Zene kategória
46
éve
213
éve
1813 – Megszületett Giuseppe Verdi olasz zeneszerző, korának legtöbbet játszott operaszerzője (Othello, Falstaff).
Teljes neve: Giuseppe Fortunino Francesco Verdi. Az opera műfaját zenedrámává fejlesztette az áriák, duettek és a kardalok összekapcsolódásával. Szakítva a hagyományokkal, a zenekart alárendelte a kifejező, átélt éneklésnek, amely a szereplők jellemét és érzéseit tükrözi. 1842-ben mutatták be első nagy sikerét, a "Nabuccó"-t. 1844-ben az "Ernani", 1847-ben a "Macbeth" került bemutatásra. Az 1851-ben írt "Rigoletto" és az 1859-es "Álarcosbál" című operáinak szövegét az osztrák cenzúra miatt meg kellett változtatnia. Korai műveit az Olaszország egységesítéséért és a szabadságért vívott harc támogatásaként értelmezte a közönség. 1867-ben mutatták be a "Don Carlos", 1871-ben az "Aida" című operáját. A William Shakespeare drámáiból írt két utolsó alkotását, az "Othelló" című operát (1886) és a "Falstaff" című vígoperát (1992) tekintik a legkiemelkedőbb műveinek. Több mutatása
103
éve
1923 – Budapesten megszületett Sándor Judit mezzoszoprán operaénekesnő.
Kossuth-díjas, érdemes muvész. Arnold Schönberg és Paul Hindemith műveinek tolmácsolójaként ismert.
90
éve
1936 – Megszületett Dunszt Mária szoprán opera-énekesnő.
Eredeti néven: Dunst Mária. Édesanyja, Pálfy Mária szintén opera-énekesnő volt. 1962 tavaszán lépett fel először az Operában a Bánk bán Melindájaként, majd 16 éven keresztül a drámai szoprán szerepkörben kiugró sikereket aratott. Sokoldalú művész volt, rendkívül széles repertoárral. 1976-ban súlyos autóbalasetet szenvedett, onnantól nem lépett fel. 1994-ben 58 évesen halt meg. Több mutatása
72
éve
63
éve
1963 – Meghalt Edith Piaf francia sanzonénekesnő.
Eredeti nevén: Édith Giovanna Gassion Halálának helye: Placassier, Grasse, 1963. október 10.; az utólag, Párizsban kiállított halotti bizonyítvány szerint Párizs, október 11. Több mutatása
91
éve
26
éve
2000 – Meghalt Farkas Ferenc zeneszerző.
Nagykanizsa, 1905. december 15. – Budapest, 2000. október 10.Kétszeres Kossuth-díjas, Liszt Ferenc-díjas és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze és Kiváló Művésze. Több mutatása
16
éve
2010 – Meghalt Joan Sutherland ausztrál szoprán operaénekes.
Teljes neve: Dame Joan Alston Sutherland OM AC DBE. Rajongói a „La Stupenda” (kb. A bámulatos) néven emlegették.
80
éve