Benedek névnapja

Március 21.

78 éve

◆ Rejtett gyöngyszem

1948 – Megszületett Scott E. Fahlman számítástechnikus, aki először használt hangulatjelet, más néven smiley-t. :-)

Az angliai Carnegie Mellon Egyetem számítástechnikai professzora volt. A professzor 1982-ben használt először hangulatjelet vagy emotikont (az angol megfelelője, a "smiley" kiejtése alapján néha: „szmájli”). A kettőspont, a kötőjel és a zárójel segítségével a világon először horizontális vigyorgó fejet írt egy levélben. Először főként komolytalan dolgok jelölésére alkalmazta, ami eleinte csak a számítástechnikához értő személyek körében, majd az egész világon elterjedt. Az interneten azért vált ismertté, hogy pótolják a beszélgetés során az arckifejezéseket, gesztusokat, érzelmeket, amik nélkül a mondanivaló néha félreérthető. Ma már sok változatát is ismerjük: :-) ;-) :) :-( :( >:-( :-O :-o :D :-D xD XD :-P :@ :-s :$ B-) :,( :-* >:) O:) :-/ :-B @)- :-SS <3 Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Érdekes Technika

26 éve

2000 – A költészet világnapja

Naima Tabet, a marokkói oktatási, kulturális és tudományos nemzeti bizottság főtitkára vetette fel 1998-ban a nemzetközi költészeti nap kijelölését. 1999. november 18-án az UNESCO közgyűlésének 30. ülésszaka március 21-ét, az északi félteke tavaszának első napját nyilvánította A KÖLTÉSZET VILÁGNAPJÁvá. Több mutatása

Teljes esemény 0

Irodalom Ünnep

2273 éve

-247 – Perzsa újév

A Perzsa újév – hívják még: Novruznak, Nowrouznak, Nooruznak, Navruznak, Nauroznak, illetve Nevruznak – hagyományos ünnep Iránban, Afganisztánban, Indiában, Törökországban, Zanzibáron, Albániában, a kurdok közt és Közép-Ázsia több országában. Egyben Zarathustra követőinek, illetve a muzulmán szúfizmusnak és a bahái hit híveinek ünnepe is. Az UNESCO szellemi kulturális örökségének része 2008-tól. A perzsa újév kezdetét a hagyomány 15000 évvel ezelőttre, a kelet-iráni (mai Afganisztán) mitikus Jamsid király idejére teszi. Jóval később hivatalos ünnepévé lett a Nyugat-Iránt Kr. e. 247 és Kr. e. 224 közt uraló parthus dinasztiának. A helyi naptárak általánosan március 21.-én jelölik, ez a tavasz és egyben az év első napja is. Néhány közösségben viszont ez a tavaszi napéjegyenlőség napja így ünneplik március 20.-án, március 21.-én vagy március 22.-én. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem Ünnep

13 éve

2013 – Az erdők nemzetközi napja

Az ENSZ Közgyűlés 67/200 számú határozatával 2013-tól kezdődően emlékezünk meg az erdők és fák jelentőségéről. Az első konkrét javaslat 1971-ben született, amikor az Európai Mezőgazdasági Bizottság (ECA) javasolta egy erdészeti világnap alapítását. Több mutatása

Teljes esemény 0

Ünnep

409 éve

1617 – Meghalt Pokahontasz amerikai bennszülött indián nő, az első indián nő, akinek angol férje lett.

Angolos írásmóddal Pocahontas, asszonynevén Rebecca Rolfe. 1595 körül született, a pontos dátum nem ismert. A póhatan törzsszövetség főnökének leánya volt.1607-ben megmentette törzsfőnök apja haragja elől az angol John Smith kapitányt. 1613-ban az angolok foglyul ejtették váltságdíj reményében. Fogsága közben megismerkedett az angol szokásokkal és feleségül ment egy John Rolfe nevű telepeshez. Ez volt Észak-Amerika történelmének első rasszok közötti házassága. Pokahontasz volt az első indián nő, aki Európába látogatott. Angliai tartózkodása során halt meg, valószínűleg fertőző betegségben. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Történelem

341 éve

1685 – Megszületett Johann Sebastian Bach, német barokk zeneszerző, orgonista, hegedűművész.

