Gyöngyi névnapja
99 éve

1927 – Megszületett Gyarmati Dezső három és félszeres olimpiai bajnok vízilabdázó.

1927. 10. 23. Született Sport Magyar

A Nemzet Sportolója, Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje (polgári tagozat, 2007) tulajdonosa, a Magyar Vízilabda Szövetség tiszteletbeli elnöke volt. A miskolci születésű sportember volt az egyetlen játékos, aki öt olimpián szerepelt, mind az ötön érmet nyert: Helsinkiben, Melbourne-ben és Tokióban aranyat, Londonban ezüsöt, Rómában bronzot, ezzel minden idők legeredményesebb pólósa. Kétszer volt Európa-bajnok csapat tagja is, kétszeres főiskolai világbajnok, nyolcszoros magyar bajnok, a válogatottban 108-szor szerepelt.A medencében utolérhetetlennek tartották bal kezét. Húsz évesen világválogatott volt, aminél nagyobb elismerés nem létezett. Aktívan részt vett az '56-os forradalom eseményeiben, majd New Yorkba ment, 1958-ban azonban visszatért. A sportolástól 2 évre eltiltotta a hatalom, ekkor segédmunkásként dolgozott. 1976-tól szövetségi kapitány és a később olimpiai bajnok csapat edzője lett, így saját magát 3 és félszeres olimpiai bajnoknak tartotta. Edzői diplomája előtt művészettörténész végzettséget is szerzett az ELTE-n. Edzőként külföldön is dolgozott, a redszerváltás után politikai szerepet is vállalt.

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás ehhez a bejegyzéshez.

Szólj hozzá Te is!