Ma Teréz névnapja van

Született kategória

269 éve

1757 – Megszületett a francia Élisabeth Thible, az első nő aki hőlégballonnal reült. 26 éves volt és Minerva római istennőnek volt öltözve.

Teljes nevén: Marie Élisabeth Thible. Amikor a ballon elemelkedett a földtől, Thible – római Minerva istennőnek öltözve – és Fleurant két duettet énekelt Monsigny La Belle Arsène című, akkoriban ünnepelt operájából. A repülés 45 percig tartott, mintegy 4 kilométert tett meg, és a becslések szerint elérte az 1500 méteres magasságot. Az eseményt III. Gusztáv svéd király is végignézte, akinek tiszteletére a ballont elnevezték. A leszállás során Thible kificamította a bokáját. Fleurant a repülés sikerét Thible érdemének tulajdonította. Több mutatása

Teljes esemény 0

1757. 03. 08. Született Érdekes Nő Sport Technika

212 éve

1814 – Nagyváradon megszületett Szigligeti Ede drámaíró, fordító, színész, színházi rendező (Liliomfi, A mama).

Eredeti nevén Szathmáry József. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1840), a magyar népszínmű műfajának megteremtője. A gimnázium három alsó osztályát szülőhelyén, Nagyváradon végezte, a többi osztályt, valamint az akadémiai tanfolyamot Temesváron. 1831-ben már műkedvelői előadást is rendezett. Majdnem fél évszázadig tartó drámaírói pályáján több mint 100 eredeti darabot írt, így történelmi drámák, történelmi vígjátékok, népszínművek, népregék, operaszövegek egész sorát. Több mutatása

Teljes esemény 0

1814. 03. 08. Született Irodalom

187 éve

1839 – Megszületett Josephine Garis Cochrane, az első mosogatógép megépítője.

1886-ban készítette a mosogatógépet, amely nagynyomású vízzel működött. Ő maga nem mosogatott, a gépre azért volt szüksége, mert az ügyetlen személyzete gyakran törte a drága és finom étkészleteit. Ekkoriban a legtöbb háztartásban még nem volt vezetékes melegvíz, így találmánya elsősorban szállodákban és éttermekben terjedt el. Közel egy időben egy magyar hölgy, dr. Simon Józsefné Csicsmanczay Emília is benyújtotta a szabadalmat. Több mutatása

Teljes esemény 0

1839. 03. 08. Született Érdekes Nő Alkotás

105 éve

1921 – Megszületett Romhányi József, "a rímhányó" író, költő, műfordító (Mézga Család), érdemes művész.

Eredetileg muzsikusnak készült, számos magyar opera szövegkönyvét írta, többek között Sugár Rezső: Hunyady című oratóriumának (1953), Horusitzky Zoltán: Báthory Zsigmond (1960) és Ránki György Muzsikus Péter (1963) című operájának szövegírója volt. Operetteket és musicaleket fordított, az utóbbiak közül legismertebb a Macskák. A Lúdas Matyi (r.: Dargay Attila), Hófehér (r.: Nepp József) forgatókönyvírója. Az ő nevéhez fűződik A Mézga család, melynek három sorozatát dolgozta ki Nepp Józseffel együtt a Pannónia Filmstúdiónál, a Kérem a következőt! (Dr. Bubó), a Mekk mester, valamint a Flintstone család – magyarul: Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki – több mint negyven epizódjának szövege. Ő írta A Két vallomás című filmben elhangzott "Párizsban szép a nyár" című szám szövegét is. Több mutatása

Teljes esemény 0

1921. 03. 08. Született Film/Média Irodalom Magyar