Ma Ábrahám névnapja van

Magyar kategória

203 éve

1823 – Megszületett Madách Imre költő, író, ügyvéd, politikus, "Az ember tragédiája" szerzője.

Más források szerint a születésnapja január 21. A reformkor egyik legnagyobb írója. Legkiemelkedőbb alkotása, Az ember tragédiája nemcsak a magyar irodalom egyik gyöngyszeme, de világsikert is aratott. Ismert műve még a Mózes és a Csák végnapjai. Madách Imre Alsósztregován (ma Szlovákiában) született 1823-ban. Gyermekkorát szüleinek kastélyában töltötte külön nevelők vezetésével. A hat idegen nyelven (német, francia, szlovák, angol, latin, ógörög) tudó Madách 1837 őszén került a Pesti Egyetemre. Az első két szemeszterben bölcsészetet, majd a harmadiktól jogot hallgatott. Figyelemmel kísérte a folyóiratokat, a kor legjelesebb magyar költőinek műveit olvasta. Úszni, vívni, festeni, zongorázni tanult, részt vett az egyetemi ifjúság báljain, kirándulásain,színház- és koncertprogramjain, megismerkedett az Ifjú Magyarországgal, a radikális fiatalok csoportjával, és ezen kívül a faeszterga használatát is elsajátította. 1841 októberében és novemberében tette le ügyvédi vizsgáját a Pesti Egyetemen. 1842. január 16-ától tiszteletbeli aljegyzőként dolgozott. Ez év december 19-én megkapta ügyvédi oklevelét. 1843 elején írta Férfi és nő című drámáját, amelyet 1843 márciusában benyújtott a Magyar Tudományos Akadémia drámapályázatára, de nem nyert díjat. 1845-ben feleségül vette Fráter Erzsébetet. 1846-ban megszületett fia, Imre, aki még aznap meghalt. 1848. január 1-jén megszületett fia, Aladár. Augusztusban Madách Imrét nemzetőrök szervezésével bízták meg.1848-1849-ben Madách betegsége miatt nem vehetett rész a szabadságharcban. 1849 júliusában az orosz csapatokkal szembeni általános népfelkelésre szólította fel környéke lakosságát. 1851. június 7-én megszületett lánya, Jolán. 1852-ben a halálra ítélt Rákóczy János szabadságharcos rejtegetése miatt Madách Imrét letartóztatták. A börtönben megírta Az ember tragédiája első változatát Lucifer címen. 1853. április 2-án megszületett lánya, Anna Borbála. Augusztusában szabadlábra helyezték. A következő év július 25-én elvált feleségétől. 1856 és 1857 között megírta Az ember tragédiája második változatát. 1859. február 17. és 1860. március 26. között készítette Az ember tragédiája egyetlen fennmaradt változatát. 1861-ben választási "hadjáratot" folytatott. Röplapjának központi gondolata a francia forradalom eredeti jelszava: "Szabadság, egyenlőség, testvériség". Márciusban országgyűlési képviselő lett. 1862. január 30-án megválasztották a Kisfaludy Társaság tagjává. 1863. január 13-án megválasztották az MTA levelező tagjának. 1864 elején írta Tündérálom címen utolsó, befejezetlenül maradt művét. Október 5-én szívelégtelenségben elhunyt. Sírja az alsósztregovai kastély parkjában áll. Több mutatása

Teljes esemény 0

1823. 01. 20. Született Film/Média Irodalom Magyar

167 éve

1859 – Megszületett Louis Madarasz magyar származású amerikai szépíró, betűtervező. Az ő betűi alapján készült a Coca Cola felirat.

Születésének dátuma más források szerint 1859 január 31, vagy 1960 január 31. Lehetséges, hogy születésének napja január 20, és a megkeresztelésének napja január 31. Az év vagy 1859 vagy 1860. Minden idők legtehetségesebb díszítő szépírójának tartják. A Coca Cola gyár másnak tulajdonítja a felirat tervezését, de saját állítása szerint az eredeti tervet ő készítette.Nagyapja, Kisfaludi Madarász László, Kossuth rendőrminisztere volt az 1848-49-es szabadságharcban, ő kezdeményezte a Habsburg ház trónfosztását. A Szabadságharc leverése után a család Amerikába költözött, Madarász Lajos Texasban született. Szülei jó kapcsolatot tartottak fenn az emigrációban élő Kossuth Lajossal, az amerikai kormány és nép tisztelettel tekintett rájuk. Tizenéves korában ismerkedett mag a szépen írt betűkkel és szorgalmas gyakorlással 20 éves kora előtt mesterfokú szépíró lett. Sikeres üzletet működtetett, különleges betűivel írt kártyákat, feliratokat készített, amiket postán rendeltek tőle. Specialitása volt fekete papírra fehér tintával írni. Gyorsan és pontosan dolgozott, sokan megismerték. Számos különböző iskolában tanította művészetét, a Madarász stílusú írást. Színészként Shakespeare darabokban lépett fel. 1889 március 26-án feleségül vette a New York-i Clara Kalisht, gyermekük nem született. Sokat utazott és különböző városokban élt. Az életerős férfi Nevadában tüdőgyulladást kapott, és ugyan még 3 évet élt, de már teljesen nem gyógyult fel. 50 éves korában halt meg 1910. december 23-án. Halála napján még gyönyörű karácsonyi üdvözlőlapot írt. Több mutatása

Teljes esemény 0

1859. 01. 20. Született Érdekes Magyar

142 éve

1884 – Mezőberényben megszületett Szilárd (Steiner) Béla, kémikus.

Szilárd Béla 1905-ben doktorált a budapesti tudományegyetem gyógyszerészeti szakán. 1907-től ösztöndíjjal a Sorbonne-on tanult tovább, és közben Madame Curie asszisztenseként dolgozott. 1912-ben önálló kutatólaboratóriumot rendezett be Párizsban. Pár évig Londonban és Madridban is dolgozott, majd 1920-tól újra Párizsban folytatta kísérleteit. 1925-ben megkapta a Becsületrend lovagja címet. Több száz találmány és szabadalom fűződik a nevéhez, foglalkozott többek között fotokémiával, a radioaktív sugárzás biológiai hatásaival, radioaktív gyógyszerekkel és kolloidokkal. Hagyatékát a budapesti Műegyetem levéltára és az MTA Kézirattára őrzi. Több mutatása

Teljes esemény 0

1884. 01. 20. Született Magyar

105 éve

1921 – Megszületett Majláth Júlia zeneszerző (Nem várok holnapig, Különös éjszaka volt).

Zongoraművésznek tanult, karrierjét azonban 1940-ben bénulásos betegsége félbeszakította. Sok slágerrel gazdagította a magyar könnyűzene repertoárját, dalai, sanzonjai, zenés játékai egységes, félreismerhetetlen stílusban születtek. Lírai hangon, humorral és játékossággal szólt a világhoz és a világról. Dalait olyan művészek adták elő, mint Németh Lehet, Zalatnay Sarolta, Harangozó Teri, Szécsi Pál, Záray Márta és Vámosi János. Több mutatása

Teljes esemény 0

1921. 01. 20. Született Zene Magyar