A 17. század elejéig visszavezethető Bach dinasztia legjelentősebb alakja. Apjától és bátyjától tanult zenélni, weimari udvarban és templomban orgonált. Weimar után a kötheni herceg szolgálatába állt, itt komponálta kamara- és versenyműveinek jelentős részét. Elnyerte a lipcsei Tamás-templom kántori állását, a komponálás és a templomi tevékenység mellet elvállalta a Collegium Musicum igazgatását is. Élete végére megvakult. Művei zeneszerzők nemzedékeire hatottak, a barokk hangszeres polifónia fejlődésének csúcspontjára érkezett, a fúga általa nyerte el a legtökéletesebb formáját. Munkássága jórészét a vallásos tárgyú kompozíciók alkotják, amelyek alapja a protestáns korál. Művészete a barokk kor zenei törekvéseinek összefoglalása. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Zene

205 éve

1821 – Megszületett Molnár József festő, grafikus, akinek néhány tájképe a magyar tájképfestészet fontos alkotása. Művei a plein air stílus előfutárának tekinthetők.

Európa több fontos iskolájában tanult, majd Budapesten telepedett le. 1857-ben Nemzeti Album címmel kiadta táj- és életképeinek gyűjteményét. Megrendelésre készített portrékat és szentképeket, hogy megélhetését biztosítsa. Saját művészi irányzatában a biedermeier romantikus elemekkel keveredik. Számos tájképet festett a Magas-Tátrában, a magyarországi művészettörténet a tájképfestészet jelentős képviselőjeként tartja számon, egyes festményeit a plein air előfutárai közé sorolják. Részt vett a főváros művészeti életében, képeivel rendszeresen szerepelt a Műcsarnokkiállításain. Életéről és műveiről Turcsányi Erzsébet művészettörténész írt monográfiát Molnár József 1821–1899 címmel (Budapest, 1938). Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Alkotás Magyar

152 éve

1874 – A kormányon lévő Deák-párt Bittó Istvánt nevezte ki Magyarország miniszterelnökévé.

Tisztséget 1875. 03. 01-ig töltötte be. 1843-ban, jogi tanulmányainak befejezése után Moson vármegye tiszteletbeli, 1845-ben tényleges aljegyzője lett. 1847-től főszolgabíró volt Pozsony vármegyében, 1848-49-ben országgyűlési képviselőként a forradalom kormányát követte Debrecenbe, Szegedre és Aradra. 1849. augusztusában Isztambulba menekült, onnan Franciaországba, majd Nagy-Britanniába ment. 1851. végén amnesztiával tért haza Somogy vármegyei birtokára. 1861-ben és 1865-ben a szigetvári választókerület országgyűlési képviselőjévé választották a Felirati Párt programjával. 1869-ben az abrudbányai választókerületet képviselőjeként Deák-párti programmal jutott be a képviselőházba, amelynek másodelnökévé választották, majd 1870-71-ben első alelnöke és a magyar delegáció elnöke lett. 1871. májusától a Lónyay-kormány igazságügy-minisztere, 1872. szeptemberétől 1874. márciusig a képviselőház elnöke volt, majd kinevezték miniszterelnökké. Elfogadtatta a választójog szabályozásáról szóló XXXIII. törvénycikket, amely a választói jogosultságot főként az adóhátralékosok kizárásával csökkentette, és változatlanul érvényben maradt 1918-ig. Kormánya kezdeményezésére megalkotta a parlament az első összeférhetetlenségi törvényt. A Deák-párt és a Tisza Kálmán vezette Balközép Párt egyesülésének előkészítésében is jelentős szerepet játszott. 1874-től a Mérsékelt Ellenzék, majd az Egyesült Ellenzék programjával került be a képviselőházba. 1884-ben vonult vissza a politikai élettől és a Kisbirtokosok Földhitelintézetének elnöke lett. Ellenzéki magatartása miatt csak 1899-ben lett a főrendiház tagja. A Lipót-rend nagykeresztjét és a valóságos belső titkos tanácsosi címet kapta meg. Több mutatása

Teljes esemény 0

Történelem Magyar

139 éve

1887 – Megszületett Kassák Lajos, Kossuth-díjas költő, író, képzőművész, a magyar avantgarde úttörője.

