Ma Ede névnapja van

Született kategória

158 éve

1868 – Megszületett Sajó Sándor költő, tanár, drámaíró, az MTA levelező tagja.

A felvidéki Hont vármegyében, Ipolyságon született. Rövid ideig a „Verbász és Vidéke” című lapot szerkesztette, majd 1903-tól középiskolai tanárként Nyitrán, Újverbászon, Jászberényben, végül Budapesten tanított, a Szent László Gimnázium igazgatójaként. Verseivel tizenkétszer érdemelte ki legtekintélyesebb irodalmi társaságaink jutalmát. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának, a Szent István Akadémiának, a Kisfaludy Társaságnak és a Magyar Középiskolai Tanárok Nemzeti Szövetségének. Költői életművének legjavát Bartha József irodalomtörténész gyűjtötte egybe és látta el bevezetéssel 1937-ben. Versei: ”Magyarnak lenni…” "Magyar ének 1919-ben" Több mutatása

Teljes esemény 0

1868. 11. 13. Született Irodalom Magyar

141 éve

1885 – Megszületett Lehel Ferenc festő, művészettörténész, művészetkritikus, filozófus.

Lehel Ferencet Csontváry és Gulácsy festői tehetségének egyik felfedezőjeként tartják számon. 1934-35-ben Budapesten Nemzeti Művészet címmel folyóiratot adott ki, egymaga írta a teljes cikk- és tanulmányanyagot. Elsőként alkalmazta a művészettörténetben a strukturalista módszert, elméleti és módszertani kérdések foglalkoztatták. A fasizmus elől Angliába emigrált, majd Brazíliában telepedett le. Több mutatása

Teljes esemény 0

1885. 11. 13. Született Alkotás Magyar

112 éve

1914 – Megszületett Határ Győző, Kossuth-díjas író, költő, műfordító, filozófus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

Eredeti nevén: Hack Viktor 1956-ban emigrál, a BBC Magyar Osztályának munkatársa, nyugdíjazását követően a Szabad Európa Rádiónak dolgozik. Emellett 1960 és 1985 között mint az angol külügyminisztérium hivatalos tutora, angol diplomaták magyar nyelvi felkészítését és a magyar kultúrába való bevezetését végzi. Szoros kapcsolatot tart fenn az emigráció különböző irodalmi köreivel. Clevelandben a város díszpolgárává választják. 1991. március 11-én Kossuth-díjat kap. 1993-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választja. 2005 őszén a Magyar Írószövetség Elnökségének örökös tagjává választották. Művei többek közt: Ragyogó szívvel, remete daccal (Versek), Pepito és Pepita (Regény), Angelika kertje (Mesék), Medaillon Madonna (Költeményes könyv), Üvegkoporsó (Versek). Márai Sándor- és Pro Cultura Hungarica díjas, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. Több mutatása

Teljes esemény 0

1914. 11. 13. Született Irodalom Magyar

68 éve

1958 – Megszületett Tony Lakatos világhírű jazz zenész, szakszofonos.

Budapesten született, 1981 óta Németországban él. Az egyik legtöbbet foglalkoztatott szaxofonos Európában, több mint 220 lemezen és CD-n hallható játéka. Tony Lakatos, aki eddig megjelent húsz sajat lemezén többnyire saját szerzeményeit játssza, az első magyar zenész, aki bejutott "Gavin Report Top 10"-jébe, az amerikai jazz-rádiók népszerűségi listájának élmezőnyébe. Több mutatása

Teljes esemény 0

1958. 11. 13. Született Zene Magyar