Született kategória
384
éve
108
éve
1918 – Megszületett Anvar Szadat Nobel-békedíjas egyiptomi politikus, államfő.
Szadat 1950-ben csatlakozott Gamal Abdel Nasszer Szabad Tisztjeinek szervezetéhez, s részt vett a Faruk király hatalmát megdöntő 1952-es katonai államcsínyben. Támogatta Nasszert mint kormányfőt és szorgalmazta államfővé való megválasztását is. Fontos állami és társadalmi tisztségeket töltött be, de mindvégig Nasszer árnyékában maradt. 1969-ben köztársasági alelnökké nevezték ki, majd Nasszer halála után, 1970-ben Egyiptom államfője lett. Elnöksége idején folytak az egyiptomi - izraeli - amerikai tárgyalások, majd 1978. szeptember 17-én egyiptomi részről ő kötötte a Camp David - i különbékét Izraellel. A történelmi jelentőségű békekötésért 1978-ban Nobel - békedíjjal tüntették ki. Tettét azonban több arab ország elítélte, s végül 1951-ben, egy katonai díszszemlén merénylet áldozata lett. Több mutatása
231
éve
1795 – Megszületett Kliegl József nyomdász, a nyomdai szedőgép feltalálója, festő, feltaláló.
1835 körül találta fel a nyomdai szedőgépet, amely nagyjából megegyezik a ma is használatos szedőgépekével. A szedés mechanikusan történt, a billentyűvel leütött betűket a gép egymás mellé helyezte. A gépnek különleges osztóberendezése volt, amely a már kiszedett betűket a nyomás után visszarakta helyükre. Anyagi nehézségek miatt azonban csak részleteiben készülhetett el, de az is elveszett, csupán Kliegl egy részletrajza maradt fenn. Az alapötlet nyomán viszont világszerte megindult a nyomdai szedőgépek tökéletestése. Kliegl találmányai közül még érdemes megemlíteni egysínű vasútját, sínlerakó mozdonyát és hangjegyírógépét. A zongoráraszerelt gép egy óraművel forgatott hengerre felrajzolta azt a hangjegyet, amelyet a zongora billentyűjén leütöttek. A hangjegyírógéppel Liszt Ferenc és Erkel Ferenc is tartottak bemutatót. Több mutatása
156
éve
1870 – Megszületett Helbing Ferenc grafikus, festőművész, a plakátok és a reklámgrafika úttörője, az Iparművészeti Főiskola rektora.
Elsősorban alkalmazott grafikákat készített, Szecessziós stílusú könyvillusztrációkat (Keleti mesék, Magyar-hun mondák képekben), könyvekhez fedélterveket, ex libriseket, bélyeg-, bankjegy- és éremterveket (Corvin-koszorú), díszokleveleket és plakátokat készített. Sokat tett a modern sokszorosítógrafikai eljárások hazai meghonosításáért. Kiváló réz-, fametsző és litográfus volt. Több mutatása
140
éve
1886 – Megszületett Kertész Mihály (Michael Curtiz) magyar származású amerikai filmrendező (Casablanca, Hét tenger ördöge, Robin Hood).
További filmjei: Huckleberry Finn kalandjai, Nem vagyunk angyalok
127
éve
1899 – Megszületett Humphrey Bogart amerikai filmszínész (Casablanca, A máltai sólyom, Afrika királynője, A Sierra Madre kincse).
Eredeti nevén: Humphrey de Forest Bogart New Yorkban született. 1930-tól a filmszakmában dolgozott, eleinte hidegvérű gengsztereket alakított. Első klasszikus szerepe 1941-ben Sam Spade nyomozó volt "A máltai sólyom" című filmben. A Bogart által alakított hősöket a keménység és az érzékenység keveredése jellemezte, kissé a társadalmi konvenciókon kívül állóak, de sajátos módon becsületesek és gyengédek is. 1951-ben Oscar-díjat kapott az "Afrika királynője" című filmben nyújtott alakításáért, amelyben partnernője Katherine Hepburn volt. Több mutatása
115
éve
1911 – Megszületett Rácz Vali színésznő, énekesnő.
Zenés klubban lépett fel, lemeze jelent meg, 20 filmben szerepelt. Elbűvölő kinézete és szexepilje miatt a „magyar Marlene Dietrichként” emlegették. Több mutatása
102
éve
1924 – Megszületett Váci Mihály költő, műfordító.
Nyíregyháza-Ókisteleki szőlő, 1924. december 25. – Hanoi, 1970. április 16. József Attila és Kossuth díjas költő.
81
éve
72
éve