Ma Helén névnapja van

Nő kategória

75 éve

1951 – Megszületett Michele Mouton francia autóversenyzőnő, az egyetlen nő aki rali-világbajnoki versenyen nyert.

A legsikeresebb női ralisport versenyző, négyszeres rali-világbajnoki futamgyőztes. 50 versenyen indult, százhatvan szakaszon lett első, kilenc alkalommal állt dobogón, és négy győzelmet szerzett. Az 1981-es San Remo-ralin elért győzelmével ő volt az első, és máig az egyetlen nő aki nyerni tudott rali-világbajnoki versenyen. Legelőkelőbb összetett világbajnoki helyezését az 1982-es szezonban érte el, amikor is a második helyen zárta az évet. 1975-ben részt vett a Le Mans-i 24 órás versenyen, 1985-ben pedig első nőként megnyerte a Pikes Peak-i hegyiversenyt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1951. 06. 23. Született Érdekes Nő Sport

83 éve

1943 – Megszületett Madarász Csilla úszó, edző, aki 1960-ban két alkalommal javította meg a 100 méteres női gyorsúszás Európa-csúcsát.

Neve 1960-ig Bajnógel; férjezett neve Dobai Gyuláné. Két nyári olimpián vett részt. Tizennégyszeres magyar bajnokként hagyta abba 1964-ben, akkor az év legjobb úszójának választották. Szerepelt az első nem hivatalos magyar női vízilabda csapatban, pályafutása után edzősködött. Több mutatása

Teljes esemény 0

1943. 06. 23. Született Nő Sport Magyar

507 éve

1519 – Meghalt Lucrezia Borgia itáliai hercegnő, akit méregkeverőnek tartottak.

Egyéb névváltozatok: Lucretia Borgia, Borgia Lukrécia, katalánul: Lucrècia Borja. Rodrigo Borgia, a későbbi VI. Sándor pápa és Vannozza de Cattanei leánya. Testvérei: Cesare Borgia, Giovanni (Juan) Borgia, Goffredo (Joffré) Borgia. Volt két féltestvére is, akiknek az anyjuk ismeretlen: Don Pedro Luis de Borja és Girolama de Borja. A Borgiák a reneszánsz hírhedt családja volt. Kimagasló testi és szellemi képességeik voltak, és erkölcstelen életet éltek. Számos Lucreziát ért vád (apjával és testvérével folytatott vérfertőző viszony és két férjének rejtélyes halála) megalapozatlannak bizonyult,de így is méregkeverőként tartják számon. Több mutatása

Teljes esemény 0

1519. 06. 24. Meghalt Történelem Nő