Született kategória
96
éve
96
éve
1930 – Megszületett Timár Sándor, Kossuth-díjas koreográfus, táncpedagógus, a táncházmozgalom egyik alapítója, a Csillagszemű Gyermektáncegyüttes alapítója.
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett. Kidolgozta a Timár-módszert, amely a néptáncot anyanyelvként, az improvizáción alapuló táncnyelvként tanítja. Az 1970-es évektől kulcsszerepe volt a táncházmozgalom országos elterjesztésében és a táncházvezetők képzésében. A Bartók Béla Táncegyüttes vezetőjeként, majd az Állami Balett Intézet néptánctagozatának alapító tanszékvezetőjeként és az Állami Népi Együttes művészeti vezetőjeként a színpadi néptánc megújításán dolgozott. A népi hagyományok és az improvizatív előadásmódot tartotta fontosnak. 1993-ban feleségével, Tímár Böskével megalapítottáka Csillagszemű Táncegyüttesnek, amely a gyermek-néptáncoktatás egyik legjelentősebb magyar műhelyévé vált. Több mutatása
89
éve
77
éve
76
éve
76
éve
1950 – Megszületett Szurdi Miklós színész, rendező, színházigazgató, forgatókönyvíró.
Testvére Szurdi András filmrendező, forgatókönyvíró. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán színész és rendező szakos diplomát szerzett. Dolgozott a kecskeméti Katona József Színházban, a szolnoki Szigligeti Színházban, a Nemzeti Színházban, a Mafilmnél, a Magyar Televíziónál és a Veszprémi Petőfi Színházban. 2003–2008 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója volt. 2007-ben megrendezte Elton John és Tim Rice Aida című musicaljét, amely akkor Magyarországon ősbemutatónak számított. Első felesége Gór Nagy Mária színésznő volt, akitől két fia született. Második felesége Appel Edit, tőle is két gyermeke lett. Az 1990-es évek közepén Xantus Barbara színésznővel kötött házasságot, és két gyermekük született. 2015-ben Pető Zsófia színésznő lett a párja. Több mutatása
75
éve
1951 – Megszületett Sting basszusgitáros és énekes, aki Gordon Sumnerként látta meg a világot.
Sumner eleinte amatőrként lépett fel különféle dzsessz - rock formációkban, ebben az időben kapta a Sting (Fullánk) becenevet is, mivel állítólag úgy nézett ki sárga - fekete csíkos pólójában a színpadon, mint egy hatalmas darázs. 1977-ben alapította két társával a Police nevű újhullámos együttest, melynek ő lett a frontembere. Első lemezük megjelenését követően a filmesek is felfigyeltek rá, számos filmben szerepelt. Ezek közül aQuadrophenia volt az első, majd 1982-ben forgatta a Brimstone and Treacle-t, amelyben - a filmkritikusok szerint - az antihős alakítása a műfaj legjobbjai közé tartozik. 1986-ban a Police feloszlott és Sting elkezdte saját zenei elképzeléseinek megvalósítását. Első szólólemeze 1985-ben jelent meg és azt követő öt lemez a rocktörténet legjobb szólóalkotásai közé tartozik. Dalai mellett mint magánember is sokat foglalkozik az ökológiai világproblémákkal. 1990-ben alapította meg az Amazonasmenti esőerdők megmentéséért az Esőerdő Alapítványt. Színpadi színészként 1989-ben debütált a Broadway - n a Threepenny című Weil - Brecht darabban. Tucatnál több Grammy - díjat kapott mint szerző és előadó. Több mutatása
72
éve
57
éve
1969 – Megszületett Selmeczi Roland színpadi, film- és szinkronszínész, pl. Brad Pitt és Antonio Banderas magyarhangja.
Színházban játszotta többek között a Detektívet A padlásban, Orsinót a Vízkereszt, vagy amit akartokban, a 8. esküdtet a Tizenkét dühös emberben és Stanley-t A vágy villamosában. Gyakran szólaltatta meg Antonio Banderast, Brad Pittet, Patrick Swayzet, Clive Owent és Viggo Mortensent. Még főiskolás sem volt, amikor szerepet kapott az Angyalbőrben című tévésorozatban, majd szerepelt a Kútfejek című filmben és ő volt Bajusz rendőr az Üvegtigris filmekben. 38 évesen autóbalesetben vesztette életét. Több mutatása
56
éve