Született kategória
72
éve
65
éve
1961 – Megszületett Boy George brit énekes.
Eredeti nevén: George O'Dowd A Culture Club zenekar énekeseként vált ismertté a nyolcvanas évek első felében. 1987-ben az együttes felosztlott, Boy George több év kábítószeres mámorban töltött kihagyás után szólókarrierbe kezdett, majd lemezlovasként dolgozott. Feltünő megjelenésével, nőies öltözékével és sminkjével hívja fel magára a figyelmet. Több mutatása
58
éve
1968 – Megszületett New Yorkban Yasmine Bleeth amerikai színésznő (A kis kerítőnő).
Base-bolondok; A rettegés tava; A szépségkirálynő halála; Titánok - sorozat.
44
éve
1982 – Megszületett Lang Lang kínai koncertzongorista.
Kínai: 郎朗; pinyin: Láng Lǎng. A legenda szerint egy Tom és Jerry epizódban Liszt Ferenc II. magyar rapszódiája keltette fel az érdeklődését a zongorázás iránt, 2 éves korában. Háromévesen megtanult zongorázni, ötévesen megnyerte a Shenyang Piano Competition és akkor adta első szólókoncertjét is. A Fehér Házban is adott koncertet, az egyik legismertebb és legkeresettebb zongorista. Önéletrajzi könyve, a Journey of a Thousand Miles 2008-ban jelent meg, 8 nyelvre fordították le. Több mutatása
70
éve
1956 – Megszületett Kim Bendix Petersen, azaz King Diamond, dán énekes.
Énekes, aki a Mercyful Fate, majd szólózenekara, a King Diamond együttes frontembereként vált ismertté. Énekstílusának jellegzetessége, hogy sokszor magas falsetto hangot használ. Jellegzetessé vált teátrális, horror-ihlette előadásmódja. Sátánista szövegvilágával és extrém színpadi megjelenésével az 1980-as évek elején nagy hatással voltak a black metal stílusra. Később több dallammal és a sátánista szövegeket elhagyva, komplett horrorsztorikat feldolgozó albumokkal jelentkezett. Színpadi fellépések alkalmával a védjegyévé vált mikrofonját használja, ami két combcsontból áll és keresztet mintáz. Több mutatása
99
éve
1927 – Megszületett Foky Ottó animációsfilm-rendező, reklámgrafikus, Misi mókus és az első TV Maci kitalálója.
Több száz esti mesét, gyerekfilmet, reklámfilmet rendezett és tervezett. Tárgymozgatott filmjei közül nem egy nemzetközi fildíjas. Főbb elismerései: 1964: Munkácsy-díj. 1970: Balázs Béla-díj. 1977: Érdemes művész. 1982: Kiváló művész. Legismertebb figurái: Csukás István Mirr-Murrjának bábos macskafigurája, A legkisebb Ugrifüles, Misi Mókus, TV Maci. Több mutatása
183
éve
178
éve
1848 – Megszületett Láng Adolf építész, a magyar historizmus képviselője.
Prágában született, Bécsben tanult, majd 1870-től Pesten dolgozott. A Sugárút Építő Vállalat vezetője, volt, több bérházat és középületet épített, pl. a régi Zeneakadémia, a régi Műcsarnok. Ezután Bukarestben tanított, majd Budapestre való visszatérése után társult Steinhardt Antallal. Később Bécsbe költözött és itt is hunyt el. Több mutatása
112
éve
1914 – Megszületett Jurij Vlagyimirovics Andropov, a KGB főnöke, Brezsnyev halála után az SZKP főtitkára.
Az Állambiztonsági Bizottság, a KGB egykori elnöke volt, következetesen folytatta elődje bel- és külpolitikáját. 1982. decemberében indított tisztogatási akciója során kicserélték a kormányzati és a gazdasági apparátus több száz funkcionáriusát, KGB-beli bizalmi emberei fontos pozíciókat töltöttek be. Külpolitikai téren látványos leszerelési javaslatokkal állt elő: ha az Amerikai Egyesült Államok lemond a Pershing-2 típusú rakéták és robotrepülőgépek nyugat-európai telepítéséről, akkor a szovjet SS-20-as rakéták számát a francia és a brit atomrakéták számáig csökkenti. 1983. júliusában Helmut Kohl szövetségi kancellárral is leszerelési kérdésekről tárgyalt. Helyébe a 77 éves Konsztantyin Usztyinovics Csernyenkót választották. Több mutatása
112
éve