★ Kiemelt esemény
Október 22.
113
éve
109
éve
215
éve
1811 – Megszületett Liszt Ferenc zeneszerző.
Osztrák anya és magyar apa gyermekeként a határközeli Doborjánon (Raiding) született Liszt Ferenc. Először apjától tanult zongorázni, első nyilvános koncertjeit 9 évs korában adta Pozsonyban és Sopronban. Tehetsége elismeréseként négy magyar főúr hat évig ösztöndíjat biztosított zenetanulásához. 1822-től Bécsben tanult Czernytől és Salieritől, 1823-tól Párizsban magánúton folytatta tanulmányait. Csodagyerekként, majd virtuóz felnőttként is végigkoncertezte fél Európát, és folyamatosan fejlesztette zongoratechnikáját. Élettársával, Marie D'Agoult grófnővel Svájcban telepedtek le, három gyermekük született. Zeneszerzőként az 1850-es években kezdett elismertté válni, 1856-ban az ő ünnepi miséjével szentelték fel az esztergomi székesegyházat. A hatvanas évektől kezdve zeneszerzőként főleg egyházi zenékkel foglalkozott, élete pedig a Pest-Róma-Weimar háromszögben folyt. 1875-ben saját lakásán alapította meg a Zeneakadémiát, melynek elnöke és oktatója lett. Bayreuthban hunyt el tüdőgyulladásban, sírja ma is itt található. Több mutatása
204
éve
1822 – Megszületett Orlai Petrich Soma festőművész, Petőfi jó barátja és rokona, akiről több arcképet is festett.
Neve más írásmóddal: Orlay Petrics Soma
144
éve
1882 – Meghalt Arany János, író, költő, műfordító, a Toldi szerzője.
Petőfi Sándor barátja. Életművével - melyből kiemelkedik a Toldi-trilógia és számos balladája - jelentősen hozzájárult a magyar nyelv gazdagításához. Több mutatása
143
éve
1883 – Budapesten megszületett Jacobi Viktor zeneszerző (Leányvásár, Sybill).
1903-1905 között volt a Zeneakadémián Koessler János zeneszerzés-növendéke, Szirmai Alberttel és Weiner Leóval együtt. Még tanulóévei alatt (1904) mutatták be első, Jakabfi Viktor néven írt operettjét, A rátartós királykisasszonyt. Ettől kezdve egészen 1914-ig majdnem minden évben egy-egy új operettel jelentkezett, leggyakoribb szövegírója Martos Ferenc volt. Sikereinek csúcspontját jelentette a Leányvásár (bemutatták 1911-ben a Király Színházban Rátkai Márton és Fedák Sári közreműködésével) és a Sybill (1914), amelyekkel nemzetközi hírnevet szerzett. 1914-ben Londonba, majd az I. világháború elől az USA-ba távozott, ahol Almavirág címmel Fritz Kreislerrel közösen írt operettet. 1920-ban járt utoljára Európában. Kitűnő színpadi érzéke, nagy melodikus gazdagsága – tragikus rövidségű életútja ellenére – a legkiválóbb magyar operettkomponisták sorába emeli. Legsikerültebb művei máig nagy népszerűségnek örvendnek. – M. A legvitézebb huszár (1905); A tengerszem tündére (1906); Tüskerózsa (Jókai elbeszélése nyomán, 1907); Van, de nincs (1908); Jánoska (1909). – Szi. Kellér Andor: A bal 4-es páholy (Bp., 1960). Több mutatása
136
éve
1890 – Megszületett Escher Károly fotográfus, fotóriporter, operatőr, szakíró, aki a Petőfiről készült felvételt restaurálta.
1916-tól filmhíradók és játékfilmek operatőre lett, tagja volt Damó Oszkár stábjának, ő volt Bródy Sándor A dada című drámája filmváltozatának operatőre.A fotográfia szinte minden területén alkotott: a színházi és színészfényképezés mellett sajtó- és riportfotós, kortörténeti értékű, szociálisan érzékeny riportképei (Éjjeli menedékhely, Kültelki nyomortanya, Kilakoltatottak) mellett kiváló portrékat készített a korszak nagyságairól, köztük a windsori hercegről, Derkovits Gyuláról, Walter Gropiusról, Móricz Zsigmondról. Nevéhez fűződik a muzeális Petőfi-dagerrotípia kémiai úton történt regenerálása 1955-ben, a restaurálást nagy kihívásnak érezte. Több mutatása
121
éve
1905 – Megszületett Kozma József zeneszerző, a francia sanzon megújítója.
