Ma Teréz névnapja van

Született kategória

427 éve

1599 – Antwerpenben megszületett Sir Anthonis van Dyck flamand festő, a barokk festészet jelentős képviselője.

Van Dyck többek között Rubens műhelyében folytatta tanulmányait. Itáliai utazása után vallási témájú képeket festett a jezsuita rend számára, amelynek ő is tagja volt. 1632-ben Londonba költözött, ahol I. Károly angol király udvari festője lett. Itt bontakozott ki portréfestészete, amelyben jelentős műveket alkotott. Igazi területe az arcképfestés volt, amelyben a modell érzéseit is megpróbálta feltárni. Dicsőségvágya és költséges életmódja arra ösztönözte, hogy minden megrendelést elvállaljon, ezért később nagy részben segédei festették a megrendelt képeket, maga a mester csak az utolsó simításokat végezte el rajtuk. Így korábbi legértékesebb tulajdonsága - pszichológiai megfigyelései - elsikkadtak és csak bravúros festésmódja érvényesült. A Házaspár című alkotása a Szépművészeti Múzeum tulajdona. Több mutatása

Teljes esemény 0

1599. 03. 22. Született Történelem Alkotás

140 éve

1886 – Budapesten megszületett Darányi Kálmán, aki 1936-tól 1938-ig Magyarország miniszterelnöke volt.

Tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte, ahol 1909-ben államtudományi doktori oklevelet szerzett. Pályafutását Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye közigazgatási gyakornokaként kezdte, majd segédfogalmazói állást kapott a Belügyminisztériumban. 1910-től főszolgabíró, majd főjegyző volt Fogaras vármegyében. 1914. és 1917. között az orosz és a román fronton teljesített katonai szolgálatot a 13. huszárezred tartalékos hadnagyaként, majd főhadnagyaként. 1917. júliusától az 1918. évi "őszirózsás" forradalomig Zólyom vármegye főispáni tisztségét töltötte be, utána visszavonult a közélettől. 1920-ban Győr és Komárom vármegye, valamint Győr város kormánybiztosa, 1923-tól 1927-ig főispánja volt Győr és Komárom, Moson, majd Győr-Moson-Pozsony vármegyének. 1927-ben az Egységes Párt programjával képviselővé választották a magyaróvári választókerületben. 1928. márciusától 1935. januárig miniszterelnökségi államtitkár volt, 1931-től haláláig a balatonfüredi választókerület országgyűlési képviselője. 1935. januárjában földművelésügyi miniszter lett Gömbös Gyula kormányában, és az új erdőtörvényt, a cselédtörvényt és a hitbizományok reformját kezdeményezte, valamint a telepítésről szóló törvénycikkek elfogadtatását. 1936. májusától - Gömbös miniszterelnök betegsége miatt - ügyvezető kormányfő volt, majd Gömbös halála után, 1936. 10. 12-én hivatalosan megkapta a miniszterelnöki tisztséget. 1937. februárjától májusig a belügyminiszteri tisztséget is betöltötte, 1936. és 1938. között a Nemzeti Egység Párt vezére volt. Betiltotta Szálasi Ferenc nyilas pártját, Szálasit és a másik szélsőjobboldali mozgalom - a kaszáskeresztesek - vezérét, Böszörményi Zoltánt pedig bíróság elé állíttatta és börtönbe juttatta az államrend elleni felforgató tevékenység vádjával, valamint megtisztította a kormánypártot Gömbös fanatikus híveitől. A bel- és külpolitikát egyaránt a konzervatív körök elvárásainak megfelelően próbálta formálni. 1937. novemberi németországi látogatása után politikájában látványos szélsőjobboldali nyitás következett be, amit Ausztria bekebelezése Németországba még fel is erősített. Közismerten németbarát politikusokat hívott a kormányába, tárgyalásokat kezdett a nyilas mozgalmak vezetőivel, akiknek képviselői mandátumokat és fontos állami tisztségeket ígért. 1938. márciusától a Németországgal való egyre szorosabb együttműködést hangoztatta, felgyorsította az I. zsidótörvény munkálatait. A Horthy Miklós kormányzó mögött álló konzervatív körökkel megromlott a kapcsolata, majd ellenségessé vált. A Szálasival folytatott tárgyalásainak kitudódása után benyújtotta lemondását és távozott a miniszterelnöki tisztségből. 1938. októberében tért vissza a politikai életbe, az első bécsi döntés előkészületében már közreműködött, december 5-én a képviselőház elnökévé választották. Az 1939. májusában alakult Magyar-Német Társaság elnöke lett. 1936-ban magyar királyi titkos tanácsosi címet kapott. Több mutatása

Teljes esemény 0

1886. 03. 22. Született Történelem Magyar

106 éve

1920 – Megszületett William Travilla amerikai divat és jelmeztervező, aki Marilyn Monre legismertebb ruháit is tervezte.

Többek között a Gentlemen Prefer Blondes (1953) című filmben a "Diamonds Are a Girl’s Best Friend" című dal előadásához készült rózsaszín ruhát és azt a fehér ruhát is, aminek szoknyáját felfújja a szél a The Seven Year Itch (1955) című filmben. A rózsaszín ruha nagyon rövid idő alatt készült, mert az előző ruhatervet elvetették részben mert drága és túl merész volt. Travillának nagyjából egy hét állt rendelkezésére hogy egy szolíd és olcsóbb ruhát tervezzen. A ruha stúdiótesztjeit (és a színésznő számos híres fotóját) a magyar származású Muray Miklós készítette. Travilla legtermékenyebb korszakát a 20th Century Fox stúdiónál töltötte (itt öltöztette Marilyn Monroe-t is). Ezt a filmstúdiót a tolcsvai születésű magyar emigráns, William Fox (született Fuchs Vilmos) alapította. Travilla a hollywoodi elit elismert divattervezőjeként a híres magyar testvérpárnak, Gábor Zsa Zsának és Gábor Évának is tervezett ruhákat. Évával kifejezetten szoros üzleti kapcsolata volt: 1972-től kezdve egy privát ruhamárka (alkalmi ruhák és paróka-kollekciók) dizájnereiként dolgoztak együtt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1920. 03. 22. Született Film/Média Alkotás