Született kategória
77
éve
73
éve
61
éve
1965 – Megszületett Kaszás Gergő, Jászai Mari-díjas színész.
Két dolog érdekelte igazán, a színészet és a lovak, bár egy időben még régésznek is készült, ám egy helyben sokáig nem tud megülni, úgyhogy az nem volt neki való. Tízévesen már keresett gyerekszínész volt, a lovakkal meg együtt nőtt fel. Amatőr ügető versenyeken ma is beül a kocsiba, s persze hosszú évek óta a saját lovait hajtja. Katona József Színház, a Bárka Színház és az egri Gárdonyi Géza Színház tagja volt. Amint kollégája, Szabó Patrícia mondta: "Nincs magánélete, nincs gyereke, nincs családja, nincsenek vágyai a kertes házra, ő színész a nap 24 órájában". Tenyésztő munkájának legsikeresebb állomása, a 2010-es Magyar Ügetőderby, Naná nevű kancájával, pályacsúccsal diadalmaskodott. Több mutatása
58
éve
1968 – Megszületett Bajnai Gordon miniszterelnök.
2007 és 2008 között önkormányzati és területfejlesztési, majd 2009-ig nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a második Gyurcsány-kormányban. Gyurcsány Ferenc lemondása után 2009. április 14. és 2010. május 29. között a Magyar Köztársaság miniszterelnöke. Több mutatása
177
éve
1849 – Megszületett Balázs Mór a Budapesti Városi Villamosvasút Társaság alapító vezérigazgatója.
Az ő elképzelései alapján indult meg Budapesten az első villamos, valamint a földalatti építésének tervezése és kivitelezése.
155
éve
1871 – Megszületett Rosa Luxemburg "Bloody Rosa" lengyel-német szocialista, írónő.
1916-ban írta "A szociáldemokrácia válsága" című művét. 1918-ban kulcsszerepet játszott a Lengyel Szociáldemokrata Párt és a Spartacus Szövetség megalapításában. 1919. január 1-jén Karl Liebknechttel létrehozta a Kommunisták Németországi Pártját, hogy megszervezze a tömegeket és kersztülvigye egy szocialista köztársaság megalapítását. A baloldali szocialisták kiléptek a kormányból. A forradalmi nyugtalanságok idején, január 5-én a berlini sajtónegyedet fegyveres tüntetők szállták meg, másnap kirobbant Spartacus-felkelés. A kormány ostromállapotot hirdetett ki, január 11-12-én leverték a felkelést. Vezetőit, Rosa Luxemburgot és Karl Liebknechtet különítményes tisztek meggyilkolták. Több mutatása
146
éve
1880 – Megszületett Fekete Jenő geofizikus.
Fiatal tanársegédként Eötvös Loránd mellett dolgozott. Magyarországon új kutatási módszereket, szeizmikus és elektromos méréseket vezetett be. Több mutatása
112
éve
104
éve
1922 – Megszületett Pier Paolo Pasolini rendező, színész, forgatókönyvíró, zeneszerző (Canterbury mesék).
Bologna-ban (Olaszország) született. Ismertebb művei: Ferrara hosszú éjszakája, Rogopag, Teoréma, Dekameron, Salo, avagy Sodoma 120 napja
94
éve