Más néven: Joseph Kosma Több mutatása
92
éve
1934 – Megszületett Pomogáts Béla, Széchenyi-díjas kritikus, tanár, irodalomtörténész, az irodalomtudományok doktora, az Magyar Írószövetség elnöke.
1965-től a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, a 20. századi osztály vezetője, 1992-től igazgató-helyettese, 1996-tól tudományos tanácsadója, az Akadémiai Kutatóhelyi Tanácsának, az Irodalomtudományok Bizottságának, a Magyar–Román Történész Vegyesbizottságnak, a Doktori Tanács irodalomtudományi szakbizottságának tagja. 1990-től a Literatura főszerkesztője, a Vigilia, a Nyelvünk és Kultúránk, a Valóság, a Kisebbségkutatás szerkesztőbizottsági tagja. 1996-1999 között a Magyar Nemzet szerkesztőbizottságában dolgozott. Számos irodalomtudományi szakkönyv írója, szerkesztője. Több mutatása
90
éve
88
éve
1938 – Megszületett Christopher Lloyd színész (Vissza a jövőbe, Addams Family, Roger nyúl a pácban).
Stamford-ban (Connecticut, USA) született.
76
éve
73
éve
1953 – Budapesten megszületett Csepregi Éva énekesnő.
Pályafutását a Kócbabák énektrióban kezdte, amely 1975-ben a Neoton együtteshez csatlakozott. 1979-ben Neoton Família néven felléptek a MIDEM fesztiválon, innentől Newton Family néven külföldön is ismertté váltak.1983-ban Yamaha-nagydíjat kaptak, 1986-ban elnyerték a szöuli fesztivál közönségdíját. 1990 óta szólólemezeket is kiadott és Éva-Neoton néven szerepelt. Lemezeiből: Kék korszak (szóló), A Sárkány Éve (szóló), Kalapot fel (Neoton), A kocka el van vetve (Neoton). Több mutatása
40
éve
1986 – Meghalt Szent-Györgyi Albert, Nobel-díjas orvos és kutató, a C-vitamin felfedezője.
Az amerikai Woods Hallban halt meg. Szent-Györgyi Albert 1917-ben szerzett Budapesten orvosi oklevelet, majd Európa több városában tanult biológiát, élettant, gyógyszertant, illetve fizikát és kémiát. Az 1920-as évek végén ismeretlen anyagot fedezett fel a mellékvesében, amelyet hexuronsavnak nevezett el. Miután második doktorátusát megszerezte Cambridge-ben, 1931-től újra Magyarországon dolgozott, és a szegedi tudományegyetemen növényekből próbálta kivonni a korábban felfedezett anyagot. Végül a paradicsompaprikával folytatott kísérletei során azonosította a hexuronsavat a C-vitaminnal, és segítségével a paprikából kiinduló C-vitamin gyártásának módszerét is kidolgozták Szegeden. A témakörben folytatott kutatásaiért 1937-ben kapott élettani-orvosi Nobel-díjat. 1947-től kezdve az Egyesült Államokban élt, és főként az izomműködés, a rosszindulatú daganatok, valamint a sejtszintű szabályozás területén folytatott kutatásokat. Több amerikai egyetemnek volt igazgatója vagy professzora, a Szegedi Orvostudományi Egyetem 1987-ben vette fel a nevét. Több mutatása
20
éve
2006 – Meghalt Mancs, minden idők egyik legjobb magyarországi mentőkutyája.
1994-ben született. Teljes nevén Miskolci Sátán Mancs Németjuhász kan kutya, a miskolci Spider Mentőcsoport mentőkutyája volt. Gazdájával, Lehóczki Lászlóval több sikeres mentőakcióban is részt vett. Igazán híressé az 1999-es izmiti földrengés tette, amikor egy hároméves kislányt mentettek ki a segítségével a romok alól, aki már 82 órája volt ott. Mancs részt vett a mentésben többek között a 2001-es salvadori és indiai földrengéseknél is. A kiképzésnek köszönhetően víz alatti holttestet is képes volt jelezni, valamint egyazon helyszínen helyesen jelzett élő és halott embert is. Ez a teljesítménye és sok-sok bevetése minden idők egyik legjobb magyarországi mentőkutyájává emelte. 2004 decemberében avatták fel Mancs szobrát Miskolc belvárosában, a Szinva patak partján, nem messze a Szinva terasztól. A szobrot Szanyi Borbála szobrászművész készítette. Több mutatása
229
éve
1797 – Először ugrottak 3000 láb (majdnem 1000 m) magasról ejtőernyővel.
