97
éve
1929 – Meghalt Ferdinand Foch francia katonai vezető, marsall, aki visszaszerezte Elszászt és Lotharingiát Franciaországnak.
Katonai tanulmányainak befejezése után a harcászat elméletét oktatta a Katonai Főiskolán, mint professzor. Később különböző csapattiszti és törzskari beosztásokban szolgált. 1908-ban már dandártábornok volt, és Clemenceau kormányfő az iskola parancsnokává nevezte ki.
1911-ben hadosztályparancsnok lett, 1913. augusztusában a lotharingiai határt védő XX. hadtest parancsnokává nevezték ki. Az első világháború elején a Marne mellett harcolt, s állhatatossága tette lehetővé, hogy a franciák megakadályozták a német áttörést. Az yser-i és ypres-i csatákban összehangolva a francia, angol és belga csapatok erőfeszítéseit, sikereket ért el.
1917. májusában kinevezték a hadügyminiszter vezérkari főnökévé, ez főleg tanácsadói poszt volt. 1918. márciusában a francia és angol vezetők megbízták a szövetséges hadseregek koordinálásával, később hatáskörét kiterjesztették az olasz frontra is, májusban pedig hivatalosan az antant főparancsnoka lett. 1918. nyarán a marnere-i és az amiens-i páncélos támadással visszaszorította a németeket. Ezután kinevezték marsallnak. 1918. november 8-11. között Compiegne-ban a németekkel szemben ő szabta meg a fegyverszünet feltételeit. Ezzel elérte életcélját: visszaszerezte Elzászt és Lotharingiát Franciaországnak.
Nevét Párizs egyik nagy sugárútja viseli.