Született kategória
109
éve
97
éve
1929 – Megszületett John Cassavetes amerikai színész, filmrendező és forgatókönyvíró (Piszkos tizenkettő).
New Yorkban született. 1968-ban a "Piszkos tizenkettő" című filmben nyújtott alakításáért, a legjobb férfi mellékszereplőként Oscar- és Golden Globe díjra is jelölték, 1984-ben "A szeretet erejé"-ért elnyerte a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Arany Medve díját. További ismertebb filmjei: New York árnyai, Egy kínai bukméker meggyilkolása Több mutatása
92
éve
1934 – Budapesten megszületett Garas Dezső színművész és rendező.
Kétszer kapott Jászai Mari-díjat, SZOT-, Kossuth-, Pro Arte Budapest díjas érdemes és kíváló művész. Pályafutását 1957-ben a Nemzeti Színháznál kezdte, 1965-től 1980-ig a Madách Színház tagja, majd a Mafilm munkatársa és a Magyar Színházművészeti Szövetség elnökségi tagja volt. 1990 óta a szolnoki Szigligeti Színház tagja. Szerepeiből: Pápa (Brecht: Galilei), Dauphin (G. B. Shaw: Szent Johanna), Félszeg Pisti (Örkény: Pisti a vérzivatarban), Prospero (Shakespeare: A vihar), José Arcadio Buendia (García Márquez: Száz év magány), filmjeiből: Elsietett házasság, A revizor, A gyilkos a házban van, Régi idők focija, Abigél I-III., Szerencsés Dániel, A legényanya. (rendező is) Több mutatása
92
éve
76
éve
74
éve
1952 – Megszületett Stefanidu Janula görög származású magyar énekesnő.
Csehszlovákiában született.
73
éve
1953 – Budapesten megszületett Dörner György színművész (Stílusgyakorlatok).
Pályafutását az Egytemi Színpadon, majd hivatásos zenészként kezdte. A Radnóti Miklós Színpad tagja volt, utána szabadúszó, 1990-től a veszprémi Petőfi Színház tagja. Szerepeiből: Komédiások, Két úr szolgája, Stílusgyakorlat (ezért megkapta a Színikritikusok díját), Catullus, Bűn és bűnhődés. Több mutatása
73
éve
140
éve
1886 – Megszületett Clarence Birdseye amerikai üzletember, aki kidolgozta az ételek mélyhűtésének módszerét.
Bebizonyította, hogy az ételt nagyon alacsony hőmérsékleten kell tartani ahhoz, hogy ehető maradjon. Bizonyítása szerint minél gyorsabban fagy meg az étel mínusz negyven Fahrenheit alatti hőmérsékleten, annál kevesebb az esély, hogy szerkezetében nagy jégkristrályok keletkezzenek, amelyek szétroncsolják a szöveteket, hiányosságokat hagyva a sejtek falán, ahol eltávozik az étel íze és nedvességtartalma. Ehhez nem egyszerűen csak hideg, hanem mélyen nulla fok alatti hőmérséklet kell. Több mutatása
139
éve