Andre-Jacques Garnerin francia ballonista érkezett meg biztonságban a földre.
120
éve
113
éve
1913 – Aradon megszületett Botond-Bolics György író, mérnök (Ha felszáll a köd..., Mikrobi).
Jogászként végzett a Szegedi Tudományegyetemen, majd külföldön szerzett mérnöki diplomát. 1945 után az Elektronikus Mérőkészülékek Gyárában dolgozott üzemszervezési főosztályvezetőként. 1960 és 1972 között a Táncsics Könyvkiadó szerkesztője volt. Íróként ifjúsági ismeretterjesztő művek és tudományos-fantasztikus regények fűződnek nevéhez. Népszerű rádiósorozata volt a Mikrobi. Több mutatása
107
éve
1919 – Megszületett Doris May Lessing brit szerző, drámaíró, akinek művei a társadalmi és politikai zűrzavarról szólnak.
A perzsiai Kermánsáhban született. Az MCA ösztöndíjasa volt, 1974 óta a Művészeti és Irodalmi Intézet, a Kulturális Kutatóintézet és az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémia tagja. 1954-ben Somerset Maugham-, 1976-ban Médici-díjat, 1981-ben Ausztriai Állami Díjat, 1982-ben Shakespeare-, 1986-ban W. H. Smith- és 1989-ben Grinzane Cavour-díjat kapott. Műveiből: 1951 és 1969 közötti "Children of Violence" című regényciklusa. "The Grass is Singing" ("A fű dalol"), "The Four Gated City", "The Habit of Loving" "African Stories", "The Story of a Non-Marrying Man", "A Small Personal Voice", "Canopus in Argos I-III."), "The Good Terrorists", "Afgan Resistance". Levelezési címe. Jonathan Clowes, 10 Iron Bridge House, Bridge Approach, NW1 8BD, England. Több mutatása
88
éve
1938 – Meghalt Bernády György, gyógyszerész, jogász, politikus.
1902–1912 és 1926–1929 között Marosvásárhely polgármestere. Nevéhez fűződik Marosvásárhely modern városközpontjának kialakítása, villany- és vízvezetékkel való ellátása, a közigazgatás újjászervezése, intézményhálózat létrehozása. Az ő polgármesteri mandátuma alatt alakult ki a település belvárosát máig meghatározó arculat. 1926-tól Maros-Torda vármegye parlamenti képviselője lett. 1930-ban kivált az Országos Magyar Pártból és megalakította a Polgári Demokratikus Blokkot. Mandátuma után az egyház felé fordul és vallásos életet folytat, majd a református Vártemplomban gondnoki feladatokat vállalt. Az erdélyi magyarság helyzetének rosszabbodása miatt többször egyeztetett román politikusokkal. Művei: Az erdélyrészi földgáz kérdésről (1913), Intelmek (1916), Nyílt levél (1920) Több mutatása
88
éve
83
éve
1943 – Párizsban megszületett Catherine Deneuve francia színművésznő (8 nő, Indokína).
Eredeti nevén: Catherine Dorléac 1957 óta játszik, eleinte csak szépségét filmezték, de miután Roman Polanski felfedezte tehetségét is, a legnagyobb rendezőkkel dolgozott. A színészkedés mellett a Films de la Citrouille elnöke és főigazgatója volt 1971-től 1979-ig, majd megalapította a Cardeva Társaságot. César-díjas. Filmjei: Cherbourg-i esernyők, Zsaru, A nagypolgárok, Reméljük, lány lesz!. Levelezési címe: Artmedia, 10 avenue George V, 75008 Paris, France. Több mutatása
74
éve
1952 – Megszületett Jeff Goldblum színész (A légy, Jurassic Park, Áldatlan állapotban).
Pittsburgh-ben (Pennsylvania, USA) született.
60
éve
1966 – Megkezdték a Beach Boys együttes különleges effektekkel rögzített Good Vibrations című számának árusítását.
Sci-fi filmekre hasonlító hangefekteket lehet hallani a dalban.
57
éve
1969 – Meghalt Szakáts Miklós színész.
A Vígszínház színésze volt. Aktívan részt vett az 1956-os forradalomban. 1969-ben emigrált.
