Ma Mária névnapja van

Alkotás kategória

30 éve

1996 – 104 éves korában meghalt Audrey Munson amerikai művész modell és filmszínésznő, akit az első amerikai szupermodellnek tartanak.

Teljes nevén: Audrey Marie Munson, egyéb nevei: Miss Manhattan, Panama–Pacific Girl, Exposition Girl, American Venus. Fotózások mellett műalkotáshoz is modellt állt: New Yorkban több tucat szobrot mintáztak róla, az 1915-ös San Franciscó-i világkiállításra készült közel húsz. Őt ábrázoló szobor látható a New York-i közkönyvtárban, a David N. Dinkins önkormányzati épületen, illetve az Ötödik sugárúton elhelyezkedő Frick House-ban is. Ezért is kapta a Miss Manhattan becenevet. Több némafilmben szerepelt, és ő volt az egyik első nő, aki meztelenül volt látható hollywoodi filmben. Magánélete szomorúan alakult, a híres szépséget többen ostromolták, meggyanusították egy feleség halálában való részvétellel, és az is előfordult, hogy szerepért cserébe kértek tőle olyasmit, amit elutasított. A magánéletizűrzavarok, és az öregedéssel és szépségének múlásával való szembenézés annyira megviselte, hogy édesanyja 40 éves korában elmegyógyintézetbe záratta. Ott élt 104 éves korában bekövetkezett haláláig. Több mutatása

Teljes esemény 0

1996. 02. 20. Meghalt Film/Média Alkotás

101 éve

1925 – Megszületett Ujváry Lajos Munkácsy-díjas festőművész, képzőművészeti tanár.

A veszprémi piarista gimnáziumban tanult, majd Dombóváron érettségizett 1944-ben. Itt meghatározó volt számára Marczell György rajztanár. Felvették a Képzőművészeti Akadémiára, de tanulmányait nem tudta megkezdeni, mert kétszáz hőgyészi társával együtt orosz munkatáborba hurcolták. Onnan betegen szabadult 1946-ban. Ezután végezte el a Képzőművészeti Akadémiát, 1951-ben diplomázott Poór Bertalan és Szőnyi István tanítványaként. 1985-ig, nyugdíjba vonulásáig a Képző- és Iparművészeti Gimnázium tanára volt. 2005-ben Munkácsy Mihály-díjat kapott. Több mutatása

Teljes esemény 0

1925. 02. 21. Született Alkotás Magyar

513 éve

1513 – Meghalt II. Gyula római pápa, aki hadvézer, politikus és egyházfő is volt. Az ő idejében vált Róma építészeti és festészeti központtá.

Eredeti nevén: Giuliano della Rovere. A 216. római pápa 1503-tól haláláig. Bramante, Michelangelo, Raffaello is megfordultak Gyula udvarában. A freskók és épületek mellett a pápa a krónikákban is jelentékeny nyomot hagyott. Határozott vezér volt, hozzá kapcsolható a Svájci Gárda megalapítása, és ő hívta össze az ötödik lateráni zsinatot, amely a reformáció előtti utolsó lehetőség lett volna a pápai udvarnak a reformokra és a változtatásokra. Több mutatása

Teljes esemény 0

1513. 02. 21. Meghalt Történelem Alkotás

123 éve

1903 – Megszületett Rotschild Klára divattervező, a budapesti Clara divatszalon vezetője.

Hajnali 4 órakor született. A Rotschild bankárfamíliának csak névrokona volt. A szalonban kapható ruhák híresek és drágák voltak. Apja, Rotschild Ábrahám női szabó, édesanyja varrónő volt, tizenévesen Klára már dolgozott. Az 1920-as évek derekán férjhez ment a híres textil-kereskedő családból származó Glückstahl Pálhoz. Az igazi sikert Faruk egyiptomi király és Horthy István esküvője hozta meg számára: mindkét eseményre az ő szalonjában készült a menyasszonyi ruha és a násznép hölgytagjainak toalettje. A II. világháborúban szülei Auswitzban haltak meg, boltjaikat elvették. Klára kitartó munkával a lehetőségekhez mérten újrateremtette a divatszalont, ahol Kádár János, Münnich Ferenc, Dobi István felesége, Joszip Broz Tito jugoszláv vezető és Franz Vranitzky osztrák kancellár hitvese, Gábor Zsazsa, Psota Irén, Honthy Hanna, a szovjet színésznő Tatjana Szamojlova voltak a vendégei. A hetvenes évek elején Rothschild Klára nyitotta meg az első butikot, ahol az estélyi modellek egyszerűsített változatát lehetett kapni. Klárát mindenki szerette, bohókás ember volt. Gyermeke nem született, több varrónője gyermekének ő lett a keresztanyja. Hálás volt munkatársainak: szabászának, varrónőjének egy-egy "remekmű" után a szó szoros értelmében kezet csókolt. Munkamániás volt, a bemutatókra készülve éjjel-nappal dolgozott, látni akart minden mozzanatot. Több mutatása

Teljes esemény 0

1903. 02. 22. Született Alkotás Magyar