Ezután Morse leolvasta a számokat és mivel fejből tudta a kódokat, felolvasta a papíron álló szöveget "Sikeres kísérlet a telegráffal 1837. szeptember 4-én." Az egységes nemzetközi jelzésrendszerré vált pont-vonal kombinációt Morse csak 1839-ben dolgozta ki. Az első távíróvonal Baltimore és Washington között épült, amelyen 1844-ben futott végig az első mondat. Több mutatása
181
éve
1845 – Megszületett Marc de Montifaud francia műkritikus, író, aki nő volt, de férfi néven dolgozott.
Eredeti nevén: Marie-Amélie Chartroule de Montifaud.
98
éve
38
éve
1988 – Meghalt Barcsay Jenő festő, grafikus, mozaikkészítő (Művészeti anatómia).
Az 1928-ban megalakult Szentendrei Festők társaságához 1929-ben csatlakozott. A nyarakat rendszeresen Szentendrén töltötte, kezdetben a művésztelepen lakott, később a Zenta utcában vett házat. Szobra ma is itt látható a jellegzetes botjával. 1953-ban megbízást kapott az anatómiai tankönyv (Művészeti anatómia) megírására, melyet néhány hónap alatt különböző méretekben kétszer is megrajzolt, a nyomdászati munkákat személyesen felügyelte. A könyv "Az év legszebb könyve" kitüntetést nyerte el, Barcsay Kossuth-díjat kapott, a könyvet számos nyelvre lefordították és tankönyvként használják. Az 1960-as évektől számos nagyméretű mozaikot készített (Asszonyok c. mozaik Miskolcon, Nemzeti Színház előcsarnoka, újpesti fürdő, szentendrei városháza). A mozaikkartonokból 1966-ban az Ernst Múzeum rendezett kiállítást. 1969-ben megbízást kapott a szentendrei kultúrház mozaikjának elkészítésére. A munkához muranoi üveget használt és először készített aranyból hátteret. Festészetének korai szakaszában komor, a fény-árnyék hatásokra épülő ábrázolás mód jellemzi. Párizsi és olaszországi útjai gyökeresen átalakították látásmódját, expresszionista stílusú képeket alkotott, majd a konstruktivizmus egyfajta sajátos magyar változatát alakította ki. Később számos képét megsemmisítette. Figyelme a keretezésre is kiterjedt. Több mutatása
135
éve
1891 – Megszületett Max Ernst német festő, grafikus, szobrász, költő.
A szürrealista mozgalom tagja. Kollázsai (ragasztott képek) és frottázsai (dörzsölt rajz), csurgatott módszere jelentős hatással volt a későbbi művészekre. Így fogalmazta meg a kollázs lényegét: "Két, látszólag összebékíthetetlen valóság társítása egy látszólag oda nem illő térben." Módszere a szürrealizmus alapvető elvévé vált, s amelyet Lautréamont fogalmazott meg: "Szép, mint egy esernyő és egy varrógép véletlen találkozása egy boncasztalon." Harcolt az I. világháborúban, majd Párizsba költözött, a II. világháborúban internáló táborokba zárták, 1941-ben Peggy Guggenheim sehógítségével Amerikában telepedett le, majd visszaköltözött Európába. Szinte egész életében sikertelen volt, de Még megélte, hogy New Yorkban, majd Párizsban 85. születésnapja alkalmával megnyílt közel 400 művet felvonultató életmű-kiállítása. Több mutatása
46
éve
1980 – Meghalt Csohány Kálmán kétszeres Munkácsy-díjas grafikusművész, könyvillusztrátor.
Érdemes művész. Rézkarcokat, tusrajzokat és litográfiákat készített. A magyar művészek érdekeit képviselve vett részt a művészeti közéletben, alelnöke volt a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének, 1975-től haláláig a budapesti Képzőművészeti Szakközépiskolában tanított. Készített illusztrációkat töbek között Tamási Áron, Tersánszky Józsi Jenő, József Attila, Áprily Lajos, Kassák Lajos, Illyés Gyula, Déry Tibor műveihez. Szülővárosában, Pásztón nyílt meg 2001-ben a Csohány Kálmán Galéria, amely állandó kiállításon miutatja be alkotásait. Életéről és művészetéről 2010-ben Shah Timor készített filmet Elhagyott szárnyak címmel. Több mutatása
123
éve
1903 – Megszületett Fernanda Wittgens olasz műkritikus, művészettörténész, az első nő Olaszországban, aki egy jelentős múzeum igazgatója volt.
A milánói Pinacoteca di Brera képtár és művészeti iskola igazgatója volt. 2014-ben a Világ Igaza kitüntetést kapta.
91
éve
344
éve