Született kategória
259
éve
229
éve
1797 – Megszületett Brassai Sámuel nyelvész, filozófus, természettudós.
Születésének dátuma egyes források szerint 1800. február 13. Az „utolsó erdélyi polihisztor”, az MTA tagja. Foglalkozott földrajzzal, történelemmel, statisztikával és közgazdaságtannal, a zene elméleti kérdéseivel, esztétikával, műkritikával is. Az oktatásügyben számos reform elindítója és előmozdítója volt; hozzájárult a korabeli tudományos eredmények népszerűsítéséhez. Nevelő volt a gróf Bethlen családnál. Kolozsváron megalapította a Vasárnapi Újságot. A kolozsvári unitárius főiskolán történelmet, földrajzot, matematikát és természettudományokat tanított. Az ő nevéhez fűződik az 1841-ben elfogadott tanügyi reform, melynek során az oktatás nyelve a latin helyett a magyar lett. A kolozsvári tudományegyetemen 1879–1880-ban egyetemi rektor volt. Főbb művei többek közt: Logika lélektani alapon fejtegetve 1858., A magyar mondat 1860–63., A módszerről 1867–69. Budapesten utca van róla elnevezve, Debrecenben iskola viseli a nevét. Több mutatása
123
éve
1903 – Megszületett Fekete József szobrász, a modern romániai szobrászat kiemelkedő egyénisége.
Névváltozatok: Iosif Fechete, Iosif Fekete. Vajdahunyadon született.
104
éve
103
éve
1923 – Kaposváron megszületett Somogyi Tóth Sándor író (Próféta voltál, szívem; Gyermektükör).
Kalocsán szerzett pedagógusi képesítést, 1947-ben Szegeden lett az egyik népi kollégium tanára, majd igazgatója. A népi kollégiumi mozgalom, a "fényes szellők" életének és írói munkásságának meghatározó élménye maradt. A rákosista önkényuralom idején, majd az 1956-os forradalom leverését követő sötét korszakban is ragaszkodott a népi kollégiumi mozgalom plebejus demokráciájának eszményeihez. Az ötvenes években a tankönyvkiadásban és a Neveléstudományi Intézetben, egy ideig az írószövetségben dolgozott, majd az Új Hang és a Csillag szerkesztője, a Magvető Kiadó lektora, a hatvanas évek második felében a Kortárs egyik szerkesztője volt, később pedig az Új Tükör című hetilap szerkesztésében tevékenykedett. Műveiben arra világított rá, hogy a hatvanas évek magyar társadalmában a képmutatás, az "élethazugságok" felülről szervezett rendje uralkodott. Több mutatása
90
éve
1936 – Megszületett Friedrich Péter biokémikus, nemzetközileg elismert tudós.
Széchenyi-díjas, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az MTA Biológiai Tudományok Osztályának volt elnöke.A a molekuláris szintű memóriajelenségek kutatójaként vált nemzetközileg ismertté. Több mutatása
90
éve
1936 – Megszületett Claude Brasseur francia színész.
Louis de Funessel közös filmje: Irány Deauville 1962
87
éve
1939 – Megszületett Lőrincz L. László, író, műfordító (Sindzse szeme, Huan-ti átka).
Szilvásszentmártonon született. Álnevei: Leslie L. Lawrence, Frank Cockney
86
éve
62
éve