Meghalt kategória
42
éve
11
éve
2015 – Versenybalesetet és 9 hónapnyi kómát követően meghalt Jules Bianchi francia autóversenyző, Formula–1-es pilóta.
Kilenc hónapig feküdt kómában, állapota nem javult, és végül szülei otthonához közel, egy nizzai kórházban hunyt el 285 nappal balesetét követően. A Formula–1 1950-től íródó története során Bianchi a 38. (az Indy 500 áldozatait leszámítva a 31.) pilóta aki versenyhétvégén szerzett sérüléseibe halt bele. Több mutatása
6
éve
2020 – Meghalt John Lewis amerikai politikus, polgárjogi aktivista, akit 43 éven keresztül megválasztottak kongresszusi képviselőnek.
1963–66 között a Martin Luther King vezette polgárjogi mozgalom diákszervezetének (Student Nonviolent Action Committee) elnöke volt. 1987. január 3-tól haláláig, 2020. július 17-ig kétévente újra és újra megválasztották Georgia állam képviselőjének a washingtoni kongresszusba. A demokráciáért és az erőszakmentes konfliktuskezelésért dolgozott, híres jelmondata: "Ha nem mi, akkor ki? Ha nem most, akkor mikor?" Több mutatása
5
éve
2021 – Meghalt Ráday Mihály, Kossuth-, és Balázs Béla-díjas operatőr, rendező, tévés szerkesztő, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke.
Édesapja: Ráday Imre színművész (1905-1983), édesanyja Ferda Manyi divattervező, festőművész (1904-1964).Az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-művészettörténet szakán szerzett diplomát, majd elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr, később a rendező szakát. 1968-tól a Magyar Televízió operatőre, főmunkatársa volt. Operatőrként számos filmben dolgozott, talán a legismertebb a Keménykalap és krumpliorr című gyermekfilmsorozat.Nevéhez fűződik az 1979-től 2010-ig általa szerkesztett és vezetett, a műemlékvédelem jó és rossz példáival foglalkozó Unokáink sem fogják látni című városvédő tévéműsor, amelynek operatőre is volt. Megszervezte a "városvédő fotózást", amelynek eredménye számtalan fénykép és egy könyvsorozat lett. Írásaiból több könyv jelent meg, több ezer fényképpel. Több mutatása
3
éve
2023 – Meghalt Lator László, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas költő, esztéta, műfordító, irodalomtörténész.
A Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
39
éve
1987 – Elhunyt Szűcs Sándor szakaszvezető, akit 14-dikként tüntettek ki Magyar Arany Vitézségi Éremmel.
Nevelőapja az első világháború után Magyarországon maradt orosz hadifogoly volt, így oroszul is megtanult. A gyorshadtest előnyomulása során 1941 októberében a Dnyeper túlpartját fel kellett deríteni. Szűcs egy raj élén átkelt a folyón. Hét kilométerrel az ellenség háta mögé került, ahol egy tábori őrs felfedezte. A ködös időben orosz tudását felhasználva megtévesztette őket. Három napig voltak az ellenség háta mögött, és fontos adatokat gyűjtött, majd veszteség nélkül visszatért saját egységeihez. Bevonulása előtt, majd leszerelése után a MÁV-nál dolgozott. Medgyesegyházi (Békés megye) nyughelye a Nemzeti sírkert védettségét élvezi. Több mutatása
652
éve
416
éve
1610 – Szívroham következtében meghalt Caravaggio olasz festőművész (Sírba tétel).
Eredeti nevén: Michelangelo Merisi Már kortársai is zseniálisnak tartottak. Caravaggio - a manierizmus hagyományaival szakítva - megteremtette a tárgyilagos és realisztikus emberábrázolást, erős fény-árnyék hatásokkal dolgozott. Festményei nagy hatással voltak a barokk festészetre Németországban, Spanyolországban, Franciaországban és Németalföldön is. Művei: "Máté apostol elhivatása", "Sírba tétel", "Az emmausi vacsora". Több mutatása
305
éve
1721 – 36 éves korában meghalt Jean Antoine Watteau francia rokokó festőművész (Gilles).
Nogent-sur-Marne-ban halt meg, tuberkolózisban. A rokokó stílusirányzat kiemelkedő képviselője, legismertebb műve a bohócot ábrázoló "Gilles" című festmény. Közel 300 festményének és rajzának legtöbbje a rokokó vidám és gondtalan világát tükrözi. Előszeretettel ábrázolta a vidéki ünnepségek és a színházi élet figuráit. Több mutatása
209
éve