Meghalt kategória
36
éve
134
éve
1892 – Meghalt Salamon Ferenc kritikus, történész, szerkesztő, egyetemi tanár, akadémikus.
Az 1848-49-es szabadságharcban honvéd hadnagyként szolgált, majd a világosi fegyverletételt követően, néhány hónapos bujkálás után Nagyváradon süketnéma gyerekek tanításába kezdett. 1851-ben Pestre költözött, ahol a Budapesti Hírlap és a Hölgyfutár munkatársaként dolgozott. 1854-től egy éven keresztül Nagykőrösön tanított, majd visszatérve Pestre a Budapesti Hírlap tárcarovatát vezette. Volt a Pesti Napló, a Budapesti Szemle, Arany János Szépirodalmi Figyelőjének és Koszorújának a munkatársa. Irodalmi érdeklődése azonban egyre inkább a történelem felé fordult. A kiegyezést az irodalmi Deákpárt tagjaként támogatta. 1870-től szerkesztette a Buda - pesti Közlönyt, és párhuzamosan magyar történelmet tanított a pesti egyetemen egészen haláláig. 1860-ban belépett a Kisfaludy Társaságba. Írt elbeszélést, de igazándramaturgiai, kritikai munkássága kiemelkedő. Jelentősek történettudományi művei is: Magyarország a török hódoltság korában, Az első Zrínyiek. Több mutatása
82
éve
1944 – Meghalt Balogh Rudolf fotóművész, haditudósító, akinek nevét a legrangosabb magyar fotóművészeti díj viseli.
Születési nevén Balogh Adolf. Műveiben elsősorban az Alföldet, a falusi életet és az állatok világát örökítette meg. Az I. világháborúban haditudósító volt. A Balogh Rudolf-díj a magyar fotográfia legrangosabb szakmai díja, amit 1992-ben alapítottak. Több mutatása
76
éve
1950 – Meghalt Willis Carrier amerikai gépészmérnök, a modern légkondicionálás feltalálója.
Teljes nevén: Willis Haviland Carrier
68
éve
1958 – Meghalt Tiszteletreméltó XII. Piusz pápa.
Születéskori nevén: Eugenio Marìa Giuseppe Giovanni Pacelli1939 – 1958 között római pápa.
48
éve
1978 – Meghalt Jacques Brel, belga származású, francia nyelvű énekes-dalszerző, költő, színész, rendező.
Eredeti nevén: Jacques Romain Georges Brel
25
éve
2001 – Meghalt id. Simonyi Károly egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, Kossuth-, és Állami díjas fizikus, mérnök, a villamosságtan világhírű kutatója.
1946-ban részt vett a Bay által vezetett Hold-radar-kísérletben. Soproni Műszaki Egyetem fizika-elektrotechnika tanszékén 1951-ben megépítette az első magyar magfizikai részecskegyorsítót. Ezért a munkáért 1952-ben Kossuth-díjat kapott. A gyorsítót egy 700 kV feszültséget előállító Van de Graaff-generátor működtette, ami 1952-ben Budapestre, a Központi Fizikai Kutatóintézetbe szállították, és feszültségét 1 millió voltra növelték. Fia ifj. Charles Simonyi, matematikus, mérnök, a Microsoft cég főmérnöke, a Word Processor megalkotója, az MTA külső tagja. Nevét viseli a a 142275 sz. kisbolygó. Több mutatása
10
éve
7
éve
2019 – Meghalt Vekerdy Tamás pszichológus, író, műfordító.
Könyvei: Kamaszkor körül, Gyerekek, óvodák, iskolák
113
éve