Zene kategória
118
éve
39
éve
1987 – Meghalt Arma Paul magyar származású francia zeneszerző, zongoraművész.
Másképp: Amrusz Pál vagy Arma Pál, eredeti neve: Weisshaus Imre
77
éve
383
éve
1643 – Velencében 76 éves korában meghalt Claudio Monteverdi olasz zeneszerző, az első opera szerzője (Orfeusz).
Az 1607-ben bemutatott "Orfeusz" című szerzeményét az első operaként tartják számon. Monteverdi már 16 évesen komponálni kezdett, madrigálokat írt. 1590-től a mantuai herceg udvarában énekelt és hegedült, majd karnagyként alkalmazták. 1613-ban Velencébe ment, ahol kántori állást kapott a San Marco-katedrálisban, 1623-tól pedig karmester lett. Zenedrámáiban elsőként valósította meg a zene és a szöveg összhangját. A szöveget lendületes dallamvilággal emelte ki, feladata az volt, hogy az emberi érzelmekre hasson. Az új zenei műfaj gyorsan elterjedt. Több mutatása
229
éve
102
éve
1924 – Megszületett Zsolnai Hédi, Liszt Ferenc-díjas táncdalénekesnő, színésznő.
Eredeti nevén: Zirner Hedvig
95
éve
1931 – Megszületett Marczis Demeter, Liszt Ferenc-díjas basszus operaénekes, színházigazgató.
A Pécsi Nemzeti Színház vezető basszistája 1959-től 1988-ig, nyugdíjazásáig. 1984–1988 között az operatársulat igazgatója volt. 1988 óta az Operaház állandó vendége. Dal- és óratóriuménekesként is gyakran lépett fel, több száz felvétele és lemeze van, és számos operafilmben is szerepelt. Liszt Ferenc-díjas (1965), érdemes művész (1974), a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja (1990), a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, a Janus Pannonius-díjat és Pécs Város Nívódíját is magáénak mondhatta. Több mutatása
25
éve
102
éve
93
éve