Ma Helén névnapja van

Zene kategória

163 éve

1863 – Meghalt Franz Xaver Gruber zeneszerző és orgonista, aki a "Csendes éj" kezdetű karácsonyi ének dallamát komponálta.

Gruber egy szegény vászontakács ötödik gyermekeként a szövőgép mellett dolgozott és titokban tanult zenélni. Felnőttként 21 éven át tanított Arnsdorfban, ez az iskola Ausztria legrégebbi iskolaépülete, melyben ma is tanítás folyik. 1818-ban az oberndorfi Szt. Miklós plébánia segédkáplánja, Joseph Mohr megkérte Grubert, hogy szerezzen zenét két szóló hangra és kórusra - s mivel templomában az orgona elromlott - gitárkíséretre dallamot a szövegre, amelyet két éve vetett papírra. Az oberndorfi Szent Miklós-templomban a tenor szólamot a gitárkíséretet is biztosító Mohr, a basszust Gruber énekelte a közönségnek, többségükben a Salzach folyó hajósainak és családtagjaiknak. A híveket eleinte meglepte az újítás, hogy gitárkísérettel adják elő az éneket, de végül megkedvelték a dallamot. A dal első előadása után feledésbe merült, majd 1833 után kezdett elterjedni. Szövegét 300 nyelvre és dialektusra fordították le, és ma már kétmilliárd ember énekli karácsonykor. Halleinban, Franz Xaver Gruber egykori lakóházában megtekinthető a dal eredeti partitúrájának kézirata és a gitár is, melyen először adták elő. Gruber sírja a halleini városi templom kertjében található, ahova minden év karácsonyán sokan zarándokolnak el, hogy megköszönjék és gitárkísérettel újra előadják a dalt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1863. 06. 07. Meghalt Zene

129 éve

1897 – Megszületett Széll György (George Szell) karmester, zongoraművész.

Hosszú ideig volt elismert, sikeres vezető karmestere a Cleveland Orchestrának, akikkel – és más zenekarokkal is – a standard zenei repertoár javát lemezre rögzítette. Szakmailag elsimert volt és sikeressé tette zenekarát, azonban emberileg nem szerették, a zenészek rettenetes, gonosz emberként emlékeztek rá, és sokan pszichiáterhez jártak, hogy feldolgozzák a karmesterrel töltött időket. Több mutatása

Teljes esemény 0

1897. 06. 07. Született Zene Magyar

93 éve

1933 – Megszületett Sándor János karmester, a Győri Filharmonikus Zenekar alapítója és első karmestere.

A Liszt Ferenc Zeneakadémián végzett kitűnő eredménnyel, még diákként harmadik helyezést ért el a Besanconi Nemzetközi Karmesterversenyen. 1961-75-ig a Győri Filharmonikus Zenekar első karmestere volt, miközben a Pécsi Opera zeneigazgatójaként is dolgozott. 1975-ben a Magyar Állami Operaház karmesterének nevezték ki, 1986 és 1989 között pedig a Színház- és Filmművészeti Főiskola Zenei Tanszékét vezette. 1991-től haláláig Kanadában élt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1933. 06. 07. Született Zene Magyar