Ma Helén névnapja van

Nő kategória

110 éve

1916 – Meghalt Hetty Green, a Wall Street-i boszorkány, a korszak egyetlen igazi, sokszoros milliomos üzletasszonya.

Henrietta Howland Robinson, férjezett nevén Green az egyetlen nő volt, aki a Wall Street-en sikereket ért el - hozzá kell tenni: bármi áron. A mérhetetlenül zsugori üzletasszony nem riadt vissza semmilyen törvénytelen vagy szívtelen módszertől, ha pénze gyarapításáról vagy spórolásról volt szó. Vagyona alapja apja és nagynénje öröksége volt, de már ekkor okirathamisításhoz folyamodott a nagyobb rész reményében. A büntetés elől Angliába szökött, majd pár év múlva újra visszatért New Yorkba tőzsdézni. Ekkor már férjezett, kétgyermekes asszony volt, az első nő, aki vagyona megvédése érdekében házassági szerződést kötött. A tőzsdén remekül taktikázott és soha nem habozott kihasználni a szorult helyzetben levő embereket. Halálakor 100 millió dolláros vagyont hagyott maga után, miután életében szinte semmire nem költött. Nemcsak evésre és ruházkodásra, de gyermekeire is sajnálta a pénzt: egyikük azért vesztette el fiatal korában a lábát, mert a fösvény Hetty nem volt hajlandó orvost hívni. Több mutatása

Teljes esemény 0

1916. 07. 03. Meghalt Érdekes Nő

182 éve

1844 – Megszületett Edmonia Lewis afroamerikai és indián származású amerikai szobrász, aki Liszt Ferencről is készített alkotást.

Teljes nevén: Mary Edmonia Lewis. Fekete nőként hátrányos megkülönböztetésekkel kellett megküzdenie, így sokat élt Olaszországban, ahol akkoriban jobb volt a helyzet. Jelentős alkotása a 1876-ban a Philadelphiában megrendezett világkiállításon bemutatott Kleopátra halála című monumentális szobor. Több mutatása

Teljes esemény 0

1844. 07. 04. Született Nő Alkotás

99 éve

1927 – Megszületett Gina Lollobrigida, olasz filmszínésznő, fotóművész.

Eredeti neve: Luigina Lollobrigida, közismert beceneve: Lollo. Festészetet és szobrászatot tanult. Fiatalon, feltűnő szépségének köszönhetően modellként kapott munkát. Kisebb filmszerepekre is hívták, elsősorban operafilmekbe. Az 1947-es Miss Itália szépségversenyen, harmadik helyezést ért el. Meghívást kapott Hollywoodba, 2 év múlva hazatért. Olaszországban megismerkedett Milko Skofic jugoszláv orvossal, akihez még ugyanabban az évben feleségül ment. 1971-ben válással végződött házasságukból egy fiúgyermek született. Nemzetközi hírnevet a Királylány a feleségem (1952) című francia filmben szerzett. További ismertebb filmjei: A világ legszebb asszonya (1956); Trapéz (1956); A párizsi Notre-Dame (1956); Salamon és Sába királynője (1959), Őrült tenger (1963), Gyilkosság a hajón (1964), Jó estét, Mrs. Campbell! (1968) Salátát neveztek el róla, a Lollo Rosso-t. Az 1970-es évek elején bejelentette, hogy visszavonul a filmvilágtól, és a fotózásnak szenteli magát, olyan hírességeket fotózott, mint Henri Kissinger, Jurij Gagarin, Grace Kelly, Fidel Castro. 1999-ben kezdett politizálni, Mahatma Gandhi erőszakmentes cselekvését követte. Több mutatása

Teljes esemény 0

1927. 07. 04. Született Film/Média Nő

92 éve

1934 – Meghalt Marie Curie lengyel származású francia vegyész és fizikus, aki fizikai és kémiai Nobel-díjat is kapott.

Az olaszországi Sancellemozban 66 éves korában halt meg, egy addig ismeretlen betegségben, sugárfertőzésben. Eredeti nevén: Sklodowska 1898-ban fedezte fel a tórium radioaktivitását, férjével közösen pedig a polónium és a rádium nevű radioaktív elemeket. 1906-ban Párizsban egy lovaskocsi halálra gázolta Pierre Curie-t, akinek tanszékét Marie Curie átvette a Sorbonne-on. 1910-ben sikerült munkatársaival tiszta állapotban rádiumot előállítania. 1914-ben a párizsi Institut du Radium vezetésével bízták meg. 1903-ban férjével, Pierre Curie-vel és Antoine Becquerellel megosztva fizikai Nobel-díjat, 1911-ben kémiai Nobel-díjat kapott. Több mutatása

Teljes esemény 0

1934. 07. 04. Meghalt Nő Tudomány Technika

10 éve

2016 – Meghalt Kohut Magda, kétszeres Jászai Mari-díjas színművésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja.

A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után, 1950-től a Honvéd Színház, 1951-től a Magyar Néphadsereg Színháza, 1954-től a Nemzeti Színház tagja volt, 1989 óta örökös tagja, valamint a Körszínház nyári előadásainak rendszeres szereplője volt. Kazinczy-díjas érdemes és kiváló művész. Szerepeiből: Desdemona (Shakespeare: Othello), Amelia (García Lorca: Bernarda Alba háza), Aricia (Racine: Phaedra), Mirigy, Éj (Vörösmarty: Csongor és Tünde) Török néni (Móricz: Légy jó mindhalálig), Anna Freud (Hubay: Freud), Szabina (Márai: A kassai polgárok), filmjeiből: Életjel, Antigoné, Hangyaboly, Ők ketten, Három szabó legények, Felhőjáték, A hattyú halála, A zöld torony titka, Égető Eszter I-V. Több mutatása

Teljes esemény 0

2016. 07. 04. Meghalt Film/Média Nő Magyar Színház