Nő kategória
118
éve
52
éve
1974 – Meghalt Darvas Lili magyar színésznő (Szerelem).
New Yorkban halt meg. Teljes nevén: Darvas Lili Sára
34
éve
17
éve
93
éve
1933 – Megszületett Vass Éva, kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész.
Első férje Bán Frigyes Kossuth-díjas filmrendező, második férje Gábor Miklós Kossuth-díjas színművész volt.
50
éve
109
éve
1917 – Megszületett Barbara Deming amerikai politikai aktivista, szerző, pacifista.
A feminizmus és az erőszakmentesség közötti kapcsolatról írt és beszélt. 1995-ben jelent meg "Prisons That Could Not Hold" című műve.
82
éve
1944 – Megszületett Seszták Ágnes pedagógus, újságíró, politológus.
1978–1985 között a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség központi lapjánál, a Magyar Ifjúság családi rovatánál dolgozott. 1984-ben nagy vihart kavart a Könyörgés Szántó Annáért címmel írt cikke. 1985-től öt évig a Képes 7 alapító tagja, majd rovatvezetője volt. 1991–1994 között a Pesti Hírlap általános főmunkatársa, majd főszerkesztő-helyettese volt. 1993-ban kilépett a Magyar Újságírók Országos Szövetségéből és 1994-től a részben általa is alapított Szabad Újságírók Szövetségének szóvivője lett. 1994–2002 között az Új Demokrata illetve Demokrata, majd Magyar Demokrata főszerkesztő-helyettese volt, 2002-től médiatanácsadója. 2004-től a Magyar Nemzet főmunkatársa volt. 2014-ben megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét. Halálának pontos dátuma ismeretlen 2014. november 7-én vagy az előtte lévő napokban hunyt el. Több mutatása
78
éve
1948 – Megszületett Marsek Gabi színésző.
névváltozatok: Marsek Gabriella, Marschek Gabriella
45
éve