Nő kategória
88
éve
79
éve
1947 – Megszületett Andai Györgyi, Jászai Mari-díjas színésznő (Linda; Fekete gyémántok).
Gyermekként filmezett először 1960-ban, majd amatőrként szerepelt az Egyetemi Színpadon, tagja volt a szolnoki Szigligeti Színháznak, a Vígszínháznak, majd a Népszínháznak (Józsefvárosi Színház). Főbb szerepeiből: Beverley (Déry-Pós: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról), Katyerina Ivanovna (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés), Diana grófnő (Lope de Vega: A kertész kutyája), filmjeiből: Szindbád, Jóestét nyár, jóestét szerelem, IV. Henrik. Több mutatása
68
éve
1958 – Megszületett dr. Ellen Lauri Ochoa amerikai űrhajós és feltaláló, az első latin-amerikai nő aki dolgozott az űrben.
Több, az űrrepülőgépen használható optikai rendszert (ellenőrzési, tárgyfelismerő, zajszűrő) szabadalmaztatott 1987-ben. Tudományos munkája során 35 mérnök munkáját irányította. Ellen az első latin-amerikai veterán űrhajós, aki négyszer teljesített űrszolgálatot minden alkalommal küldetésfelelősként. (Kétszer a Discovery, kétszer pedig az Atlantis űrhajó fedélzetén). Négy űrszolgálata alatt összesen 40 napot, 19 órát és 37 percet (979 óra) töltött a világűrben. Optikai elemzőjét használják a robotok által irányított iparágak több területén is. Ezt tökéletesítve, összesen három szabadalmát fogadták el, a legutóbbit 1990-ben. Több mutatása
129
éve
128
éve
1898 – Megszületett Ariel Durant amerikai írónő.
Társszerzője volt férje, Will 1926-ban megjelent 11 kötetes, Pulitzer-díjat nyert "The Story of Civilization" című művének.
107
éve
1919 – Megszületett Ella T. Grasso amerikai politikus, az első nő, akit kormányzóvá választottak.
1974 és 1980 között volt Connecticut kormányzója.
83
éve
1943 – Megszületett Judith Jamison amerikai modern táncos, koreográfus.
Philadelphiában született. 1989-tól az Alvin Alley Amerikai Táncszínház művészeti vezetője. Játszott a Broadwayn is bemutatott "Sophisticated Ladies" című darabban. Tanulmányait Philadelphiában végezte a Táncakadémián. 1964-ben debütált, 1965-től 1980-ig az Alvin Alley Táncszínház magántáncosa volt, 1989-től művészeti vezetője. 1984. óta koreográfus, 1988-tól 1990-ig a "Jamison Project" nevű társulatának művészeti vezetője volt. Főbb szerepei: "Revelations", Blues Suite", "Black Belt", "Icarus", "Cry", "József-legenda". Több mutatása
49
éve
1977 – Meghalt Joan Crawford, Oscar-díjas amerikai színésznő, táncosnő, aki a Pepsi Cola cégvezetője is volt.
1945-ben Oscar-díjat kapott a "Mildred Pierce"-ben nyújtott alakításáért. 1978-ban leánya kiadta önéletrajzi regényét "Mommie Dearest" címmel. Az 1930-as években az egyik legkeresettebb színésznő lett. Az 1950-es években ismert üzletasszony lett, a Pepsi Cola cégének vezetője lett. Több mutatása
41
éve
1985 – Megszületett Odette Annable amerikai színésznő.
Eredeti neve: Odette Juliette Yustman
169
éve