Ma Helén névnapja van

Zene kategória

71 éve

1955 – Budapesten megszületett dr. Komáromi István (Komáromi Pisti) zenész és rendőrtábornok.

Mérés-automatizálási szakon szerezte első diplomáját. Dolgozott villanyszerelőként, villamos tervezőként. A Zrínyi Miklós Katonai Akadémián hadtudomány egyetemi doktori tudományos fokozatot szerezett 1988-ban. Kitüntetéssel végezett a Rendőrtiszti Főiskolát Közbiztonsági Szakán, továbbá a felderítő iskolán. Németországban, Svájcban és az USA-ban is tanult. Gyermekkorától énekel, gitározik, zongorázik. CD-in jeles zenészekkel, a fellépésein kiváló versenytáncospárokkal és nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező muzsikusokkal dolgozik együtt. Napsugár Annával a dalaira jeltáncot dolgoztak ki, melyet a fogyatékkal élő emberek is értenek. Dalszerzés mellett részt vett kabaré, színdarab, és filmek zenei munkálataiban. Évekig sztárvendége és öltözőtársa volt Zámbó Jimmynek, a Király best of albumának záró dalát is ő írta. John Fogerty, a Creedence C.R. szerző gitárosa a szerzőtársként ismerte el a Have you ever seen the rain c. dal magyar verziója miatt. Budafokon a Jazz Pincében Papp-Váry László szobrászművész a „Budafoki híres borászok” kiállítására elkészítette az életnagyságú mellszobrát, melyet 2006. augusztus 25-én avattak fel. Alapító tagja volt a Fásy Mulatónak, az ATV műsorában főleg lírikus érzelmes dalokat adott elő. www.komaromipisti.hu Több mutatása

Teljes esemény 0

1955. 07. 12. Született Zene Magyar

21 éve

2005 – Meghalt Piero Cappuccilli olasz bariton operaénekes.

1959-ben a New York-i Metropolitanben kezdte pályafutását, fellépett a londoni Covent Garden, az Arena di Verona és a milánói Scala színpadán; utóbbiban a 60-as és a 70-es évek folyamán tizenkét egymást követő szezon nyitóelőadásában énekelt. Különösen Verdi Rigolettójában és Puccini Toscájában nyújtott emlékezetes alakítást. 1992-től nem lépett fel többé, tanárként dolgozott. Több mutatása

Teljes esemény 0

2005. 07. 12. Meghalt Zene

3 éve

2023 – Meghalt André Watts, magyar származású amerikai zongoraművész.

Nürnbergben született a magyarzongoraművész, Maria Alexandra Gusmits és az afroamerikai Herman Watts, az amerikai hadsereg tiszthelyettesének gyermekeként. Fiatalkorát Európa különböző területein töltötte. Tizenhat évesen debütált a Carnegie Hallban, karrierje gyorsan ívelt felfelé. Több ízben is járt Magyarországon, a Zeneakadémia nagytermében adott koncerteket, előadta Liszt Ferenc különösen nehéz h-moll szonátáját is. Több mutatása

Teljes esemény 0

2023. 07. 12. Meghalt Zene Magyar

0 éve

2026 – Meghalt Szolnoki Péter énekes, zeneszerző, színész, a Bon-Bon zenekar tagja.

Artisjus-díjas. Hangszerei: ének, fuvola, piccoló, klarinét, basszusgitár, gitár, zongora. A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Fúvós-szimfonikus Zenekarának tagja volt majd a tatai katonazenekarban, és Police Big Band tagjaként zenélt. 1993-as Ki mit tud? elődöntőjében jazz kategóriában szerepelt. Török Tamással 1995-ben megalakította a Bon-Bon formációt. A magyar könnyűzene szinte minden híres előadóval, együttesével dolgozott lemezfelvételeken és koncerteken. 1998. óta több, mint 30 alkalommal énekelt Walt Disney, illetve más rajzfilmdalokat, és szerepelt musical és szinkron színészként is. Több mutatása

Teljes esemény 0

2026. 07. 12. Meghalt Film/Média Zene Magyar Színház

41 éve

1985 – Bob Geldof kezdeményezésére és szervezésében megtartották a Live Aid segélykoncertet.

A koncert célja az afrikai, elsősorban az etiópiai éhezők megsegítése volt. Televíziós közvetítéseken keresztül több mint másfél milliárd ember látta egyenes adásban, így ez lett az emberiség egyik legnagyobb kollektív eseménye. A koncertet két fő helyszínen, a londoni Wembley stadionban, és a philadelphiai John F. Kennedy stadionban tartották, valamint további koncerteket rendeztek többek között Sydneyben és Moszkvában is. Londonban mintegy 72 ezer, Philadelphia-ban 90 ezer nézője volt. A program a Wembley-ben, helyi idő szerint délben kezdődött, a JFK Stadionban két órával később lépett színpadra az első előadó. Londonban este 10-ig, Philadelphia-ban helyi idő szerint 11-ig tartott a koncert. Londonban a Do They Know It's Christmas-el, Amerikában a We Are The Worlddel zárult a program. A szervező Bob Geldof elképzelése szerint a Live Aid egyszeri és megismételhetetlen volt, ezért jó minőségű és teljes felvétel az eseményről nem készült. A londoni koncert zárószáma, a Do They Know It's Christmas A philadephiai koncert zárószáma, a We are the world Több mutatása

Teljes esemény 0

1985. 07. 13. Zene