Érsekújváron született, ami akkor Magyarországhoz tartozott, ma Nové Zámky, Szlovákia. Baumgarten-díjas. Budapesten utca őrzi nevét. 1915. november 1-én indította el „Tett” címmel az első hazai avantgárd folyóiratot, amit később több hasonló lap (Ma, 2x2, Dokumentum, Munka) követett. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Irodalom Magyar

84 éve

1942 – Megszületett Françoise Dorléac francia színésznő.

Testvérei Catherine Deneuve (1943-), Sylvie Dorléac (1946-) és Danielle Dorléac (1937-) francia színésznők. Többnyire kalandtörténetekben játszott temperamentumos lányokat.1964-ben Jean-Paul Belmondo partnere volt a Riói kaland című filmben, 1966-ban Roman Polanski Zsákutca című filmjében szerepelt. Testvérével, Catherine Deneuve-vel együtt játszott A rochefort-i kisasszonyok (1967) című filmmusicalben. Mindössze 25 évet élt, autóbalesetben halt meg. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Film/Média Színház

83 éve

1943 – Budapesten megszületett Gyulai István atléta, sportújságíró, sportdiplomata.

Pályáját 1967-ben nyelvtanárként kezdte. Az 1960-as években a Budapesti Honvéd 23-szoros bajnok rövidtávfutója volt, 1970. óta a Magyar Televízió sportriportere, 1990-től a sportosztály vezetője volt. 1977-től a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség főtitkárhelyettese volt, 1989. óta főtitkára. A "World Gymnastic" című tornamagazin alapító főszerkesztőjeként dolgozott 1979-től 1989-ig. 1984-től a Nemzetközi Atlétikai Szövetség Tanácsának tagja, a Magyar Sportújságíró Szervezet alelnöke, a Magyar Atlétikai Szövetség elnökségének, a Magyar Olimpiai Bizottságnak tagja volt. 1991-től a Magyar Atlétikai Szövetség alelnöke, az "International Sport" főszerkesztője. 2006 március 12-én, 63 éves korában, monte-carlói lakásán érte a halál. Több mutatása

Teljes esemény 0

Született Sport Magyar

63 éve

1963 – Az új Országgyűlés alakuló ülésszakán Kádár János bejelentette az "általános" amnesztiát.

Kegyelmet kaptak mindazok, akik a "személyi kultusz éveiben hatalmukkal visszaéltek", az "ellenforradalmi cselekmények" miatt elítéltek, valamint akik 1957–63. között követtek el államellenes bűncselekményt. Az amnesztia nem terjedt ki a fegyveres harcok azon résztvevőire, akiket gyilkosság vádjával is elítéltek, a hűtlenség miatt elítéltekre, valamint a visszaesőnek minősítettekre – összességében több száz politikai elítéltre. Több mutatása

Teljes esemény 1

Történelem Magyar

24 éve

2002 – Bábszínházi világnap

Egy iráni bábszínház, a Dzhivada Zolfagariho művészeinek ötletére 2002-ben a bábművészeti világszervezet, az UNIMA (Union Internationale de la Marionnette) indítványozta, hogy március 21. legyen a bábosok ünnepe. Ehhez az időponthoz kapcsolódva 2003 óta szerte a világon, így Magyarországon is zajlottak események. Több mutatása

Teljes esemény 0

Ünnep

16 éve

2010 – Kitört az izlandi Eyjafjallajökull vulkán, jelentős káoszt okozva az európai légi közlekedésben.

