Félix névnapja
108 éve

1918 – Meghalt Angster József, hazánk legjelentősebb orgonaépítője.

1918. 06. 09. Meghalt Zene Alkotás Magyar

Angster József (Kácsfalu, 1834.07.07. – Pécs, 1918.06.09.) asztalos mesterséget tanult Eszéken, vándorévei után Bécsben, a jónevű Titz Péter orgonagyárában dolgozott. Majd három évig Párizsban, a világhírű Aristide Cavaile-Coll cégnél bővítette ismereteit. Részt vett a Notre-Dame, a Saint Denis és a Saint Sulpice templomok orgonáinak készítésében. 1867-ben Pécsett nyitotta meg önálló műhelyét, első alkotása az új zsinagóga orgonája volt. 1876-ban készítette a kalocsai Székesegyház orgonáját; ezért a művéért ?A kalocsai érsek orgonaépítője? címmel tüntették ki. 1886-ban megjelent Az orgona története, lényege és szerkezete című könyve. A pécsi orgonagyár 83 éves fennállása során több mint 1200 orgonát és mintegy 3000 harmóniumot készített. A leghíresebb Angster orgonák a következő templomokban találhatók: pécsi székesegyház, budapesti Kálvin-téri református templom, győri székesegyház, kassai székesegyház, budapesti Szent István Bazilika, kolozsvári református templom, szegedi Fogadalmi templom.

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás ehhez a bejegyzéshez.

Szólj hozzá Te is!