55
éve
53
éve
1973 – Meghalt Pablo Casals, katalán származású spanyol csellóvirtuóz, karmester, komponista.
Teljes nevén: Pau Carles Salvador Casals i Defilló. Édesanyja előkelő katalán családból származott, édesapja szegény templomi orgonista volt. Fiát zongorázni, hegedülni és orgonálni tanította. 11 éves korában először hallott csellót vándorzenészektől. 1888-ban anyja Barcelonába vitte zenét tanulni. 1891. február 21-én szóló csellókoncertet adott 14 évesen, már ekkor őstehetségnek tartották. 1905-ben Jacques Thibaud hegedűssel et Alfred Cortot zongoraművésszel megalakította a hamarosan világhíressé váló trióját. 1919-ben Barcelónában Orquestra Pau Casals néven szimfonikus zenekart hozott létre. A spanyol polgárháború alatt a köztársaságiakat támogatta, ezért a polgárháborút követően a franciaországi katalán településre, Prades-ba költözött, ahol 1950-ben létrehozta a Prades-i Pablo Casals Fesztivált. 1956-ban Puerto Ricóban telepedett le, ahol megalapította a San Juan-i Ünnepi Játékokat. Búcsúhangversenyét 1967-ben, kilencvenegy évesen adta, de három évvel később még New York-ban száz csellistával a tiszteletére adott hangversenyen elvezényelte egyik saját művét. Több mutatása
47
éve
1979 – Meghalt Nadja Juliette Boulanger francia zenepedagógus, az első nő, aki nagyzenekart vezényelt.
A Boston Symphony és a NY Philharmonic zenekarokat vezényelte. 1909-1924 között zeneelméletet tanított. 1920-59-ig az École Nonnalede Musique, 1921-től ezzel párhuzamosan a fontainebleau-i Conservatoire Américain tanára,1950-tőt igazgatója volt. Emellett Európában, Kanadában és az Egyesült Államokban vezényelt és tartott előadásokat. Elsősorban a zenei neoklasszicizmus híve volt. Széleskörű privát pedagótiai tevékenysédet fejtett ki, számos neves, ma is élő, elsősorban amerikai zeneszerző mestereként vált ismertté. Több mutatása
39
éve
1987 – Meghalt Lino Ventura olasz származású francia színész.
Teljes nevén: Angiolino Giuseppe Pasquale Ventura
25
éve
2001 – Meghalt Francois Fiedler (Fiedler Ferenc) magyar-francia festőművész.
Csodagyerekként már 5 évesen festett, 10 évesen felnőttek között állított ki, és megbízást kapott a kassai templom oltárának díszítésére. A negyvenes években segített tanárának Szőnyi Istvánnak hamis papírok készítésében az üldözöttek részére.1948-ban ösztöndíjjal Párizsba utazott, ahol Joan Miró barátjává fogadta, éveken át közös műteremben dolgoztak, és Fiedlert a „fények festőjének” nevezte. Megismerkedett Chagall-lal, Aimé Maeght-gal, Giacomettivel, Braque-kal. Közös kiállításokon szerepelt a kor nagy festőivel.Hatott rá Jackson Pollock festészete, a hatvanas évektől csurgatott képeket készített, köveket és a homokot is használt. Párizsból vidékre költözött, képeit gyakran bízta az időjárásra, hogy a természet formálja azokat.2012-ben New Yorkban egyedüli európaiként szerepelt a Jackson Pollock, amerikai absztrakt expresszionista festőművész születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett kiállításon. 16 műalkotása jelenleg is a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található. Több mutatása
5
éve
301
éve
1725 – Meghalt Alessandro Scarlatti olasz barokk zeneszerző.
Testvére Francesco Scarlatti (1666–1741) és két fia (Pietro Filippo Scarlatti (1679–1750), Domenico Scarlatti (1685–1757)) szintén zeneszerző volt. Több mutatása
143
éve
1883 – New Yorkban megnyílt a Metropolitan Opera House.
A nyitó előadás Gounod 'Faust'-ja volt.
72
éve
58
éve
32
éve
1994 – Colorado állambeli Boulderben meghalt Jimmy Miller zenei producer.
Egyik leghíresebb munkája a Rolling Stones Jumpin' Jack Flash című száma volt, de dolgozott a Traffic, a Motörhead, sőt az LGT angliai lemezén is. Több mutatása
24
éve