Nő kategória
206
éve
144
éve
1882 – Meghalt Csajághy Laura, Vörösmarty Mihály felesége.
A költő hozzá írta A merengőhöz című és sok más szép költeményét.
118
éve
1908 – Megszületett Osváth Júlia, Kossuth-díjas szoprán opera-énekesnő.
Érdemes és kíváló művész.
64
éve
1962 – Megszületett Zoltán Erika énekesnő.
Már 4 éves korában (1966) eldöntötte, hogy énekesnő akar lenni, és ettől semmi nem tántoríthatta el. Zongorázni tanult, és dzsesszbalett órákra járt. Az érettségi után éjszakai bárokban énekelt és táncolt. 1984-ben a Balatonnál találkozott Pásztor Lászlóval, a Neoton Família együttes tagjával, aki elindította a zenei pályán. Több mutatása
25
éve
2001 – Letartóztatták Faludi Tímeát, a "Fekete Angyal"-t, aki ápolónőként súlyos betegeknek segített meghalni.
Az ún. Fekete Angyal-ügy az első olyan magyarországi eset, amikor a hatóságok kórházi sorozatgyilkosság gyanújában vizsgálódtak. A bíróság az elkövető beismerő vallomása ellenére nem mondta ki, hogy gyilkosság történt. A közvélemény által csak Fekete Angyal néven említett ápolónőt emberölés helyett foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésben mondták ki bűnösnek. Több mutatása
79
éve
1947 – Megszületett Marisa Berenson amerikai modell és színésznő.
Teljes nevén: Vittoria Marisa Schiaparelli Berenson.
105
éve
1921 – Megszületett Vera-Ellen amerikai színésznő, táncosnő, akit egyenrangúnak tekintettek Fred Astaire-rel és Gene Kelly-vel.
Teljes neve: Vera-Ellen Westmeier Rohe. 1954-ben a "Fehér Karácsony" című zenés filmben együtt játszott Bing Crosby-val, Danny Kaye-jel, Dean Jaggerrel és Rosemary Clooney-val. Több mutatása
18
éve
54
éve
133
éve