Alkotás kategória
133
éve
105
éve
1921 – Megszületett Francois Fiedler (Fiedler Ferenc) magyar-francia festőművész.
Csodagyerekként már 5 évesen festett, 10 évesen felnőttek között állított ki, és megbízást kapott a kassai templom oltárának díszítésére. A negyvenes években segített tanárának Szőnyi Istvánnak hamis papírok készítésében az üldözöttek részére.1948-ban ösztöndíjjal Párizsba utazott, ahol Joan Miró barátjává fogadta, éveken át közös műteremben dolgoztak, és Fiedlert a „fények festőjének” nevezte. Megismerkedett Chagall-lal, Aimé Maeght-gal, Giacomettivel, Braque-kal. Közös kiállításokon szerepelt a kor nagy festőivel.Hatott rá Jackson Pollock festészete, a hatvanas évektől csurgatott képeket készített, köveket és a homokot is használt. Párizsból vidékre költözött, képeit gyakran bízta az időjárásra, hogy a természet formálja azokat.2012-ben New Yorkban egyedüli európaiként szerepelt a Jackson Pollock, amerikai absztrakt expresszionista festőművész születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett kiállításon. 16 műalkotása jelenleg is a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található. Több mutatása
80
éve
1946 – Megszületett Drozdik Orsolya, Munkácsy Mihály-díjas grafikus, festő, szobrász, egyetemi tanár.
Külföldön: Orshi Drozdik. Performanszokat, installációkat, fotókat, rajzokat, szobrokat, festményeket készít. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő Tanszékének habilitált egyetemi tanára, számos külföldi képzőművészeti intézmény vendégelőadója. Több mutatása
146
éve
1880 – Meghalt Fischer Mór porcelánfeső, porcelángyáros, a herendi porcelángyártás felvirágoztatója.
Nemesi címet kapott a magyarországi kerámiaipar fejlesztése terén szerzett érdemeiért. Teljes neve: Farkasházy Fischer Móric, Farkasházy Tivadar ükapja. Több mutatása
38
éve
58
éve
1968 – Meghalt Csillag István, született Stern szobrász-és éremművész.
Eredeti nevén: Stern.
203
éve
1823 – Meghalt Pierre Paul Prud'hon francia festő. Legismertebb képe a Psyché elragadása.
Párizsban a klasszicizmus ellenpólusát képviselte; a romantika előfutárának is tekintik. Jelentősek portréi és mitológiai kompozíciói.
144
éve
1882 – Megszületett Benkhard Ágost festő.
Gyakori témája volt a magyar népélet és a Matyóföld világa. Művei megtalálhatók a miskolci Herman Ottó Múzeumban és a budapesti Magyar Nemzeti Galériában. Több mutatása
124
éve
118
éve