Zene kategória
67
éve
45
éve
40
éve
1986 – Elindult a Danubius Rádió, Magyarország első kereskedelmi rádióadója.
Kezdetben a rádió túristáknak szólt, csak német nyelven sugározott. Ez volt az első magyar adás a nyugati URH sávban. 1987-től magyarul is. 1989-től kizárólag magyar nyelven, később már napi 24 órában sugárzott műsort a hallgatóknak. A 2000-es évek első felében a leghallgatottabb magyar kereskedelmi rádió volt. 2009. október 28-án elvesztette az 1997-ben elnyert országos frekvenciacsomagot. 2009. november 19-én a rádió hét napra elnémult, majd a világhálón kezdte újra műsorát, azonban a tartozásokat nem tudta kifizetni. 2010. január 26-án délben leállították az internetes sugárzást majd áramtalanították a stúdiót. 2010. január 29-én leállították a honlap működését, a Danubius rádió abbahagyta a műsorszolgáltatást. Több mutatása
101
éve
1925 – Meghalt Erik Satie francia zeneszerző és zongorista.
Teljes nevén: Eric Alfred Leslie Satie
81
éve
1945 – Megszületett Debbie Harry énekesnő (Blondie), énekesnő, dalszerző és színésznő.
Eredetei nevén: Deborah Harry Golden Globe jelölt és Grammy nyertes. Elsősorban a Blondie rockegyüttes énekesnőjeként ismert, de szólóban sikeresl, öt albumot jelentetett meg, és 9 millió lemezt adott el világszerte. Az 1990-es évektől a Jazz Passangers tagjaként zenél. Több mint 30 filmben és televíziós műsorban szerepelt. Több mutatása
37
éve
1989 – Meghalt Rajeczky Benjámin ciszterci szerzetes, zenetörténész, egyházzenész, a zenetudományok doktora.
Eredeti nevén: Rajeczky Ferenc. Népzenekutató, tanár.
29
éve
312
éve
1714 – Megszületett Christoph Willibald Gluck német zeneszerző, aki megreformálta az opera műfajt.
Sok szempontból megelőzte a korát: a zene, szöveg és dráma egységéről vallott felfogása miatt nem véletlenül tartja nagyra egy évszázaddal később Wagner és hivatkozik rá Berlioz. A francia zene fejlődésére is erős hatást gyakorolt. Korában nagy vitákat váltottak ki operái. Több mutatása
182
éve
1844 – Először mutatták be az Erkel Ferenc által megzenésített Himnuszt.
Kölcsey Ferenc költeménye, amit 1823. január 22-én fejezet be, 1903-tól az ország hivatalos himnusza. A zeneszerző és karmester 1844-ben szerezte, amikor a Kölcsey versének megzenésítésére kiírt pályázaton az „Itt az írás forgassátok,/ Érett ésszel, józanon. Kölcsey” jeligéjű pályázatával első díjat nyert. A nyertes pályaművet először a pesti Nemzeti Színház mutatta be. Több mutatása
103
éve