Született kategória
113
éve
109
éve
92
éve
89
éve
1937 – Megszületett Jane Fonda amerikai színésznő, politikai aktivista, a fitness hullám elindítója (Barbarella).
New Yorkban született. Édesapja parnereként tizenhét éves korában debütált a színpadon a "The Country Girl" című darabban. 1958-tól az Actor's Studiót vezető Lee Strasberg tanítványa volt, modellkedésből tartotta el magát és fizette a tanulmányait, majd Anthony Perkins partnereként a "Tall Story" című filmben megkapta az első filmszerepét. A következő években elsősorban a francia Roger Vadim rendezővel forgatott: a "Circle of Love" és a "The Game is Over" mellett az 1968-as trash-klasszikust, a "Barbarella" című erotikus sci-fit. Az 1967-ben készült "Mezítláb a parkban" című Neil Simon adaptációban Robert Redford volta partnere, akivel már 1966-ban "Az üldözőkben" már dolgoztak együtt. Az 1969-es Sydney Pollack rendezte "A lovakat lelövik, ugye?" című dráma főszerepében kétséget kizáróan bizonyította a tehetségét, és Oscar-díjra jelölték. Az 1971-es "Klute" című lélektani thrillerben Donald Sutherland partnereként Oscar-díjat kapott. A második Oscart 1978-ban Hal Ashby "Hazatérés" című háborús drámájában nyújtott alakításáért érdemelte ki. Több mint 50 filmben szerepelt, amelyek közül jelentősebbek: az 1979-es "Kína Szindróma" Jack Lemmon oldalán, a "Kaliforniai lakosztály" Michael Caine, Walter Matthau és Maggie Smith partnereként, a Norman Jewison rendezte "Ágnes, Isten báránya", vagy a legszemélyesebbnek tekintett, 1981-es "On Golden Pound", amelyben Katherine Hepburn mellett az édesapjával játszott együtt, aki a következő évben hunyt el. 1982-ben kiadott "Jane Fonda's Workout" című videókaztettájával elindította a fitnesshullámot, amiről még számos kazettát és könyvet is megjelentetett. Miután sikerekben és díjakban gazdag három évtizedes pályafutását követően 1990-ben az "Old Gringo" című filmért a legrosszabb színésznőnek járó Razzie Award elnevezésű citromdíjra jelölték, nem vállalt több szerepet. Politikai és emberjogi aktivitásra mindig jutott ideje: küzdött a feketék jogaiért, hevesen tiltakozott a vietnami szerepvállalás ellen, valamint átadta a Harward Egyetem történetének legnagyobb támogatását a nemekkel foglalkozó tanszék ("gender studies") felállítására, mivel a sztár úgy gondolja, hogy eltorzult szemszögből láttatja a kultúránk a két nem különbségeit és egymáshoz való viszonyát. Több mutatása
86
éve
85
éve
85
éve
1941 – Megszületett Dőry Virág, Jászai Mari-díjas színésznő, jelmeztervező.
Eredeti nevén: Darab Virág
85
éve
1941 – Megszületett Bohus Zoltán, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas szobrászművész, üvegtervező, egyetemi tanár.
Felesége, Lugossy Mária ötvös-, szobrász-, üvegtervező- és éremművész, fiúk Áron szobrász éremművész.
83
éve
1943 – Megszületett Dr. Győrffy Miklós újságíró, egyetemi tanár.
Több mint harminc éven át a Magyar Rádió munkatársa volt, többek között a Krónika, a 168 óra, a Vasárnapi Újság, a Bagoly és a Gondolat-jel műsorokban dolgozott. A Magyar Televízió munkatársaként a Stúdió, a Hírháttér, a Napzárta, a Kincsestár és a Szólás szabadsága című műsorokban volt látható. 1993-ban létrehozta az ország első kommunikáció tanszékét az akkori Kodolányi János Főiskolán, amelynek tanszékvezető docense lett. Több mutatása
80
éve