Március 21-én aktivizálódott és április 15-én kitört az izlandi Eyjafjallajökull vulkán. A levegőbe került vulkáni hamu egész európában hetekig komoly fennakadásokat okozott a légiközlekedésben, melynek gazdasági hatása is jelentős volt. A legtöbb európai repülőtér teljesen zárva volt, ugyanis szakértők szerint a jég alatti kitörés sajátosságai miatt a vulkáni hamu kis üvegszemcséket tartalmaz, ami kárt tehet a repülők hajtóművében, ez pedig katasztrófákhoz vezethetett volna. Több mutatása

Teljes esemény 0

Katasztrófa

1479 éve

547 – Meghalt Nursiai Benedek a Szent Benedek-rend (bencés rend) alapítója. 1964-től Európa védőszentje.

Halálának évszáma 543 vagy 547. március 21. Latin neve: Benedictus Nursiae, katolikus és ortodox nevén Nursiai Szent Benedek. Nursiában született 480 körül. Skolasztika ikertestvére. 1964-ben VI. Pál pápa a nyugati keresztény szerzetesség alapítójaként és az európai szellemiség alakítójaként Európa (társ)védőszentjévé nyilvánította Szent Cirill és Metód mellé. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Történelem

470 éve

1556 – Mária angol királynő Oxfordban eretnekség vádjával máglyára küldte Thomas Cranmer reformátort, Canterbury érsekét.

Mária, II. Fülöp spanyol király felesége, trónra lépése után (1553. 07. 19.) terrorral próbálta visszaállítani a katolikus vallás uralmát. Megfosztotta tisztétől a canterbury-i érseket és bebörtönöztette, de Cranmer halála után az angol reformáció helyzete végleg megszilárdult. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Történelem

137 éve

1889 – Meghalt August von Pettenkofen osztrák festőművész, aki az 1848-49-es szabadságharcról rajzban tudósított.

Teljes nevén: August Xaver Karl von Pettenkofen. Császári katonatisztként és haditudósítóként részt vett az 1848–49-es magyar szabadságharcban, a Die Bewgung című lap számára készített rajzillusztrációban a hadi eseményeken kívül beszámolt a kor közéleti, politikai eseményeiről is. Később évtizedeken át vissza-visszatért Szolnokra, ahol a helyi motívumokat festette a barbizoniakkal rokon szellemben. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Alkotás

67 éve

1959 – Meghalt Mansfeld Péter, az 1956-os forradalmat követő megtorlások legfiatalabb áldozata.

Budapest, 1941. március 10. – Budapest, 1959. március 21.Vasesztergályosszakmunkás-tanuló, a „pesti srácok” egyike, a forradalom mártírja. Személyét a kommunista rezsim annak a propagandának az erősítésére használta fel, amely a forradalmat köztörvényes bűnözők lázadásaként állította be. Életsorsának feldolgozása máig tartó folyamat. Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Történelem Magyar

10 éve

2016 – Meghalt Gróf András István magyar-amerikai mérnök, üzletember, az Intel társalapítója, aki a mikropchip és a személyi számítógépek megalkotásánál végzett jelentős munkát.

Más nevén: Andrew Steven Grove, születési nevén Gróf András István. 20 éves korában menekült az Egyesült Államokba, ott szerezte meg diplomáját. Az Intel társalapítójaként, meghatározó szerepet játszott a társaság átalakításában, melynek köszönhetően az a világ legnagyobb félvezetőinek gyártójává vált.Az Intelnél végzett munkája eredményeként, könyveivel és szakmai cikkeivel együtt jelentős befolyással volt az elektronikai gyártóiparra világszerte. 1997-ben a Time magazin Az év emberévé választotta, mivel "ő az a személy, aki a legtöbbet tett a mikrocsip hatalmának és innovatív potenciáljának lenyűgöző növekedéséért". Több mutatása

Teljes esemény 0

Meghalt Technika Magyar