Ma Ede névnapja van

Született kategória

583 éve

1443 – Megszületett II. Gyula római pápa, aki hadvézer, politikus és egyházfő is volt. Az ő idejében vált Róma építészeti és festészeti központtá.

Eredeti nevén: Giuliano della Rovere. A 216. római pápa 1503-tól haláláig. Bramante, Michelangelo, Raffaello is megfordultak Gyula udvarában. A freskók és épületek mellett a pápa a krónikákban is jelentékeny nyomot hagyott. Határozott vezér volt, hozzá kapcsolható a Svájci Gárda megalapítása, és ő hívta össze az ötödik lateráni zsinatot, amely a reformáció előtti utolsó lehetőség lett volna a pápai udvarnak a reformokra és a változtatásokra. Több mutatása

Teljes esemény 0

1443. 12. 05. Született Történelem Alkotás

201 éve

1825 – Megszületett Rochlitz Gyula építész, a Keleti pályaudvar központi épületének tervezője.

Rochlitz egyetemi tanulmányait Bécsben végezte, majd honvédként részt vett az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban, amely során századosi rangot szerzett, majd Nyugat-Európában élt. Visszatérve, a Magyar Királyi Államvasutak vasútépítési igazgatóságán kapott állást, ahol később a magasépítési osztály vezetője lett.Nevéhez fűződik több nevezetes épület tervezése, vagy az építkezések levezénylése, úgymint a dunai Összekötő vasúti híd, és a MÁV Andrássy úti igazgatósági épülete.A Rochlitz Gyula által tervezett Keleti pályaudvar központi épületét 1884 augusztusában adták át, akkor még Központi Indóház/Pályaudvar néven. Az eklektikus épület csarnokának jellegzetes acélszerkezetét Feketeházy János tervezte. Az épület kivitelezésénél olyan építészek és művészek működtek közre mint Lotz Károly, Than Mór, Stróbl Alajos, vagy Schickedanz Albert.Az eredetileg 5 vágánnyal üzemelő csarnok 1892-ben kapta meg a Keleti pályaudvar nevet. Több mutatása

Teljes esemény 0

1825. 12. 05. Született Alkotás Magyar

159 éve

1867 – Megszületett Józef Klemens Pilsudski lengyel államférfi, tábornagy, aki megteremtette Lengyelország függetlenségét.

Józef Klemens Piłsudski. A Második Lengyel Köztársaság első államfője (1918–1922), majd az 1926–1935 közötti tekintélyuralmi rendszer irányítója, a hadsereg vezetője. Nemesi családba született, melynek tradíciói a Litván Nagyhercegség és a Lengyel–Litván Nemzetközösség korába nyúltak vissza. Az első világháború közepétől haláláig Piłsudski komoly befolyással bírt a lengyel politikára, és fontos alakja volt az európai politikának is. Nagymértékben neki köszönhető, hogy Lengyelország 1918-ban, felosztása után 123 évvel visszanyerte függetlenségét. Több mutatása

Teljes esemény 0

1867. 12. 05. Született Történelem

147 éve

1879 – Megszületett Clyde Vernon Cessna amerikai repülőgépgyáros, a könnyűrepülőgépek gyártója.

Egy kansasi farmon nőtt fel, jó műszaki érzékkel rendelkezett. 1911-ben egy repülési kiállítást követően megvásárolt egy "Blériot" típusú géptörzset, amelyre saját tervezésű szárnyakat szerelt. Ezzel tizenháromszor sikerült szerencsésen lezuhannia, miközben megtanult repülni. 1916-17-ben konstruált két újabb gépet, majd 1925-ben Walker Beeckkel közösen létrehozta a "Travel Air" légitársaságot. 1927-ben kivált a vállalatból és megalapította az önálló "Cessna Aircraft" céget. 1937-ben vonult vissza, a gyárat unokaöccsére, Dwane Wallace-ra hagyta. A cég napjainkig is a könnyűrepülőgépek megannyi változatát adta a világnak: "Skylark", "Skylane", "Skyplane", "Skymaster", "Skyhouse", "Cutlass", "Turbo Citation", "Corsair", "Crusader" és más típusnevekkel. Több mutatása

Teljes esemény 0

1879. 12. 05. Született Technika

101 éve

1925 – Megszületett Szilvási Miklós olimpiai bajnok birkozó.

1942-ben kezdett el birkózni a Budapesti Vasutas Sport Club (BVSC) színeiben, melynek színeiben ötszörös ifjúsági bajnok lett. 1945-ben egy eltévedt golyó eltalálta a bal lábát, ami miatt majdnem be kellett fejeznie pályafutását, de 1946 és 1948 között négyszeres magyar bajnok lett (két csapat és két egyéni győzelem váltósúlyban). Ezután a Ferencvárosi TC alá tartozó ÉDOSZ (Élelmiszeripari Dolgozók Országos Szakszervezete) versenyzőjeként négyszeres magyar bajnok kötöttfogású váltósúlyban és egyszeres magyar bajnok szabadfogású középsúlyban. Az 1948-as londoni olimpián ezüstérmet szerzett kötöttfogású váltósúlyban. 1949-ben és 1951-ben a főiskolai világbajnokságokon ezüstérmes lett. Az 1952-es helsinki olimpián kötöttfogású váltósúlyban tizennyolc induló közül aranyérmet szerzett. 1953-ban a Budapesti Dózsához igazolt, ebben az évben világbajnokságot és egy országos bajnokságot nyert. 1954-ben a budapesti főiskolai világbajnokságon aranyérmet szerzett. Több mutatása

Teljes esemény 0

1925. 12. 05. Született Sport Magyar