106
éve
1920 – Megnyitoták az első Salzburgi Ünnepi Játékokat, ami a világ egyik legjelentősebb zenei fesztiválja.
Salzburger Festspiele. Mára a rendezvény nagyjából 5 hétig tart és többszázezer látogató érkezik az előadásokra.Salzburgban rendeztek nyári fesztivált már korábban is, 1877-ben, majd 1910-ben. Max Reinhardt, a híres színházi rendező javasolta a fesztivál megrendezését, majd Hugo von Hofmannsthal, a költő és drámaíró, konkrét programjavaslattal is előállt. Az ötlethez támogatóként csatlakozott mégRichard Strauss zeneszerző, Alfred Roller díszlettervező és Franz Schalk karmester, bécsi operaigazgató is. Az első előadásra 1920. augusztus 22-én került sor, amikor Hoffmanstahl darabját, a Jedermann (Akárki) című misztériumjátékot adták elő a székesegyház előtti téren (Domplatz, Dóm tér), Max Reinhardt rendezésében.