Ma Mária névnapja van

Színház kategória

98 éve

1928 – Megszületett Marton Frigyes, kétszeres Jászai Mari-díjas rendező, színházigazgató. A Rádió Kabarészínháza alapító tagja.

Érdemes és kiváló művész. 1962-ben került a Magyar Rádió rendezői státuszába, ahol rovat illetve szerkesztőség vezetői feladatokat is ellátott. Megalapította a Rádiókabarét, majd munkatársaival indították el a Humorfesztivált.1970 és 1980 között a Mikroszkóp Színpad főrendezője, Komlós János váratlan halála után az igazgatója volt. Ezt a posztot 1985-ig töltötte be.A rádiós és a Mikroszkóp színpadnál eltöltött évek alatt többek között az alábbi előadók felfedezője-megalkotója volt: Hofi Géza, Markos-Nádas duó (Markos György és Nádas György szereplésével), Koós János táncdalénekes, akinek névadója is, mivel eredeti nevét ami Kupsa János volt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1928. 06. 17. Született Magyar Színház

90 éve

1936 – Megszületett Bács Ferenc, Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész.

Nagyszebenben született. Állítsátok meg Terézanyut! (2004); Szabadság tér '56 ; Szomorú vasárnap; Legyél te is Bonca!; A Három testör Afrikában; Halál sekély vízben - szinkron; Küldetés Evianba; Októberi vasárnap; Az Eröd; Béketárgyalás, avagy az évszázad csütörtökig tart Több mutatása

Teljes esemény 0

1936. 06. 19. Született Film/Média Magyar Színház

40 éve

1986 – 41 éves korában motorbaleset következtében meghalt Coluche francia színész, humorista.

Eredeti nevén Michel Gérard Joseph Colucci.Tagja volt Romain Bouteille 1969-ben alapított társulatának, a Café de la Gare-nak; ide tartozott többek között Gérard Depardieu, Patrick Dewaere és Miou-Miou is. Rendkívül gyors népszerűségre tett szert, ezért a kabaréból egyenes út vezetett a filmezéshez. Jellemző volt rá külvárosi zsargon, a durva beszéd, melyet büszkén vállalt: „Mindig durva, sosem vulgáris”. Kiállt a homoszexuálisok házasságkötésének elismerése érdekében. Indult a Paris-Dakar versenyen is. 1985. szeptember 29-én megdöntötte az 1000 méteres sebességi motorozás világcsúcsát. Házasságából 2 fia született, válása után depressziós lett, inni kezdett. A 2004-ben felfedezett 170906 Coluche nevű kisbolygót róla nevezték el. Több mutatása

Teljes esemény 0

1986. 06. 19. Meghalt Film/Média Színház