Született kategória
86
éve
84
éve
81
éve
1945 – Megszületett Mengyán András, Munkácsy Mihály-díjas festő, grafikus, designer, ipari formatervező és képzőművész.
A bergeni Képző- és Iparművészeti Főiskola tanára (Norvégia). Az 1970-es évek közepén csatlakozott a Bak Imre, Fajó János és Nádler István által 1971-ben létrehozott Budapesti Műhely neoavantgard alkotóközösséghez. Több mutatása
74
éve
67
éve
55
éve
52
éve
1974 – Megszületett Tóth Dávid szobrászművész (Puskás Ferenc szobra Óbudán).
Számos műve állatokat ábrázol. Több mint ötven műve áll köztéren.
350
éve
1676 – Borsiban megszületett II. Rákóczi Ferenc fejedelem, gróf Zrinyi Ilona fia.
1705 - 1711 A magyarországi szövetkezett rendek fejedelme. 1704 - 1711 megválasztott erdélyi fejedelem. Feleségével, Sarolta-Amália hesseni hercegnővel és két gyermekükkel Magyarországon telepedtek le. Érzékenyen érintette a lakosság nyomora, a felkelők pártjára állt. 1703. június 16-án az egész országot harcba hívta a Habsburg elnyomás ellen. Felmerült királlyá választásának terve, de a főnemesek összefogtak ellene, ekkor vezérlő fejedelemmé választották. 1711-ben Szatmáron Károlyi Sándor békét kötött a Habsburgokkal, ezután önkéntes száműzetésbe vonult. 1717-ben került Törökországba, Rodostóba. Itt élt kevés kísérőivel 1735-ben bekövetkezett haláláig.Hamvait 1906-ban a Kassai dómban helyezték örök nyugalomra. Több mutatása
242
éve
1784 – Megszületett Kőrösi Csoma Sándor székely-magyar nyelvész, könyvtáros, a tibetológia megalapítója.
Születési időpontja Szilágyi Ferenc újabb kutatásai szerint 1787 vagy 1788. Szegény székely kisnemesi családba született hat testvéréből három érte meg a felnőttkort. Április 4-én keresztelték meg. Nagyenyeden a Bethlen Kollégiumban „szolgadiákként” tanult: kisebb munkákkal pénzt keresett, abból fizette tandíját. 1815-ben befejezte főiskolai tanulmányait, a Németföldre indult, Bécsben konzultált Ujfalvy Sándorral, majd – valószínűleg – egy heidelbergi tartózkodás után ment Göttingenbe. 1816 és 1818 között a Göttingeni Egyetem angol ösztöndíjas hallgatója volt, Johann Gottfried Eichhorn tanítványaként orientalisztikával foglalkozott. Ekkor már 13 nyelven írt-olvasott. Hazatértekor felvette a kapcsolatot a kolozsvári tudóskörrel: Döbrentei Gáborral, Gyarmathi Sámuellel, Kenderesi Mihállyal. 1819. november 24-én Csoma Sándor Nagyenyedről indult el felkeresni a magyarok őshazáját. November 28-án a Vöröstoronyi-szorosnál hagyta el szülőhazáját. Több mutatása
181
éve