Színház kategória
90
éve
89
éve
1937 – Megszületett Faragó Vera, Jászai Mari-díjas színésznő.
Eredeti nevén: sz. Feuerwerker Deborah
104
éve
1922 – Megszületett Paul Scofield Oscar-díjas színész (Kvíz Show, A salemi boszorkányok).
Teljes neve: David Paul Scofield.
83
éve
1943 – Megszületett Cseh Tamás énekes, színész, zeneszerző és előadóművész.
Budapesten született, de 13 éves koráig a Fejér megyei Tordason élt. A Budapesti Tanítóképző Főiskola után, az egri Tanárképző Főiskolára és a budapesti Képzőművészeti Főiskolára járt. Gyermektáborokat szervezett és vezetett, rajzot tanított. Sokat foglalkozott az indiánok kultúrájával, mely tapasztalatait regényben, rajzban és zenében is felhasználta. Jelentős szerepet játszott életében a színház, a Katona József színház alapító tagja volt.Kossuth-díjas, Liszt Ferenc-díjas. Több mutatása
1943. 01. 22. Született Film/Média Irodalom Zene Magyar Színház
50
éve
1976 – Meghalt Dajbukát Ilona, örmény származású magyar színésznő, aki gyakran szerepelt paraszttárgyú darabokban.
Hevesi Sándor tanítványaként a Thália Társaságban lépett először színpadra 1906-ban, majd 1919-ben ismét játszani kezdett. A főváros szinte valamennyi színházában fellépett. Férjével, Bársony Istvánnal főként parasztszerepeket alakított. 1945-től 1947-ig a Fővárosi Operett, 1949-től a Madách Színház tagja volt. Németországban és Olaszországban is turnézott. Megnyerő szépsége és kitűnő humora paraszttárgyú darabok hősnőinek megformálására tették alkalmassá, de alakításainak skálája a Madách Színházban jelentősen bővült. 1949-ben nyugdíjba ment. F.Sz. Mari szolgáló(Török R.: Testamentom); Kati (Szép E.: Patika); Szalayné (Barta L.: Szerelem); Donna Peppenella (de Filippo: Milliomos Nápoly); Sztyepanida (Gorkij: Kispolgárok) Több mutatása
32
éve
1994 – Meghalt Jean-Louis Barrault francia színész, pantomimművész, rendező, színigazgató (A szerelmek városa).
A történet Párizs külvárosi némajáték-színházi világába vezet el bennünket, főhőse Pierrot, az álmodozó pantomimművész, aki egy rejtélyes szépasszonyba szerelmes. A sokszálú cselekmény e különös szerelem lélektanát járja körül. A filmet 1990-ben minden idők legjobb francia filmjének választották. Több mutatása
15
éve
2011 – Átadták a szombathelyi Weöres Sándor Színházat.
Madách Imre: Az ember tragédiája című drámája volt a nyitó darab.
2
éve
2024 – Meghalt Kaszás Ildikó balett-táncos, koreográfus, a Magyar Állami Operaház örökös tagja.
Érdemes művész. A Magyar Táncművészeti Egyetem címzetes tanára volt. Magyar Állami Operaház balettegyüttesének tagja, később magántáncosa lett. 1959-től dolgozott együtt a legendás Seregi Lászlóval, többek között a Madách Színház Macskák című előadásán, valamint a másik legendás Andrew Lloyd Webber- musicalen, Az operaház fantomja című darabon is. Több mutatása
118
éve
1908 – Megszületett Gyarmathy Mihály jelmez- és díszlettervező, színházigazgató, aki párizsi Folies-Bergère vezetője is volt.
Festő, grafikus, költő is volt. Születési neve: Ehrenfeld Miklós; 1946-ig. Névváltozatok: Monsieur Michel, Gyarmathy Miklós. Balassagyarmaton született. Michel Gyarmathy. 1933-tól a Folies-Bergère-ben dolgozott mint grafikus, díszlet- és jelmeztervező, rendező, művészeti igazgató és részvényes. A műsorokban bonyolult és látványos viseletek jellemezték; a nők gyakran meztelenül voltak. Több mutatása
82
éve