Született kategória
271
éve
270
éve
1756 – Megszületett Boráros János Pest város főbírája, alpolgármestere.
1875-ben róla nevezték el a ma Boráros tér nevet viselő korábbi Fa teret Budapest IX. kerületében.
259
éve
1767 – Megszületett Maria Edgeworth angol ifjúsági regényírónő, aki novelláiban az írek életét mutatta be.
Tanulságos meséket írt gyermekeknek.
215
éve
1811 – Megszületett Albert Ferenc csillagász, az egri csillagtorony igazgatója és a Líceum tanára.
Klagenfurtban született. Bölcsész, királyi tanácsos, az egri érseki csillagvizsgáló igazgatója és Heves megye tanfelügyelője volt. Apja 1814-ben lett gránátos főhadnagy, aki 1820 körül mint toborzó parancsnok ment Egerbe, ahová fiát is magával vitte. Egerben apjának barátja, Tittel Pál volt a csillagvizsgáló igazgatója ő taníttatta. Amikor Tittel 1824-ben a budai csillagvizsgáló igazgatója lett, magával vitte, és 1825. április 11-én a csillagvizsgálóhoz díjas gyakornokká nevezte ki. Tittel 1831-ben bekövetkezett halála után a budai csillagvizsgálót helyettesként, majd segédcsillagászként vezette. 1835-ben a pesti egyetem bölcseleti karán doktori oklevelet szerzett, 1841-ben pedig az egyetemen a csillagtan, történelem és geodézia rendkivüli tanárává nevezték ki, ahol ezeket ő tanította először magyar nyelven. Egerben halt meg 1883. augusztus 9-én. Több mutatása
175
éve
1851 – Megszületett Ábrányi Emil költő, műfordító, újságíró.
Budapesten utca őrzi a nevét.
143
éve
1883 – Megszületett Bánk Ernő festő, grafikus.
Eredeti nevén: Eisler Ernő
129
éve
116
éve
1910 – Megszületett Kohán György, Kossuth-díjas festőművész, grafikus.
Alföldi festő, tagja volt a hódmezővásárhelyi művésztelepnek. Festményi figurálisak, és drámai színeket használt. Képein megjelenik a modern stílusirányzatok hatása. Több mutatása
114
éve
1912 – Megszületett Kim Philby szovjet és brit hírszerző, kettős ügynök.
Teljes neve: Harold Adrian Russell Philby. Szovjet hírszerző volt, aki a brit hírszerzés, a Secret Intelligence Service (SIS, MI6) vezető beosztású tisztje lett és kettős ügynökként dolgozott 1963-ig, amikor a Szovjetunióba menekült a leleplezés elől. Nagy-Britanniában 1946-ban a Brit Birodalom Rendje tiszti fokozatát (1965-ben visszavonták), a Szovjetunióban pedig 1965-ben a legmagasabb szovjet kitüntetést, a Lenin-rendet kapta. Több mutatása
107
éve