Született kategória
74
éve
74
éve
74
éve
57
éve
1969 – Megszületett Tijs Michiel Verwest (Dj. Tiësto) lemezlovas.
Tijs Michiel Verwest 1969. január 17-én született Bredában. Azért választotta a DJ hivatást, mert - saját bevallása szerint - szerette megosztani a zenét másokkal. Már tízenkét évesen zenét írt, de komolyabban csak 1995-ben kezdett hozzá a zeneszerzéshez. Művei a slágerlistákon, és rendszeresen az első helyre kerülnek Európában. Több mutatása
38
éve
1988 – Megszületett Tóth Gabi énekesnő.
A 2005-ös Megasztár résztvevője, a 2012-es Dal döntőse, 2013 óta az X-Faktor egyik mentora, a 2017-es Dal résztvevője.
144
éve
1882 – Megszületett A. A. Milne angol író, Micimackó, Malacka és társai megalkotója.
Teljes nevén: Alan Alexander Milne. Számos humoros esszét, színdarabot és regényt írt. Leghíresebb műve a Micimackó (Winnie-the-Pooh), amely fiának játékmackójáról kapta nevét, és amelynek egyik főszereplője a saját fiáról elnevezett figura, Christopher Robin. Több mutatása
247
éve
1779 – Megszületett Peter Mark Roget brit orvos, könyvtáralapító, az első szinonimaszótár összeállítója.
A The Portico Könyvtár alapító titkára. 1852-ben adta ki az angol szavak és kifejezések tezauruszát, azaz szinonima szótárát, amely a kapcsolódó szavak gyűjteménye. 1824-ben előadást tartott a Királyi Társaságnak egy optikai csalódásról, amit később általánosan használtak a látszólagos mozgás magyarázatára a filmekben és animációkban. Több mutatása
179
éve
1847 – Megszületett Dobos C. József cukrász, szakácsmester, szakíró, a dobostorta megalkotója.
Szakácsdinasztia leszármazottja, 1878-ban nyitotta meg csemegeüzletét Budapesten, ahol saját készítésű ételeket is árult. 1884-ben megalkotta és az 1885-ben Budapesten, a mai Városligetben megrendezett Első Budapesti Országos Általános Kiállításon be is mutatta a dobostortát, mely azóta világszerte ismertté vált. A kiállításon egyébként egy előkelő vendéglőt üzemeltetett, igen borsos árakkal, ahol 80 pincér, 10 szakács és 10 mosogatónő dolgozott. Az élelmiszerek között tartósított ételeit is felvonultatta: spárgát, cukorborsót, szarvasgombát, lúdmájat és balatoni fogast, továbbá Tokaji-ecetet és vadhúsecetet. A reprezentatív pavilont még a császári pár is meglátogatta és természetesen meg is kóstolták az akkori szokásoktól igen eltérő Dobos tortát. Szakíróként is kiváló volt. Több könyvet is megjelentetett, de a legismertebb a Magyar–franczia szakácskönyv (1881) volt. Pavilonja volt az 1896-os kiállításon is. Üzletét 1906-ban adta fel, a Dobostorta receptjét ebben az évben átadta az Ipartestületnek. Vagyona nagy részét hadikölcsönbe fektette, s így 1924-ben Budapesten, 77 évesen szegényen halt meg. Több mutatása
144
éve
1882 – Megszületett Sylvia Pankhurst angol szüfrazsett, aki lányaival együtt küzdött a nők szavazati jogáért.
Kezdeményezésére jött létre az angol feminista mozgalom, az amerikai jogvédő mozgalmak előfutáraként. 1918-ban elérte, hogy a nők is kapjanak szavazati jogot. Több mutatása
134
éve