Ma Mária névnapja van

Alkotás kategória

79 éve

1947 – Megszületett Gerle János építész, építészettörténész, szakíró, a magyar szecesszió kutatója, az Országépítő folyóirat főszerkesztője.

A Fővárosi Levéltár részére rendezte Ybl Miklós hagyatékát, rendszeresen publikált a historizáló és a szecessziós építészetről. Az 1980-as évek elejétől meghatározó szerepet vállalt a főváros épített örökségének védelmében. 1990-ben jelent meg legfontosabb – a korszak kutatásában máig alapvető – műve: A századforduló magyar építészete Makovecz Imrével és F. Kovács Attilával közösen, de alapvetően az ő kutatásain alapulva. Szerepet vállalt építészeti kiállítások rendezésében is. Több mutatása

Teljes esemény 0

1947. 03. 12. Született Tudomány Alkotás Magyar

124 éve

1902 – Megszületett Ungvári Lajos, Kossuth-díjas szobrászművész.

Síremlékeket, díszítőszobrokat, portré-, illetve emlékszobrokat készített, a második világháborút követő időszakban szovjet hősi emlékműveket és felszabadulási emlékműveket is készített. 1952-ben Kocsis Andrással részt vett a budapesti Kossuth téren álló Kossuth-emlékmű mellékalakjainak mintázásában. Tagja volt a Spirituális Művészek Szövetségének és az Új Művészek Egyesületének. Több mutatása

Teljes esemény 0

1902. 03. 13. Született Alkotás Magyar