Ma Gál névnapja van

Született kategória

143 éve

1883 – Megszületett Czigány Dezső festőművész.

1904-ban Párizsban Jean Paul Laurensnél és a Julian Akadémián folytatott tanulmányokat, 1906-ban Ferenczy Károly tanítványa lett a Mintarajziskolában. Részt vett a MIÉNK kiállításain, később a Nyolcak művészcsoport tagja lett. Híres önarcképeinek sorozata, amelyeken magát mint bíborost, munkást vagy szerzetest stb. ábrázolta. Jól ismerte a kortárs zenét, Weiner Leó és Bartók Béla muzsikáját, s maga is játszotta darabjaikat. Szoros kapcsolatban állt Ady Endrével, portréját többször is megfestette. A húszas évek elején szabadiskolákban tanított, 1924-ban a KUT tagja lett. 1925-1930 között Párizsban és Dél-Franciaországban festett. 1937-ben öngyilkosságot követett el. Több mutatása

Teljes esemény 0

1883. 06. 01. Született Alkotás Magyar

90 éve

1936 – Megszületett Bekim Fehmiu jugoszláv színész.

1966-ban a Szerelem ideje (1965) egyik epizódjának, az Útnak központi figurájaként a pulai fesztiválon Ezüst Aréna-díjat kapott. Aleksandar Petrovic Találkoztam boldog cigányokkal is (1967) című filmdrámájában a főszerepet, a tollgyűjtő Bora cigányt alakította. Ez a szerep lett nemzetközi karrierjének kiindulási pontja. Olaszországban többek között a világhírű operaénekesnővel, Anna Moffo-val játszott együtt, majd rá bízták a hármas koprodukcióban forgatott Odissea (1968) című tv-sorozat címszerepét. Első amerikai filmje az 1970-es Szerencsevadászok volt. Igazi hősi alkat, magával ragadó erejű jellemábrázoló volt. Sokat dolgozott Dino de Laurentiis-sel, John Huston-nal, Ava Gardner-rel, Dirk Bogarde-dal, Charles Aznavour-ral és sok más ismert egyéniséggel. Több mutatása

Teljes esemény 0

1936. 06. 01. Született Film/Média

122 éve

1904 – Temesváron megszületett Johnny Weissmüller ötszörös olimpiai bajnok amerikai úszó, színész (Tarzan).

Eredeti nevén: Weissmüller János. Szabadfalun született, ami ma Temesvár város része. Ő volt az első, aki a 100 méteres távot egy percen belül teljesítette. Az öt olimpiai arany (és egy vízilabdában szerzett bronz) mellett ötvenkétszer lett amerikai bajnok, hatvanhét világrekordot úszott. Johnny családja a fiú születési évében vándorolt ki Amerikába, Chicagóban telepedtek le. Johnny, fiatal gyermekként satnya testalkata miatt sokat betegeskedett. Orvosi tanácsra kezdett el úszni, s azt annyira megkedvelte, hogy ideje nagy részét a vízben töltötte. Peter nevű öccsével a Michigan-tó partján úszómesternek álltak, ekkor kezdődött a fiú úszó pályafutása. A kitartó gyakorlás annyira meghozta eredményét, hogy első versenyén, 18 évesen világrekordot javított. Több mutatása

Teljes esemény 0

1904. 06. 02. Született Film/Média Sport Magyar